Előfizetés

Lekapcsolták az újbudai álrendőröket

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.08.03. 11:29
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Azt mondták egy idős férfinek, hogy betörés történt a társasházban, ezért ellenőrizniük kell a lakók otthon tárolt értékeit.
A II. kerültei nyomozók elfogtak három embert, akik újbudai otthonáig követtek egy idős férfit, majd rendőrnek kiadva magukat bementek a lakásába – derül ki a police.hu oldalon közzétett beszámolóból. Egy 44 éves budapesti férfi, K. József és két társa csütörtökön, dél körül a XI. kerületben, a Fehérvári úti Vásárcsarnokban figyelt idős embereket. A zseblopás elleni alosztály nyomozói viszont kiszúrták, hogy gyanúsan viselkednek, így utánuk mentek. A három elkövető az otthonáig követett egy idős férfit. A kapuja előtt megszólították, majd együtt felmentek a lakására. Egy POLICE feliratú rendőrigazolvány-tok bemutatásával rendőrnek adták ki magukat és azt mondták az idős férfinek, hogy betörés történt a társasházban, ezért szükséges, hogy ellenőrizzék és lefotózzák a lakók otthon tárolt értékeit. A sértett megmutatta nekik, hogy hol tárolja a pénzét, amit az egyik férfi lefotózott, és amíg társai elterelték az idős férfi figyelmét, K. József eltette a pénzt, majd társaival együtt elfutott. A nyomozók látták, ahogy az elkövetők kijönnek a társasházból és azonnal elszámoltatták őket. A rendőrök az egyik férfinél hiánytalanul megtalálták az idős férfi pénzét, amelyet visszaadtak neki. A három elkövetőt csoportosan elkövetett kifosztás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására.  

Tűz volt egy újpesti lakásban, holttestet találtak az épületben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.08.03. 08:57
Illusztráció
Fotó: Népszava
Az egységek már elfojtották a lángokat, kiszellőztetik a lépcsőházat.
Tűz ütött ki egy társasházi lakásban a főváros IV. kerületében, a Závodszky Zoltán utcában, miután az épület egyik helyiségben kigyulladtak a berendezési tárgyak. A tűzoltók egy holttestet találtak a lakásban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az egységek már elfojtották a lángokat, kiszellőztetik a füsttel telt lépcsőházat.

Holttest nélkül is lezárhatják a nyomozást Novozánszki Fanni ügyében

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.08.03. 08:18
Forrás: Facebook/VV Fanni
A kutatás viszont folytatódik, eddig több százmillió forint a nyomozati költség.
A rendőrség annyi bizonyítékot gyűjtött össze a valóságshow-ból ismert Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében, hogy az ügyészség akár holttest hiányában is vádat emelhet a gyanúsított ellen – írja a Blikk.
„Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezükben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek. Úgy tudom, akkor is lezárják a nyomozást, és emberölés lesz a vád a férfi ellen, ha nem kerül elő a lány holtteste”

– mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő forrás. A Novozánszki család ügyvédje, Lichy József is úgy értesült, hogy a rendőri munka a vége felé jár. 
„Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről. Mind a magam nevében, mind a Novozánszki család nevében elmondhatom, milyen nagy megkönnyebbülés, hogy belátható időn belül pont kerülhet az ügy végére”

– nyilatkozta az ügyvéd. A lap azt írja, a kutatás tovább folytatódik. Eddig több százmillió forint a nyomozati költség, speciális keresőkutyákat és a legmodernebb eszközöket is bevetették már az egész országra kiterjesztett keresés során.