Szabadlábra helyezték Eva Rezesovát

Publikálás dátuma
2018.08.28. 10:06

Ittasan vezetve négy ember halálát okozta 2012-ben. Kedd délelőtt távozott a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből.
Hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát – írja az MTI. A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában fogva tartották, a hat év most telt le. A szabadon bocsátásra sajtóhírek szerint többek között az elítélt jó magaviselete miatt nyílt lehetőség. Az eljárás adatai szerint Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant az áldozatok Fiat Puntójában. A Fiat kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt. Eva Rezesová – nagy értékű, biztonsági berendezésekkel jól felszerelt terepjárójában – enyhe sérüléseket szenvedett. A Budapest Környéki Törvényszék 2014 szeptemberében kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyított, a szakértők szerint a baleset még a nagy sebesség ellenére is elkerülhető lett volna, ha a sofőr nem ittas. A bíróság kizárta, hogy a baleset áldozatainak autója hirtelen sávot változtatott, és Eva Rezesová ezért nem tudta elkerülni a balesetet. A bíró a büntetés mértékéről négy éve elmondta: a vádbeli cselekményért a törvény szerint 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bíróságnak a hét és fél éves középmértékből kell kiindulnia. Súlyosbító körülmény volt a halálos áldozatok száma és a vádlott vezetési stílusa.

2026-ig nem ülhet volán mögé

A baleset idején 35 éves szlovák nő az eljárás során tagadta bűnösségét. Alkoholos befolyásoltsága kapcsán arról beszélt, hogy arcüreggyulladásra és köhögésre szedett gyógyszereket, illetve a baleset után, közvetlenül sokkos állapotban nagyon szomjasnak érezte magát, és véletlenül egy vodkás üveget húzott meg. Rezesová szerint a baleset okozója a sértettek járműve volt, amely hirtelen kivágott elé. Ugyanakkor Eva Rezesová az eljárás során többször is megbánást tanúsított, és kifejezte, hogy sajnálja a történteket. A törvényszék 2014-ben arról is döntött, hogy Eva Rezesovát 8 évre eltiltja a közúti járművezetéstől. Az eltiltás a börtönből szabadulását követően kezdődik, így Rezesová 2026-ig nem ülhet volán mögé. A büntetőper kapcsán egyes igazságügyi műszaki szakértők tevékenységét nyilvános kritika érte, illetve pártosság gyanúja miatt két szakértőt kizárt a bíróság az eljárásból. Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai „Rezes klán” egyik tagja. Apja Alexander Rezes, az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
A Blikk korábban arról számolt be, hogy a külvilágba való visszatérés „nyitányaként” Rezesova egy úgynevezett szabadulószobába költözött, ahol utolsó börtönnapját töltötte, teljesen egyedül. Annyira megszerette a cellatársait, hogy búcsúzásképpen apró ajándékokat készített mindannyiuknak, sőt, a számára már fölöslegessé vált, ám a börtönben kincset érő személyes tárgyait is szétosztotta a bent maradók között.
Szerző
Frissítve: 2018.08.28. 11:06

Tuti rejtekhelynek hitte az anyósülést az ékszercsempész (videó)

Publikálás dátuma
2018.08.28. 09:56
A röszkei ellenőrzésen lefoglalt aranyékszerek
Fotó: Facebook / NAV
A férfi szerint nem volt elvámolni valója, a röszkei pénzügyőrök mégis találtak nála másfél millió forintnyi nemesfémet.
Rejtegetett aranykészletet találtak a pénzügyőrök Röszkén, egy határátlépésre készülő bolgár sofőr autójában – a fogásról Facebook-oldalán számolt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A férfi úgy nyilatkozott, hogy nincs nála bejelenteni való áru, a fináncok azonban így is átvizsgálták a járművet, a sofőr pedig perceken belül lebukott: az anyósülés alatt 12 aranyékszert (karkötőt, nyakláncot, medált) dugott el, melyek összértéke meghaladja a másfél millió forintot.
A NAV nyomozói lefoglalták az ékszereket, a férfi ellen pedig költségvetési csalás gyanújával indítottak eljárást.
Szerző

Kamionba csapódott a furgon, tragédia az M0-son

Publikálás dátuma
2018.08.28. 08:36
A kamion tréle teljesen összeroncsolta a furgon orrát
Fotó: MTI
Halálos kimenetelű baleset történt kedd hajnalban az M0-s autóút Megyeri híd felé vezető oldalán, Gyál mellett.
Kamionba rohant egy kisteherautó kedd hajnalban, pár perccel két óra előtt az M0-ás autóút Megyeri híd felé vezető oldalán, a 34-es kilométernél, a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére az M0-ás autóút Megyeri híd felé vezető oldalának érintett szakaszát félpályán lezárták; a hatósági vizsgálat reggel nyolc óra előtt ért véget , a forgalom jelenleg a szokott rend szerint halad az útszakaszon.
Szerző