Vona: A NER-re van igény, az ország magának köszönheti Orbánt

Publikálás dátuma
2018.08.09. 08:52
Vona Gábor bejelenti lemondását a Jobbik elnöki posztjáról, 2018. április 9-én
Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Idealizáltuk a társadalmat, ám a valóság kijózanító volt. Valójában van igény az orbáni rendszerre, aminek motorját a teljesen fideszesített önkormányzati struktúra adja – mondta Vona Gábor.
„Be kell vallanom, hogy én idealizáltam a magyar társadalmat. A valóság kijózanító volt” - így jellemezte a Jobbik választási bukása után kialakult helyzetet a párt korábbi elnöke. Az újabban vloggerként bemutatkozó Vona Gábor a HVG-nek adott interjút, amiben a választási eredményről, Fidesz társadalmi beágyazottságának okairól beszélt. (A teljes interjút a hetilap csütörtöki számában olvashatják.)  Vona szerint választási vereségük logisztikai bukás volt, amiről részben a Jobbik hibás ön és helyzetértékelése, még inkább a Fidesz helyhatósági ereje tehet. A politikus szerint egy országos politikus bármit mondhat, a végső döntést a helyi polgármester, a közmunkások munkaadója hozza meg lokális szinten. Ezt a szintet pedig a Fidesz a 2006-os önkormányzati választások óta uralja, hiába hitte azt magáról a Jobbik, hogy kiismeri magát a kisebb településeken. Vona szerint ki kell mondani azt is, hogy  
A NER-re van társadalmi igény. Nem Orbán tette ilyenné Magyarországot, hanem a magyar társadalom teremtette meg Orbánt

Ez a társadalom immunissá vált arra a kérdésre, hogy ki mennyit lop, csak a rendteremtés és az ország védelme érdekli. Utóbbi igényt pedig kielégíti a kormánypropaganda, ami egyszerre állított be engem meleg muzulmánnak, zavaros alaknak, a többség szemében eredményesen – mondta Vona Gábor. A nyilatkozó szerint újabb jobbikos csontvázak már nem dőlnek ki Simicska Lajos szekrényéből: azt sem tartotta tisztességtelennek, hogy korábban médiafelületet kaptak a korábban az oligarchához tartozó sajtótermékekben, így a Magyar Nemzetben vagy a Lánchíd Rádióban, és szerinte nem is ennek kormánypárti démonizálásán múlott a Jobbik veresége. Vona Gábor már úgy látja, hogy nem a parlamentben dőlnek el az igazán fontos ügyek, hanem az emberek fejében és szívében; ezért – mint fogalmazott – a fej és a szív lesz az új csatatere; a csatát pedig vélhetően vlogfelületein próbálja megvívni.
Szerző

Több ezer milliárd forint elköltését szervezték ki Orbánék

Publikálás dátuma
2018.08.09. 08:47

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A hagyományos bürokrácia helyett csak a kormányfőtől függő biztosok és megbízottak hálózata felügyel egyre több területet és dönt egyre több pénzről.
Több ezer milliárd forint elköltését szervezte ki az állami közigazgatás rendszeréből Orbán Viktor – írja csütörtöki számában a Magyar Narancs. A miniszterelnöktől függő biztosok és megbízottak hálózata lefedi a legfontosabb pénzkifizető helyeket, de arra is jó, hogy elhelyezzék a korábban magasabb pozíciót betöltő politikusokat. A Magyar Narancs tíz kormánybiztost, öt miniszterelnöki biztost és tizenkét miniszterelnöki megbízottat számlált (és talált még 29 miniszteri biztost is). A cikk szerint a hasonló pozícióknak van létjogosultsága, ha a közigazgatás általános feladatrendszerétől eltérő, annak hierarchiájába be nem illeszthető feladatról van szó – ilyen lehet például az árvízi védekezés, ami több szektort is leged.  Itthon azonban a fő cél, hogy a biztosok és megbízottak a kormányfőt segítség a saját stratégiája végrehajtásában. Feladataik közt egyre több olyan van, amit lényegében a hagyományos közigazgatás is el tudna végezni. Az Orbán-kormányban ezeknek a bizalmi embereknek a legfontosabb funkciója, hogy a feladatokat és a hozzájuk csatlakozó forrásokat kivonják a bürokrácia kontrollja alól. Emellett feladatot és fizetést is lehet adni olyanoknak, akik valamiért kiestek a politika első vonalából. 
Szerző

A kétfarkúak betömtek egy kátyút Felcsúton, húsz rendőrt küldtek rájuk

Publikálás dátuma
2018.08.09. 08:28

Fotó: Magyar Kétfarkú Kutyapárt / Facebook
A MKKP az egyetlen, amely ellenjelöltet állított a Fidesszel szemben a miniszterelnök falujában. Nem egyszerű ott a kampány.
A partizán buszmegálló építése után a kátyúzást választotta kampánytevékenységnek szerdán Felcsúton a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) polgármesterjelöltje, Mészáros László János. Az úthibák kijavítása azonban nem tarthatott sokáig, megérkezett a rendőrség – rögtön öt járőrautóval, nagyjából húsz fővel. 
A rendőrök igazoltatták a kátyúzó aktivistákat, és felszólították őket a – közelebbről meg nem nevezett – jogszabályok betartására. Az aktivisták tapssal és Mészáros! Mészáros!” skandálással fogadták az intézkedést. 
Felcsúton most vasárnap rendeznek időközi polgármesterválasztóst, mivel Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök bizalmasa lemondott posztjáról. A Fidesz jelöltjével, Mészáros László Istvánnal szemben csak az MKKP állított jelöltet, Mészáros László Jánost. 
Szerző