Előfizetés

Merénylet után leszámolás Venezuelában

Körösi Ivett
Publikálás dátuma
2018.08.09. 10:00

Fotó: HO / VENEZUELAN PRESIDENCY / AFP
A jelek szerint épp az következik be, amelytől az ellenzéki hangok tartottak: Nicolás Maduro elnök a hétvégi, állítólagos gyilkossági merénylet mögött politikai ellenlábasait sejti, s már el is kezdődött a felelősségre vonás.
Az idén tavasszal kétes tisztaságú voksoláson újraválasztott államfő szombaton tartott beszédet a nemzeti gárda tagjainak, amikor a színpad közelében robbanóanyagokkal felszerelt drónok semmisültek meg. Maduro azt mondja, az életére akartak törni, s a merénylet kitervelésével részben a napokban leköszönt – Nobel-békedíjjal kitüntetett – kolumbiai elnököt, valamint a venezuelai ellenzéket gyanúsította meg. Az elnök kedden már konkrét nevekkel állt elő: többek között Julio Borgest, Kolumbiában élő prominens venezuelai ellenzéki vezetőt említette, ám arra már nem tért ki, hogy pontosan milyen szerepe volt az állítólagos merényletben.
A másik nevesített személy Juan Requesens, ellenzéki képviselő, akit egy a közösségi médiában terjedő videó szerint le is tartóztattak a venezuelai hatóságok – írta szerdai összefoglalójában az NPR. A Twitterre feltöltött, biztonsági kamerás felvételen néhány másodpercig látni, amint maszkos, golyálló mellényt viselő, fegyveres férfiak durván belöknek egy férfit egy liftbe, majd miután észreveszik a kamerát, letakarják azt. A venezuelai törvények szerint egyébként a képviselőket védi a mentelmi joguk, ám a Maduróhoz hű alkotmányozó nemzetgyűlés jelezte, hogy készek megvonni a gyanúsított politikusok mentelmi jogát. 
Épp az a forgatókönyv játszódik le a súlyos politikai-gazdasági válsággal küzdő latin-amerikai országban, amelyre az ellenzékiek már szombat este figyelmeztettek. Nevezetesen, hogy Maduro arra használja fel az állítólagos támadást, hogy lecsapjon kritikusaira, s így jó ürüggyel akár be is börtönözze őket.
Nem ez volt az első furcsa eset egyébként Venezuelában: tavaly júniusban a Legfelsőbb Bíróság épülete ellen indítottak helikopteres támadást. A rendkívül népszerűtlen, s az országot diktatórikus módszerekkel irányító Nicolás Maduro akkor azt mondta, hogy meghiúsult puccskísérlet történt. Az ügy szinte filmbe illő volt, a – később kormányzati akcióban meggyilkolt – merénylő mellékállásban színész volt, s már akkor is sokan kételkedtek abban, hogy valódi támadás történt. Egyes hangok arra utaltak, hogy nem kizárt, Maduro tervelte ki az egészet, hogy a terrorista veszélyre hivatkozva még keményebb eszközökkel irányíthassa az országot, s kiiktathassa politikai ellenfeleit.

Porosenkónál is házalt Manafort, Trump bukott kampányfőnöke

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.08.08. 21:32
Paul Manafort
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Miközben orosz kapcsolatai után nyomoztak, erre is fény derült. Az ukrán elnök hivatala elismerte, hogy 2014-ben felajánlotta szolgálatait.
Az ukrán elnök hivatala elismerte, hogy Petro Porosenko 2014-es választási kampánya idején volt egy találkozó az Egyesült Államokban orosz befolyásoltság és pénzügyi bűncselekmények gyanújával jelenleg peres eljárás alatt álló Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserével - írja az MTI.
Rick Gates, Manafort volt helyettese keddi tanúvallomásában jelentette ki, hogy a volt kampánymenedzser nemcsak Viktor Janukovics, Ukrajna oroszbarát exelnökének és környezetének, de Porosenkónak is adott választási tanácsokat 2014-ben.
Az elnöki hivatal egyik képviselője, Darja Hugyakova megerősítette: sor került egy találkozóra Porosenko ukrán elnök stábja és Manafort között, de - mint fogalmazott - további kapcsolat nem volt.
A részletekről többet mondott el Ihor Hrinyiv parlamenti képviselőt, aki annak idején Porosenko kampánystábjának helyettes vezetője volt. Valóban volt egy háromórás találkozója Manafort-ral, mondta, amelyen meghallgatta az amerikai üzletember által kigondolt stratégiát, de ezzel véget is ért a kapcsolatuk.
Manafort nagyon szeretet volna részt venni Porosenko kampányában, felkészülten, kutatásokkal, szociológiai tanulmányokkal érkezett a találkozóra

- fűzte hozzá Hrinyiv. "Nem fogta fel, hogy a Majdan után az ország megváltozott" - jegyezte meg, utalva Manafort korábbi ügyfelének, Viktor Janukovics exelnöknek a bukását eredményező kijevi tüntetésekre.
2016 augusztusában került napvilágra, hogy Paul Manafort éveken át adott tanácsokat Janukovicsnak és környezetének, amiért több millió dollárt is kaphatott törvénytelen úton. Elsőként a The New York Times című amerikai lap közölt erről tényfeltáró cikket, de Manafort nevét az ukrán hatóságok megtalálták az egykor Janukovics mögött álló Régiók Pártja "fekete főkönyveként" emlegetett nem hivatalos könyvelésben is, amikor azt vizsgálat alá vették.

Kórházban lőtt agyon egy nőt, majd magával is végzett egy férfi az amerikai Valhallában

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.08.08. 20:30
Illusztráció
Fotó: Thinkstock
Idős áldozatát kórházi ágyán végezte ki a támadó. A részletek még homályosak, de az már biztos, hogy családi kapcsolatban álltak.
Helyi idő szerint szerda reggel 9:39-kor értesítették a rendőrséget a lövöldözésről - írja a CBS. Valhalla településének kórházába hívták ki őket, ahol egy kórteremből több lövést is hallani lehetett.
Kiérkezve két halottat találtak: egy nőt és egy férfit, akik mindketten a 70-es éveikben lehettek. Találtak továbbá egy .38-as kaliberű revolvert.
"Jelenleg úgy tűnik, gyilkosság és öngyilkosság történt"

- nyilatkozta Thomas Gleason megyei rendőrbiztos. A nőt, akit a kórházban kezeltek, ágyán fekve találták, a férfit pedig, aki látogatóként érkezett, a földön. Hogy pontosan milyen viszonyban álltak egymással, még nem tisztázott, de Gleason szerint "családi jellegű" volt kapcsolatuk.
A gyilkosságot törvényesen tartott fegyverrel követték el.