Lezuhant egy siklóernyős, 36 millió forint értékű kannabisszal

Publikálás dátuma
2018.09.02. 08:55

Fotó: police.hu
Műszaki hiba miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 49 éves szegedi M. Zsolttal szemben - írja honlapján a rendőrség.
Csütörtök este a határrendészek hőkamerája vette észre, hogy egy Szerbia felől érkező motoros siklóernyő  a Tiszasziget Közúti Határátkelőhely térségében leszáll egy szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.
A férfi a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba szállították.

A rendőrök ezt követően a helyszínt átvizsgálták, ahol a kábítószer-kereső kutya a motoros siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra pozitív jelzést adott. A környező fák tövében ezután találtak egy elrejtett sporttáskát, benne 17 csomagban 18 146 gramm kábítószergyanús növényi származékkal. Az elvégzett előzetes gyorsteszt alapján a táskában kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.
A KR NNI munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a pilótát, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Szerző
Témák
kannabisz

Vihar: országszerte kidőlt fák okoztak károkat okozott

Publikálás dátuma
2018.09.01. 20:52
A kép illusztráció
Fotó: Kállai Márton
A tűzoltók több megyében is nagy erőkkel dolgoznak, hogy elhárítsák a viharkárokat.
Az országon átvonuló vihar több megyében okoz károkat – közölte a katasztrófavédelem. A főváros XIX. kerületi Vas Gereben és Álmos utcájában kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat. A XI. kerületi Etele úton és a XX. kerületi Nagysándor József utcában autóra dőlt faágak miatt kértek segítséget. A VI. kerületi Andrássy úton is kidőlt fa okoz forgalmi akadályt. A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a viharkárok felszámolásán. Győr-Moson-Sopron megyében, Ágfalvára egy villanyoszlopra dőlt fa miatt kérték a soproni hivatásos tűzoltók segítségét. Jánossomorja és Hegyeshalom több utcájában a vízeltávolítás céljából riasztották a város önkéntes tűzoltóit. Pest megyében, Baracskán, egy Templom utcai oktatási intézmény tetőszerkezetét rongálta meg egy kidőlt fa. Az érdi hivatásos tűzoltók végzik a károk felszámolását. Etyeken, egy fába csapott a villám és tűz keletkezett a törzsében. A bicskei önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. Fejér megyében Mórra kértek tűzoltói segítséget a Kodály Zoltán utcába, ahol egy épület vakolatát bontotta meg a vihar. A város önkormányzati tűzoltói körbekerítették az ingatlant. Polgárdiban a főútra dőlt egy nagyobb méretű faág, amely akadályozza a forgalmat. A város önkormányzati tűzoltói megkezdték az ágak eltávolítását. Somogy megyében, Böhönyén is a letört faágak okoznak gondot. Az Ady Endre utcában a község önkormányzati tűzoltói dolgoznak a károk felszámolásán. Kaposfőn, a Petőfi Sándor utcában egy tíz méter hosszú fa kidöntött egy távközlési oszlopot. A kaposvári hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. Veszprém megye több településére is riasztották a tűzoltókat. Ajkán, a Szent István úton egy családi ház tetőszerkezetét bontotta meg a viharos erejű szél. Az ajkai hivatásos tűzoltók megkezdték a munkálatokat. Veszprémben, a Paál László utcában autóra dőlt egy fa, amelyet a város hivatásos tűzoltói távolítottak el. Az egységek amint befejezték a munkát az egyik helyszínen, indulnak a következő káreseményhez.
Szerző
Témák
viharkárok

Halálos baleset történt Kecskeméten

Publikálás dátuma
2018.09.01. 17:42
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Két személygépkocsi ütközött Kecskeméten a Boróka utcában szombat délután, a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette - közölte a katasztrófavédelem. Az egyik járműbe a baleset következtében egy ember beszorult, őt a kecskeméti hivatásos tűzoltók szabadították ki. A műszaki mentési munkálatok idejére a Boróka utca egy szakaszát lezárták. 
Szerző
Témák
Kecskemét