Előfizetés

A Fidesz után az LMP tagsága sem biztos az európai pártjában

Halmai Katalin (Brüsszel), Zoltai Ákos
Publikálás dátuma
2018.09.21. 20:00
Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője
Fotó: Sebastien PIRLET / Európai Parlament
A kizárás még nem közvetlen veszély, de az Európai Zöldekben már felmerült a kérdés, vajon a magyar tagszervezet osztja-e a pártcsalád politikai céljait és értékeit. AZ LMP kizárásával a Párbeszéd kerülhetne helyzetbe.
Nemcsak a Fidesznek, hanem egy ellenzéki pártnak, az LMP-nek is veszélybe került tagsága európai pártcsaládjában – értesült a Népszava. A kérdés ugyanakkor – ahogy a Fidesz és a Néppárt esetében is – még nincs napirenden, vélhetően csak a jövő évi EP-voksolás eredménye után tárgyalhatnak róla. Információnk szerint a Zöldeknek elsősorban az LMP, Jobbikhoz való közeledésével van problémájuk, de az sem tetszik nekik, hogy a párt támogatja a kormány migrációellenes politikáját. Sokan nemtetszésüket fejezték ki amiatt is, hogy a magyar párt nem állt ki a zöldpárti Judith Sargentini által összeállított EP-jelentés mellett, amely 7. cikkelyes eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben. Az LMP képviselője, Meszerics Tamás távol maradt a szavazástól. Forrásaink szerint a Zöldek egyelőre tájékozódnak, ugyanis küldöttségük az elmúlt napokban Budapesten tárgyalt az LMP vezetőivel. Arra voltak kíváncsiak: a magyar tagszervezet osztja-e a pártcsalád politikai céljait és értékeit. Még nincs szó a magyar tagszervezet felfüggesztéséről vagy kizárásáról, a küldöttség előreláthatólag a jövő héten készíti el beszámolóját a látogatás tapasztalatairól. A vezetőség erre támaszkodva tesz majd javaslatot a következő lépésekre.
Az európai zöldek egyébként úgy vélik, hogy az LMP régóta eltávolodott a zöld tematikától. Érdemes megemlíteni, hogy a zöldek alapszabálya szerint egy tagországból csak egyetlen párt lehet a tagjuk. Az LMP-ből ugyanakkor 2013-ban kiszakadt a Párbeszéd, így csak előbbiek maradtak a pártcsalád tagjai. Jávor Benedek a Párbeszéd EP-képviselője ettől függetlenül szintén a zöldek frakciójában dolgozik, és az LMP esetleges kizárásával valószínűleg a Párbeszédet venné fel tagjai közé a Zöldek/Európai Szabad Szövetsége. Meszerics Tamás nem reagált megkeresésünkre, Kanász-Nagy Máté, az LMP titkára viszont nyilatkozott. Közlése szerint nem hallott arról, hogy veszélyben lenne az LMP tagsága a zöldeknél, valamint nincs terítéken, hogy az ellenzéki párt új frakciót „keresne” magának az európai parlamentben. Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kérdésünkre elmondta: úgy tűnik, nemcsak a választók nem értik, de az Európai Zöld párt sem tudja követni az LMP jobboldali fordulatát. A Párbeszéd a baloldali értékek markáns képviselete mellett továbbra is küzd a zöld ügyekért, elsősorban – Jávor Benedek vezetésével – a paksi atomerőmű káros és veszélyes bővítése ellen – tette hozzá az ellenzéki politikus.

A politikai erőszak ellen szólat fel az MSZP elnöke

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.21. 18:22

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Tóth Bertalan videóüzenetben közölte: pártja elutasít minden erőszakos vagy erőszakra felhívó cselekményt.
Az MSZP elnöksége elutasít minden erőszakos vagy erőszakra felhívó cselekményt – mondta a párt oldalán közzétett videóüzenetben Tóth Bertalan. A pártelnök szerint a szocialisták elítélik azt is, ha egy EP-képviselőt ábrázoló bábut lábbal felfelé felakasztanak, de azt is, ha hordót püfölnek (a DK tüntetésén ütlegelte k a tüntetők hordókat, amire a kormányfő képét ragasztották). Emellett elítélik azokat, akik más magánlakásába engedély nélkül behatolnak – utalt a Hadházy Ákos független képviselő házánál forgató tévéstábra

Az ország összes börtönében razziát tartottak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.21. 18:22
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Csaknem 90 olyan tárgyat foglaltak le az ellenőrzés során, melyek nem lehettek volna a fogvatartottaknál.
Biztonsági vizsgálatot tartott az ország összes börtönében a büntetés-végrehajtás a rendőrség és az adóhatóság támogatásával. Több mint négyezer zárkát és csaknem 17 ezer fogvatartottat ellenőriztek – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) pénteken az MTI-t. A BvOP által irányított művelet egy időben indult az ország minden börtönében. A csütörtöki akcióban úgynevezett tiltott tárgyakat, jellemzően mobiltelefonokat kerestek. A BvOP felkérésére a műveletben részt vettek a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is. A rendőrök az intézkedések biztosításában működtek közre, míg a NAV kábítószer-kereső ebei a büntetés-végrehajtás kutyás szolgálatát erősítették. A vizsgálat eredményeként csaknem 90 tiltott tárgyat foglaltak le a fogvatartottaktól. Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI kérdésére elmondta, hogy a tiltott tárgyak főleg mobiltelefonok és azokhoz tartozó eszközök, például SIM-kártyák voltak, de készpénzt is lefoglaltak. Kitért arra is: jogszabály írja elő, hogy ellenőrizzék a fogvatartottakat, de ez az első alkalom, hogy minden börtönben egyszerre hajtották végre a biztonsági vizsgálatot. Hasonló, összehangolt vizsgálatokat terveznek a közeljövőben, ez rendszeressé válhat – tette hozzá.