A nevető harmadik – kezdődik a Velencei Filmfesztivál

Publikálás dátuma
2018.08.29. 13:00

Fotó: Matteo Chinellato / AFP
Hetvenötödik jubileumát ünnepeli a világ legidősebb filmfesztiválja. A csak Mostrának nevezett Velencei Filmfesztivál versenyprogramja sokkolóan erős és kifejezetten jó hír, hogy ehhez Nemes Jeles László is hozzájárul a Napszállta című művével.
A világon jelenleg mintegy háromezer aktív filmfesztivált tartunk számon – ezeknek több mint hetvenöt százaléka az utóbbi tizenöt évben jött létre. A műfaj Európában rendelkezik a legerősebb gyökerekkel, itt rendezik meg a három „ősfesztivált”: Benito Mussolini a propagandát kiemelten kezelő kultúrpolitikájának eredményeképpen a 1932-ben a Velencei Biennale befogadta a mozgóképes programot és ezzel megalakult a világ első nemzetközi filmfesztiválja. Persze, azóta nagyon sok minden változott, főleg kultúrpolitikai szinten, ám egyetlen egy dolog állandó: nagy európai fesztiválon indulni egy-egy szerzői műnek elképesztő előnyt jelent azoknak az alkotóknak a műveivel szemben, akik nem kerülnek be a Berlin-Cannes-Velence bűvös háromszögbe. A három rendezvény persze folyamatosan konkurál egymással, az utóbbi évek programjai alapján tudjuk, hogy Berlin komoly válságban van – idén le is váltották Dieter Kosslick igazgatót –, Cannnes vezető rendezvényként a saját feje után megy, még akár a trendekkel is szembeszáll. Velence viszont nevető harmadikként olykor bitang erős programmal tud előállni. Ezt a pozíciót pedig idén igencsak csúcsra járatták. Alberto Barbera, a Velencei filmmustra igazgatója tud valamit, amit mások nem. 2012-es visszatérése óta – volt már periódus korábban, amikor ő irányította a rendezvényt, de Silvio Berlusconi idején nemkívánatos személy volt – mindig talál egy olyan amerikai filmet, mely néhány hónappal később mérvadó lesz az Oscar-gálán. Ilyen volt korábban a Gravitáció, a Birdman, a Spotlight, tavalyelőtt a Kaliforniai álom, illetve tavaly A víz érintése. Szerdától pedig mindenki azt gondolja, hogy idén ez Az első ember lesz, különösen, hogy a nyitómű egyben versenyben is lesz a patinás Arany Oroszlánért.
Ám ami a fesztiválok versenyét illeti, Velence kvázi adott egy gyomrost Cannes-nak. Mint korábban hírül adtuk, Thierry Frémaux a francia mustra művészeti igazgatója, hibrid alkotásoknak, valahol a tévé és a mozifilmek közé sorolta a streaming szolgáltatók műveit, kizárta azokat a versenyprogramból. Erre a Netflix annyira berágott, hogy az összes nevezését visszavonta – és elküldte azokat Velencébe. Barbera hat Netflix műnek adott zöld lámpát: Alfonso Cuaron Romájának, a 22 July-nak, Paul Greengrass Utoya feldolgozásának, Alessio Cremonini rendezte On My Skin-nek és a Coen testvérek The Ballad of Buster Scruggs című művének. Ezekhez jön még Orson Welles utolsó filmjének restaurált verziója, The Other Side of the Wind és a legendás direktorról készült Morgan Neville-dokuemtumfilm a They'll Love Me When I'm Dead. Ha ez a lista nem beszélne önmagáért, akkor még érdemes hozzátetti Alberto Barbera nyilatkozatát, mely szerint a Netflix fontos szereplő a független alkotók számára, hiszen nem elég, hogy finanszírozza őket, de totálisan szabad kezet is nekik mindemellett. „Nem büntetni, hanem felkarolni érdemes a Netflix-et” – húzta alá mondandóját Barbera.
A szupererős versenyprogramban vannak olyan művek is, amelyek valamilyen oknál fogva Cannes-ba nem fértek be: ilyen a veterán angol rendező Mike Leigh Paterloo című műve. Persze sokat nem tudunk a 154 perces epikusnak tűnő alkotásról, de annyi biztos, hogy az életmű legpolitikusabb művéről van szó. Ezt maga a direktor mondta lapunknak a Magyarhardison megrendezett Summer Film School-on még júliusban, ahol nem rejtette véka alá véleményét Cannes-ról sem. Ahogy fogalmazott, tudomásul vette, hogy közölték vele, hogy a Paterloo nem odavaló mozi, de ugyanaz történt korábban a Vera Drake című művével, mely a fődíjjal távozott végül Velencéből. Azaz, reméli, hogy a történelem ismétli magát. Ehhez persze lesz némi beleszólása Nemes Jeles Lászlónak is, hiszen a Napszállta című, 2,9 millió eurós költségvetéssel készült nagyjátékfilmje szintén versenyez a patinás Arany Oroszlánért. Mivel jelen pillanatban ezt a filmet sem láthattuk még – de ott leszünk a világpremieren –, így csak az alkotók szinopszisára támaszkodhatunk. E szerint a Napszállta 1913 nyarán, Budapesten, a béke utolsó napjaiban játszódik. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.
Jakab Juli. A kalaposlány családja után kutatva sötét titkokra lel. Forrás: Laokoon Filmgroup
Versenyen kívül is lesz magyar alkotó: a Biennale College Cinema szekciójában tartják Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének világpremierjét. A Déva egy árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát.

