A humanista gyilkológép

Publikálás dátuma
2018.08.01. 20:23

Fotó: Paramount Pictures
Elképesztő, lenyűgöző, lebilincselő – ezek a jelzők jutnak eszembe egy hollywoodi franchise, a Mission Impossible hatodik részének megtekintése után. Muszáj gyorsan hozzátennem: nem, nem viccelek. A Utóhatás alcímmel ellátott kémkaland olyan jelentős blockbuster most 2018-ban, mint annak idején James Bond színre lépése volt 1962-ben a Dr. No-val.
„A nevem Hunt. Ethan Hunt.” Noha ez a mondat ebben a formában nem hagyja el Tom Cruise száját a Mission: Impossible – Utóhatás című moziban, csupán ez az egy dolog hiányzott ahhoz, hogy őfelsége titkos ügynökének – röviden: 007-es – teljes profilját átvegye az amerikai szuper ügynök. Ez persze nem meglepő, hiszen a hős, aki megmenti a világot egy-egy őrült alak pusztító tervétől, a második világháború vége óta kedvelt téma mind a moziban, mind a tévében. A kétezres évek legmenőbb hőse pedig most Tom Cruise filmsztár, aki Ethan Huntként frontális erővel menti meg a világot. 
De ne fussunk előre. Noha már az Ian Fleming író által kreált James Bond előtt is számos titkos ügynök történetét ültették át a mozivászonra, elvitathatatlan, hogy ez a figura repítette sztárstátuszba a kémi hivatást. Nem véletlen, hogy már Fleming is túlmisztifikálta hősét: elvégre az ital, a nők, a szerencsejáték varázsos elegye minden férfi ember fantáziáját megmozgatja. Ehhez jött még az elegáns stílus, a kifinomult ízlés az élet szinte minden területén, amire persze a fimváltozatok még jó néhány lapáttal rátettek. A hatvanas évek elején – az első Bond-mozi, a Dr. No 1962-ben jött ki – ráadásul ezek a filmek kifejezetten innovatívnak számítottak, sokkal nyersebben ábrázolták az erőszakot és a szexualitást, mint az addig megszokott volt. Ezekre az effektekre persze szüksége is volt a hősnek, ugyanis a korai Bond-művekben a 007-es (Fleming regényeihez igazodva) a világuralomra törő SPECTRE nevű szervezet ellen küzdött. Voltak ebben exnácik meg mindenféle zseniális terroristák, s a közös cél, amely összekovácsolta ezeket a sötét alakokat, a világgazdaság romba döntése és a nagyhatalmak összeugrasztása volt. Persze az utolsó pillanatban szerencsére mindig sikerült közbelépni, a hős kiléte azonban mindvégig titokban maradt. Ez lett a kémfilmek alapformulája (melyet, nem mellékesen, John le Carré rettenetesen felszínes hülyeségnek tartott). Később Bond lejjebb adta, pitiáner csempészek és drogbárók ellen is felvette a harcot: ez a folyamat jól mutatta, hogyan enyhült, majd oszlott szerte teljesen a hidegháború rémképe, melyet napunkra a terrorizmustól való félelem váltott.