A tehetséggondozás jegyében

Biennale College Cinema tehetséggondozó projektjére három projektet választanak ki. Szőcs Petra műve az első magyar alkotás, amelyet a Biennale finanszírozott. 

Frissítve: 2018.08.30. 09:43

Újabb villa, halleluja! – az Andrássy útra költözik a művészeti akadémia

Publikálás dátuma
2018.08.29. 11:00
Kásler szerint a szabadság, egyenlőség, testvériség gondolatából sarjadtak ki a diktatúrák
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának új otthonát, ami eddig hatmilliárdba került az adófizetőknek.
„A Jóisten a saját képmására teremtette az embert abból a célból, hogy kövesse őt. Rajta kívül nincs igazság.” Ha egy pap, lelkész vagy rabbi mondja mindezt, nincs abban semmi meglepő. Ám ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkársága új otthonának keddi avatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós kezdte ekként „templomi” beszédét, jóllehet, elődje, Balog Zoltán lelkészként sem igazán prédikált hasonló alkalmakkor. Például 2014-ben a felújított Pesti Vigadó átadásakor, amelyet a kormány az MMA tulajdonába adott. Kásler Miklós persze nemcsak teológiai eszmefuttatásokkal és latin idézetekkel tűzdelte meg beszédét: belefűzte az Íliászt, az Odüsszeiát és az Aeneist, majd jött Dante és Tasso. Amikor csapongó beszédében Vörösmartyhoz ért, felcsillant a remény, hogy a hallgatósága hamarosan elérkezhet a XXI. századba, de nem: ekkor Kásler képzeletben az Etelközbe vezette a publikumot. Ha a Who is America szatirikus sorozathoz hasonlóan Sacha Baron Cohen egyszer elkészíti majd a Kicsodák a magyarok? című szériát, feltehetően az alt-right újságíró karaktere arról faggatja majd a Magyar Tudományos Akadémia valamelyik történészét: Mi a véleménye arról, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje ágyazott meg a legbrutálisabb diktatúráknak? Merthogy ezt egy miniszter jelentette ki. Miután Kásler Miklós előadásában legalább öt ideológia is letarolta hagyományainkat, művészetünket, a hallgatóságában felderenghetett: nemcsak a hit, a prédikálás képessége is kegyelmi ajándék. De legalábbis a tárcavezető nagyon készülhet az Országgyűlés kulturális bizottságának éves miniszteri meghallgatására: ott szórakoztatják hasonló tirádákkal a politikustársaikat a tárcavezetők, legalábbis némelyikük. A magyar kultúra mint magányos tölgy és színes énekes madár költői képe mellett persze volt kétértelmű üzenet is a kultúrkampfért lelkesedőknek: „A megválasztott kormánynak nem feladata megszabni a kultúra irányait, nem is teszi. Ugyanakkor a kormány alkotmányos kötelessége, hogy szuverén módon védje értékeinket, mindenkinek biztosítsa az esélyt az alkotásra és kulturális gyarapodásra” – mondta a miniszter.
Az MMA tiszteletbeli elnöke, Fekete György héttételes laudációja ezek után felüdülésként hatott – legalábbis a hosszúságát és artikulációját tekintve. Az invokációban Fekete egy Orbán Viktor-idézetet hívott segítségül: „Az akadémia nem hozomra épült. Múltja van, teljesítménye, amit külső jogi, politikai és pénzügyi támogatás nélkül hozott eddigi teljesítmény.” Tekintve, hogy a miniszterelnök mindezt 2011 novemberében mondta annak alkalmából, hogy az MMA-t pár hónappal korábban köztestületként az alkotmányba betonozták − az MMA 2012-ben 2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott, 2017-ben már 10,5 milliárd volt a költségvetése –, meglehetősen necces indítás volt. Fekete érezhette is ezt, a beszédében kitért a kritikus hangokra is mint az „álértelmiségiek provokációjára”. Az Andrássy út 101. alatt álló villa viszontagságos történetét mindössze annyival intézte el: MÚOSZ, Vorosilov. Mikor a világörökségi környezethez, múzeumokhoz érkezett beszédében, az intézményeket a tizenkét apostolhoz hasonlítva, már-már aggódni kezdtünk, nehogy blaszfémia legyen a vége.
Az Andrássy úti épület
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kettőt egy csapásra