Az új korral immár több mint egy évtizede nem tud mit kezdeni James Bond és a franchise mögött áll kreatívok. (Igaz, a 2012-es Skyfall kiemelkedik a sorozatból, de önironikus módon közelített a kémkarakterhez: egy sérült, bizonytalan ügynököt alkottak meg.) A 2000-es évekre a kőkemény szuperkém szerepe abszolút kiadóvá vált. Ekkoriban került Tom Cruise karrierje kisebb hullámvölgybe, a Paramount stúdió még azt fontolóra vette, hogy a Mission: Impossible 3-ban másra osztja Ethan Hunt szerepét. Ám Cruise, az utolsó nagy álomgyári filmsztárhoz méltó módon maradt, majd innen átvette az irányítást. A negyedik részben, a Fantom protokollban már mindent ő tartott kézben (kontrollmániájáról legendás történetek keringenek) és ennél az epizódnál csúcsosodott ki először az „őrült Tom” recept: azaz, mint korábban Jackie Chan tette, ő maga találja ki magának a leghajmeresztőbb akciójeleneteket és kaszkadőrök nélkül végre is hajtja azokat. Az ötödik részben tovább fokozta a realitást például azzal, hogy egy repülőn kívül a levegőben akciózott – ebben és a többi „lehetetlen” akcióban pedig Christopher McQuarrie rendező igen jó partner volt. Nem is csoda, hogy maradt a hatodik részre is – elvégre erről is Cruise dönt.
Az Utóhatás lényegében egy két és fél órás adrenalinbomba, melyben minden van, amit ma egy blockbusterbe beleférhet. Elrabolt plutónium, kettős, sőt, hármas ügynökök, brutális terroristák és egy gonosz terv, melynek következménye az emberiség egyharmadának a halála lenne. Ha nem lenne Ethan Hunt, ugye. De az igazából az a csodálatos, ahogy önfeláldozó módon harcol minden egyes életért: a humanista gyilkológép, a lelkiismeret-furdalásos kém. De nem csak itt igazítottak a figurán. Minthogy a hímsoviniszta és fenékcsapkodós Bond már politikailag nem igazán korrekt, így Hunt e téren is váltott. Jelesül: életében kevés a nő. Csak kettő fér bele a szívébe, az exfelesége és egy brit ügynök, akit azért simán áthajt kocsival, ha úgy hozza a meló. Az Utóhatás pedig, végül is mindent megad, amit ígér a nézőnek: izgalmakat, bizonytalanságot, akciót, még a valóságnak is hitelét, ahogy Tom Cruise ugrál a háztetőkön. Olyannyira, hogy bennhagyták azt a jelenetet is, amikor a forgatás alatt, az egyik ugrás során súlyosan megsérült. Volt annyi lélekjelenléte, hogy felpattant és bicegve, de továbbrohant. Ekkor járja át az embert az az érzés: jól keres, jól keres, de az Isten pénzéért sem cserélnék vele. Inkább csak aggódom érte: elvégre ötvenhat évesen sokan már letennék a lantot, de ő csak most vette elő igazán.
Info Mission Impossible – Utóhatás Forgalmazza a UIP-Duna