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2006-ban adta el Andrássy úti székházát, a Schanzer-villát. Az éppen száz éve épült eklektikus ház 1940-ben lett állami tulajdon, majd a sajtókamara székháza, Vorosilov marsall 1945-ben itt rendezte be a főhadiszállását. A MÚOSZ 1947-ben kapta vissza, a hetvenes években a legendás 25. színháznak is helyet adott. Az újságírók szövetsége 2008-ban költözött ki belőle, az állam 2014-ben vásárolta meg az MMA részére a mögötte álló, Bajza utca 31. szám alatt álló villával együtt, mintegy 2 milliárd forintért. A két villát egy üvegtetővel fedett udvar, valamint a Schanzer-villa hátsó traktusához toldott teraszról lenyíló üveglépcső köti össze – utóbbit tériszonyos akadémikusok valószínűleg nem fogják használni, turistaattrakció pedig nem lesz belőle, mivel a két épületet az MMA Titkársága – mintegy 120 fő – használhatja, miután az MMA köztestületi feladatainak bővülésével kinőtte a Vörösmarty téri Kristályházban – a 444.hu információi szerint évi több mint 100 millió forintért bérelt otthonát. (A Vörösmarty téri épületben az MMA könyv- és lapkiadója marad.) A két épület felújításának, átalakításának tervezési-kivitelezési költsége mintegy négymilliárd forint volt, s mint azt Laki Pétertől, a kivitelező Laki Épületszobrász Zrt. vezetőjétől megtudhattuk: a munkaerőhiány, valamint a folyamatosan dráguló árak a 2015-ben indult projektet sem kímélték. Új közösségi terek, ahol az MMA tagjai méltó körülmények között találkozhatnak – azon túl, hogy a titkárságnak legyen hol elférnie, az MMA elnöke, Vashegyi György ezzel indokolta, miért volt szüksége újabb villákra az MMA-nak. az épületbejáráson mindössze csak néhány reprezentatív teret, valamint a főtitkári és elnöki szobát mutatták be, ahol konstatálhattuk, a régi szecessziós kandallók megmaradtak, ám a színházteremhez vezető régi lépcsősort megszüntették. A nyolcvan fős színházterembe egyébként még Fekete György protekciójával sem sikerült bejutni, ahogy a Bajza utcai szecessziós lakóházat is elzárták a kíváncsi szemek elől. Imponáló, hogy az épület zéró energia kibocsátású, a fűtést és hűtést hőszivattyúk biztosítják – az éves fenntartási költséget mindenesetre nem árulták el az illetékesek −, ám az épület belül egyelőre kopár, feltehetően csak karácsonyra rendezik be teljesen.