Nevek a kamera mögött

A Mission Impossible széria nem létezne Tom Cruise nélkül, de a különböző részek stílusát igen markáns rendező egyéniségek határozták meg. Az első részben Brian De Palma a suspense-re és a izgalmas lassításokra koncentrált. A folytatásban a John Woo hongkongi akciódarabok olykor kissé hihetetlen stílusát dobta be a képletbe. A harmadik részt J.J. Abrams jegyezte, aki az Alias című sorozatának dramaturgiját alkalmazta. A negyedik részt az animációs rendezőként ismert Brad Bird jegyzi: itt kezdődtek el a valóban lehetetlen akciók. Az ötödik és hatodik részt Christopher McQuarrie jegyzi, aki tökéletesre hangolta a formát.

Frissítve: 2018.08.01. 21:15

Ilyen a világ legizgalmasabb bélyeggyűjteménye

Publikálás dátuma
2018.08.01. 18:00

Alvar, Nandgaon, Hidzsáz, Tűzföld, Tripolitánia, Inini, Saseno, A Két Szicília Királysága. Nem kitalált országok ezek: nagyon is léteztek. Bjorn Berge könyvéből pedig megismerhetjük a történetüket.
„Megmutatja a bélyeggyűjteményét” – szoktunk ironizálni, ha valaki a világ legunalmasabb módján akar meghódítani a célszemélyt. Ki gondolná, hogy egy bélyeggyűjteményből írott könyv az egyik legizgalmasabb olvasmányunk lehet? Bjorn Berge építészmérnök, kutató. Kicsit megszállott. Oké: egy kicsit nagyon. Évente egy hetet arra szán, hogy szisztematikusan végigjárja Európa tengerpartjait. Egyetlen métert sem hagy ki: tíz évbe telt, mire eljutott a dániai Hirtshalsból a franciaországi Boulogne-sur-Merig. Berge másik hobbija a bélyeggyűjtés. Nem akármilyen bélyegeket gyűjt azonban: ma már nem létező országok használt bélyegeit, amelyek 1840 után kerültek forgalomba. Ekkor jelent meg az első „Penny Black”, a világ első hivatalos, felragasztható postabélyege. Önmagában persze a gyűjtőkön kívül bárki számára halálosan unalmas lenne egy könyv, amely tintával összekent, megsárgult, szakadozott bélyegekről szól. Berge azonban nem csupán a bélyegek ábrázolásait elemzi Eltűnt országok nyomában című kötetében, de bemutatja az egyes országok történetét, azok földrajzi és gazdasági jellemzőit is. Minden államhoz kapunk egy apró térképet, a legfontosabb évszámokat, illetve – és ez a könyv legfőbb erénye – sok-sok kultúrtörténeti adalékot.
Bjorn Berge
Útikönyv- és naplórészletek, irodalmi művek mellett az adott országhoz köthető filmajánlók, sőt: autentikus receptek segítenek megismertetni az egykorvolt diktatúrákat és köztársaságokat. Megtudhatjuk, mi az a kalakand (édes desszert az egykori Brit-Indiával határos Alvarból), a Fah-Fah leves (kecskeleves az Etiópiával határos Obockból), netán hogyan készítsünk vajas teát (Tannu Tuva nemzeti itala; lehetőleg jaktejjel). A korabeli levelekből, útleírásokból sokkal több derül ki egy helyről, mint a száraz tényekből, és kapcsolódnunk is könnyebb a távoli tájakhoz, ha Susan Sontag vagy Arthur Rimbaud kalauzol azokon. Berge további olvasnivalókat és zenei csemegéket is ajánl, így igazán komplex képet kaphatunk az egyes országok kultúrájáról. Megtudjuk, hogyan nézett ki az igazi Arábiai Lawrence (a legkevésbé sem hasonlított a filmbéli Peter O’Toole-ra) és miért tűztek ki vérdíjat a fejére, és hogy mi köze van Gabriele D’Annunzio költőnek a Carnarói Olasz Régenséllamhoz. A szerző ezerféle forrásból szemezget: békésen megférnek egymás mellett Trockij és Knut Hamsun idézetei, Harold Wilson brit miniszterelnök szavai és Antoine de Saint–Exupéry írásai. Letűnt korok idilli és gyötrelmes képei, ma is kísértő társadalmi problémák, nagy hódítások és értelmezhetetlen háborúk, népirtások, folyton változó gyarmatbirodalmak – az Eltűnt országok nyomában izgalmas és sokszínű kaleidoszkóp, amely nem romantizál, ugyanakkor nem is didaktikusan, de gyakran szembesít az értelmetlen emberi pusztítással. Naturalista módon idézi, miként hasznosították az elhullt lovakat a búr háborúban a brit Fokföldön, kapunk érzékletes leírásokat építkezési és étkezési szokásokról, de vallási ünnepekről (például a nandgaoni holi fesztiválról) is, és szerencsére mindezt egy lépés távolságból tárja elénk. Nem ítélkezik, nem szépít, de nem is rémiszt szándékosan el. Az Eltűnt országok nyomában az egyik legfurcsább és egyben legérdekesebb könyv, ami az utóbbi időben idehaza megjelent: egyszerre végtelenül szórakoztató és végtelenül lehangoló. Nehéz ugyanis nem azt érezni a sok kérészéletű ország kapcsán, hogy az emberiség nem tanul a saját hibáiból. Infó: Bjorn Berge: Elveszett országok nyomában Cser Kiadó, 2018
Témák
könyv bélyeg