A Hild-villa
Fotó: MMA

Rajonganak a historikus épületekért

Az MMA első ingatlanvagyonát 2013 novemberében kapta: a Budakeszi út 38-40. alatt álló Hild-villát 820 millió forintból újították fel az MMA művészetelméleti kutatóintézetének részére. Az intézmény 2016-ban még azt kutatta, hogy mit kutasson. Honlapja szerint idén már több rendezvényt, konferenciát tartott, tanulmányokat jelentetett meg. A szomszédos −a Budakeszi út 36. szám alatt található −, már felújított Ybl-villát 2016-ban vásárolta meg az állam 1,4 milliárd forintért a műgyűjtő bankár, Kovács Gábortól, a pazar berendezésért és műtárgyakért 254 milliót fizettek. A Napi.hu annak idején megírta: a Kovács Gábor érdekeltségében álló Ybl-Villa Kft. mérlegében a tárgyi eszközök 948 millió forinton voltak nyilvántartva 2015 végén, ebből az ingatlanok 741 millió forinton. Az Ybl-Villa Kft. részére 2010-ben 600 milliós hitelt folyósított a Raiffeisen Bank. A Műcsarnokot 2013-ban, a Pesti Vigadót 2014 márciusában kapta meg használatra az MMA – utóbbi felújítására az állam több mint 7,5 milliárdot költött. Az épület rekonstrukciójának viszontagságos története több mint tíz évig tartott. A Magyar Kézműves Akadémia Alapítvány (MKAA) az épület ötödik és hatodik emeletének felújítására 2011–2014 között európai uniós pályázatból 270 millió forintot, saját forrásból 136 millió forintot fordított, hogy kiállítóteret alakítson ki, és azt öt évig működtesse. Az MMA azonban 2014-től nem engedte be az épületbe az MKAA-t. A Műcsarnokot és a Pesti Vigadót az MMA a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen használja.

A Pesti Vigadó épülete
Fotó: Török Máté / MMA

Michelangelo is nyerhetett volna

Agócs Gergely népzenekutató, Jónás Tamás költő, Kolonits Klára operaénekes, Köbli Norbert forgatókönyvíró− számos jeles alkotó, elismert művész is nyertese az MMA ösztöndíjpályázatának, amelynek köszönhetően egy éven át havi bruttó kétszázezer forintban részesülnek. Bár a nyertes pályázatokat, az elbírálás szempontjait nem hozták nyilvánosságra, a Népszavának elmondták: nemcsak a pályázatokat, hanem az alkotók hitelességét is nézték. – Ha valaki például azzal pályázott volna, hogy a Sixtus-kápolna freskóihoz mérhető mesterművet készít, de a korábbi munkái alapján ez hihetetlennek tűnt, nem támogattuk – mondták el lapunknak. Mintegy 1200 pályázó regisztrált, 800 pályázat volt elfogadható formailag, több mint félezer támogatható pályázat közül választott ki százat a zsűri. Volt Kossuth-díjas pályázó is, aki végül nem nyerte el az MMA-ösztöndíját.