Észhez kell térnünk! – a szeretet jegyében indul a Sziget

Publikálás dátuma
2018.08.01. 14:31

Fotó: Rockstar Photographers
A fesztivál a szabadság szigete szlogen mellett idén a szeretet forradalmát hirdette meg. A zenei világsztárokat felvonultató rendezvény színházi és cirkuszi előadásokkal, kiállításokkal és beszélgetésekkel áll ki az emberi jogok mellett.
– A fesztivál minden évben más, de alapvetői értékeiben nem változik, azaz a nyitottság, tolerancia és a szabadság szigete, ahogy a szlogenje is szól már évek óta. Ez egészül ki idén a „Love Revolution”, azaz a szeretet forradalma kampánnyal, ami négy fő üzenetet hordoz: az emberi jogok tiszteletben tartását, kiállást a békéért és háborúk ellen, valamint a rasszizmussal és az idegengyűlölettel szemben, továbbá cselekvésre buzdít a zöld bolygóért, avagy felhívja a figyelmet a környezettudatos életmód fontosságára – indul az origótól Kardos József, a Sziget Fesztivál programigazgatója. A Sziget azzal tűnik ki a kontinens fesztiváljai közül, hogy itt jelennek meg a legerőteljesebben a zenei programok mellett az „egyéb programok”: civil projektek, vitafórumok, ismeretterjesztő és politikai beszélgetések, színházi és utcaszínházi előadások, cirkuszi produkciók, kiállítások és képzőművészeti wokshopok. 
– Lesznek menekültekkel és rasszizmussal kapcsolatos előadások a TEDxBudapest Salonban, ahol fiatal tudósok, egyetemisták tartanak rövid előadásokat, amelyeket beszélgetések követnek. Immár negyedik éve megjelenik a Sátor határok nélkül helyszín, amit a budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum közösen alakít ki. A projekt főleg a migrációval foglalkozik, idén a gyerekekre és a fiatalkorúakra fókuszálva. A kiállítás mellett dokumentumfilmeket vetítenek, illetve a Magyarországon legálisan tartózkodó menekültekkel való beszélgetéseken keresztül a látogatók személyes történeteket is megismerhetnek. Nagyon szomorú, hogy mennyire riasztó méreteket ölt a mai Magyarországon a rasszizmus és az idegengyűlölet, és mi ez ellen szeretnénk tenni – ad személyes indokot is a programigazgató.  – Nem szólunk bele az egyes programokba – válaszolja Kardos József a kérdésre, miszerint megjelenik-e a „másik álláspont” a Szigeten. - Nem szoktunk cenzúrázni, csak annyit kérünk, hogy olyan szakértőket, érintetteket hívjanak meg, akik hitelesen tudnak az adott problémáról beszélni, legyen az akár menekültkérdés, akár környezetvédelem, akár emberi jogok. Könnyen kialakulhatnak érdekes viták, különösen, mivel a közönség is beleszólhat ezekbe. Arról nem hiszem, hogy bárki vitatkozna, hogy az emberi méltóság megsértése, az emberek bőrszíne, vagy származása alapján történő megkülönböztetése jogos-e, vagy sem. Ezt minden józan ember elítéli. Azon viszont lehet vitatkozni, hogy hogyam lehet a problémákat kezelni: kerítéssel vagy nem kerítéssel, tranzitzónával vagy mással, közösen az unióval vagy egyedül – folytatja Kardos József.
– Ha utazásaink során felfedezünk egy olyan színvonalas előadást, ami ehhez a témához kapcsolódik, megpróbáljuk meghívni. Ilyen például a Wired Aerial Theatre. Az angol társulat a globális felmelegedéssel, vízhiánnyal kapcsolatos problémákat dolgoz fel egy videoprojektorral, videoinstallációval, légi akrobatikával és zenével fűszerezett nagy utcaszínházi produkcióban. Ezt minden este lehet majd látni. Brazíliából érkezik Bruno Beltrão, aki favelákban élő gyerekeket fedezett fel, és hozta létre hip-hop és kortárstánc társulatát. Ők az összes nagy kortárstáncfesztiválon részt vettek már, Magyarországra először jönnek el. Érkezik csapat Kubából, illetve három társulat Dél-Koreából, és lesz előadás Spanyolországból, Németországból, Izraelből és Franciaországból is a magyar produkciók mellett. Idén a cirkuszi program is a multikulturalitás jegyében zajlik, lesz előadó Kambodzsából, a Phare Circus, Észak-Afrikából a marokkói Acrobatique de Tanger, illetve Fekete-Afrikából, Guineából az Afrique en Cirque. Ez a három társulat és a Baross Imre Artistaképző Rengeteg című vizsgaelőadása közösen teszi ki az ezer férőhelyes cirkuszi sátor programját – sorolja Kardos József.