Témák
MMA
Frissítve: 2018.08.29. 11:09

Versbe szedett idő

Publikálás dátuma
2018.08.28. 13:36

Fotó: Magvető
Körbejár az idő Fehér Renátó legújabb Holtidény című verseskötetében. A költő szerint nap mint nap ugyanazt éljük meg.
„Az örökkévalóság ma éjjel kezdődik” (Forever’s gonna start tonight) – énekli Bonnie Tyler híres, 1983-as popdalában, és ugyanezzel a sorral indul Fehér Renátó verseskötete is. A huszonkilenc éves költő ugyanis nem kisebbre vállalkozik második, Holtidény című könyvében, mint hogy nyelvileg fejezze ki az örökkévalóságot és magát a folyton visszatérő időt. Első, Garázsmenet című kötete még közéleti-közérzeti mű volt, mely a ’89 után született kelet-európai generáció életérzésére reflektált, a mostani könyv viszont kvázi filozófiai munka lett az időről mint témáról. Új kötetéhez Renátó az ihletet javarészt a képzőművészetből merítette. Még 2014 őszén utazott el hosszabb időre Párizsba, ahol többször látogatott el a Louvre-ba, a Museum d’Orsayba és a Pompidou Központba, melyek erős nyomot hagytak benne. Renátóra azonban nem az egyes festmények témái hatottak – noha verseiben felidéz egy-egy alkotást –, hanem a képzőművészetnek mint művészeti ágnak az időkezelése. Bár egy festmény eredeténél fogva statikus – szemben a zenével, az irodalommal vagy a filmmel, melyekre a folyamatszerűség a jellemző –, mégis képes az idő múlását vagy épp folytonos visszatérését érzékeltetni. Renátó is ezen szempontot próbálta átemelni verseibe, vagyis arra kereste a választ, hogy elbeszélhető-e az ismétlődő idő nyelvi-poétikai szinten. – Az írás során az érdekelt, hogyan létezünk az örökké tételezett pillanatban, amiben mindig benne vagyunk – mondja a költő, aki szerint Edward Hopper 1942-es Nighthawks című képe szemlélteti egyik leginkább ezt az ambivalens érzést. A képen éjjel, egy gyorsétteremben látunk két, a pultra támaszkodó öltönyös-kalapos férfit, egy hölgyet és az őket kiszolgáló pultost. S bár a történésből csak egy pillanat elevenedik meg, mégis folyamatosságot és az ismétlődés érzését kelti a kép. Renátó úgy látja, hogy a saját életünk is egy-egy statikus pillanatban ragadható meg, mely pillanatok egyben rámutatnak a létezés ciklikusságára is. A fiatal szerző az új verseiben az ismétlődő időt enciklopédikus jelleggel mutatja be. Hol egy utazásélmény, hol egy emblematikus épület, hol egy képzőművészeti alkotás vagy egy ókori mítosz megidézése utal az időélmény egyetemességére. Utóbbira remek példa a Volkswagen Sisyphus című vers, mely Francis Alÿs belga alkotó egy videoinstallációját idézi meg, melyben egy bogárhátú próbál feljutni egy emelkedőn, de minden egyes alkalommal visszagurul, mégis újrakezdi feladatát, akárcsak a görög hős, Sziszüphos. Új kötetében az idő mint téma miatt az elbeszélő szerepe is halványul, háttérbe szorul. Míg a Garázsmenet egy kifejezetten személyes, a ’89 után született generáció életérzését, közérzetét fogalmazta meg a költő személyén keresztül, addig a Holtidényben ezen személyesség teljesen eltűnt. – Önismétlésnek éreztem volna, ha ugyanazt a szereplőt használom mint korábban – mondja Renátó, aki arra törekedett, hogy az intimitás maradékától is megszabaduljon. Egyes verseiben így már csak tekintetek és puszta terek jelennek meg. A kötet címadó versében például egy endoszkóp járja be Karlovy Vary császárfürdőjét, míg az Atlantisz című költeményben egy drón száll New York szimbolikus terei, úgymint a Ground Zero, az Ellis Island és maga a nyílt víz fölé. A kötet elején három idézet segíti az olvasót eligazodni Renátó világában, és mindhárom idézet az idő egy-egy külön aspektusára hívja fel a figyelmet. Az elsőt a költő Thomas Mann Varázshegy című regényéből emelte át, mely a várakozás mint aktus időtapasztalatára mutat rá, vagyis arra, hogy a várakozással miként „nyerjük meg” és egyben „veszítjük” el az időt. A második idézet Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájából származik, mely az idő mozdulatlanságára utal (Vladimir: Megyünk? / Estragon: Menjünk. / Nem mozdulnak.). A harmadik idézet pedig a költő T. S. Elliot tollából származik miszerint „minden idő helyrehozhatatlan”, vagyis ami már elmúlt, azt nem lehet visszahozni. A három idézethez hasonló életfilozófiát Renátó nemcsak gondolatban, de a gyakorlatban alkalmazza: már idén ősszel nekiáll harmadik kötetének, mely ezúttal egy regény lesz. – Vérbeli kelet-európai sztorival készülök – mondja –, melyben fontos szerepet kap majd az idő.     
Info: Fehér Renátó: Holtidény   Magvető, 2018
Témák
könyv vers