Városlakók kontra Szigetlakók

– Sokkal kevesebb panasz érkezik ma már a fesztiválra, Budapest lakói sokkal megértőbbek, mint évekkel ezelőtt akár a zajszennyezéssel kapcsolatban is. A fővárosiak pozitívan viszonyulnak a Szigethez, szinte mindenki családjában van valaki, aki közönségként már volt itt, vagy dolgozott velünk – állítja Kardos József. - Az már más kérdés, hogy a külföldiekhez, a más bőrszínűekhez, másképpen öltöző fiatalokhoz hogyan viszonyulnak az átlag magyarok. Ezzel kapcsolatosan érzékelhető negatív tendencia. Csúnya helyzetekbe kerülhetnek azok a Szigetlakók, akiknek sötétebb a bőrszíne, netalán azonos neműként kézenfogva járnak, vagy nyakukban Dávid-csillag, vagy ne adj’ isten félhold lóg. Sokszor kellett már szégyenkeznem és magyarázkodnom amiatt, amikor valakit meghurcoltak egy étteremben, egy tömegközlekedési járművön vagy az utcán. Az elmúlt években egyre inkább felüti a fejét az idegengyűlölet és a rasszizmus, és ahelyett, hogy tennénk ellene, hallgatunk és sunyítunk. Észre kell vennünk, hogy ez az egész felülről, mesterségesen gerjesztett félelemre és gyűlölködésre épül. Észhez kell térnünk, és a Sziget a maga szerény eszközeivel kíván ez ellen fellépni.

– Nálunk a migráció ügyét szinte csak a politika tarolja le, nyugaton azonban össztársadalmi diskurzus folyik erről a globális problémáról. Ott egyre több művész foglalkozik a menekültkérdéssel, a rasszizmussal – válaszolja a kérdésre, hogy tudatosan ezeket az előadásokat keresi-e. - Csak mi próbáljuk homokba dugni a fejünket és kerítéssel körbevenni magunkat, tehát nem kell különösebben keresni a témába vágó produkciókat, hiszen az előadások nagy része erről szól. Inkább arra kell figyelnünk, hogy lehetőleg ne csak témájában legyen érdekes egy-egy produkció, hanem megvalósításában is nívós legyen. De nem titkolom, van pozitív diszkrimináció is a programok összeállításában, próbálunk hátrányos régióból jövő, harmadik világból érkező társulatokat, produkciókat is elhozni. Fontos, hogy a világsztárok mellett adjunk lehetőséget feltörekvő, tehetséges csapatoknak is. Nem mondom, hogy a kambodzsai cirkusz világszám lesz és olyan színvonalú, mint a Cirque du Soleil, de helye van a Szigeten, mert a társulat vezetői nyomorból érkezett gyerekeknek adnak életcélt, mellette pedig egy rendkívül szórakoztató és szerethető társulatról és elődásről van szó. A kubai Danza del Alma tagjai életük első útlevelét váltották most ki, először utaznak külföldre, és ezt a Szigetre történt meghívásuknak köszönhetik.
A Civil Szigeten a különböző, hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők problémáival foglalkozó szervezetek is bemutatkozhatnak, csaknem 80 szervezet jelenik meg az egy hét során. - Meggyőződésünk, hogy egy egészséges társadalomhoz hozzátartozik az állampolgárok önszerveződéshez való joga, és teljesen érthetetlen számomra, ami ebben a témában zajlik ma Magyarországon. A Sziget sosem akart politizálni, legalábbis nem napi szinten és nem a pártpolitika mentén. De vannak olyan egyetemes értékek, amelyek érdekében meg kell nyilvánulnunk, hiszen felelősséggel tartozunk a látogatóink, a jövő generációi felé.

A számok

Nagyjából 70-30 százalékos a külföldi és hazai produkciók aránya ez érvényes a közönségre is. Idén a legtöbben az Egyesült Királyságból jönnek, utánuk következnek a hollandok, majd a franciák, az olaszok és a németek. Az egész költségvetés nagyjából 8,7 milliárd forint, a négy nagyszínpad programja csaknem 2 milliárdba kerül. 430-450 millió forint jut a négy nagyszínpadon kívüli programokra, ebből a színházi előadások körülbelül 40, a cirkuszi produkciók nagyjából 30-35 millió forintba kerülnek. A büdzsé legnagyobb részét a technikai háttér biztosítása emészti fel.