Bajitól várják a legjobb helyezést

Publikálás dátuma
2018.07.31. 16:42

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Legalább 31 fős lesz a magyar válogatott a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokságon, s a létszám a következő napokban még bővülhet. Spiriev Attila sportigazgató kedden elmondta, a jelenlegi létszám nőhet, ha a következő napokban meghívást kapnak olyanok, akik a szint közelében teljesítettek, s versenyszámukban nem telt be a mezőny. A csapat még nagyobb lehetett volna, de a férfi 4x100-as és a női 4x400-as váltó éppen kiszorult a 16 induló közül. A súlylökő Márton Anita pedig lábsérülése miatt lemondta az Eb-t.
„Fájó pont, hogy a legnagyobb éremesélyesünk sérülés miatt megszakította szezonját. Ugyanakkor csoda, hogy ennyi évig sérülésmentes volt, s ilyen parádés eredménysort produkált”– fogalmazott Spiriev.
A legnagyobb sztár a 110 gátas Baji Balázs, aki jó formában várhatja a rajtot. „Világbajnoki bronzérme ellenére az első lépés a döntőbe jutás lesz számára. Az orosz Szergej Subenkov kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből, de mögötte teljesen nyílt a harc a helyezésekért. Balázs kiegyensúlyozott teljesítménye és rutinja bizakodásra ad okot” – mondta Bajiról a sportigazgató.
Némileg hasonló helyzetben van Halász Bence, férfi kalapácsvetésben ugyanis a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek és az olimpiai bronzérmes Wojciech Nowicki után sokan pályáznak a dobogóra. „A két lengyel mögötti mezőny legstabilabb tagja Halász Bence, akitől a döntő elvárás, a nyolcba kerülése pedig realitás, mert a junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok dobó már több mint ígéret”- hangsúlyozta Spiriev.
A nyolc közé kerülésre esélyes a két hétpróbázó, az idei fedett vb-n hatodik Krizsán Xénia és az olimpiai nyolcadik Zsivoczky-Farkas Györgyi, valamint a vb-6. Helebrandt Máté 50 kilométeres gyaloglásban. Döntős lehet 3000 méter akadályon Gyürkés Viktória, diszkoszvetésben az athéni olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán, a két gátas, Kozák Luca és Kerekes Gréta, s a kalapácsvető Gyurátz Réka.
Szerző

Telt ház előtt fogadja az Újpest a Sevillát

Publikálás dátuma
2018.07.31. 15:22

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Elővételben elkelt a több mint 9700 belépő.
Az Újpest FC telt ház előtt játszhat csütörtökön a spanyol Sevilla ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján – írja az MTI. A lila-fehér klub honlapjának keddi beszámolója szerint két nappal a találkozó előtt elővételben elkelt a több mint 9700 belépő. A múlt heti első, sevillai összecsapáson 4-0-ra kikapott a Magyar Kupa-győztes Újpest, az érdeklődés azonban ezzel együtt érthető, mivel az andalúziai rivális európai szinten is kiemelkedő együttes. Ezt az is bizonyítja, hogy 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyerte meg az Európa Ligát, 2006-ban és 2007-ben pedig elődjét, az UEFA Kupát. A találkozó csütörtökön 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. 
Szerző

Sír a telefon

Publikálás dátuma
2018.07.31. 10:14

Fotó: Czagány Balázs / MTI
A 2010-es évek magyar „futballjának” hivatalos és nem hivatalos hurrázói nyilván mélységes csalódással vették tudomásul, hogy a hálátlan embereket nemhogy nem érdekli a játék sajátos hazai változata, de még azok is, akik – dacolva minden viszontagsággal – kilátogatnak a meccsnek nevezett másfél órára, örömujjongás helyett efféle szövegű transzparenst feszítenek ki: „Nektek a milliók, nekünk a fos NB I maradt.”
Ezt speciel az FTC drukkerei tudatták a zöld-fehér játékosokkal, valamint mindenkivel, akit illet. A megfogalmazás nem tökéletes, a stílus nem éppen petrarcai, de a lényeg a lényeg, az pedig mindent elárul arról, mire tartják még a kis számú, ám korántsem lelkes törzsközönség tagjai is a labdarúgás modern kori magyar változatát. (Semmire vagy még annál is kevesebbre, amint azt a hárombetűs jelző tükrözi.)
Az MTK–FTC találkozón 4049 nézőt jegyeztek vasárnap; az érdeklődés felülmúlta ugyan az első két forduló 2900-as látogatottsági középértékét, de túlzással sem lehet azt mondani, hogy lázban égtek és egymást taposva tódultak az emberek a Hungária körútra. Enyhe hőemelkedés sem volt, pedig a kék- és a zöld-fehérek mérkőzését – szokás szerint – örökrangadóként aposztrofálták azokban a körökben, amelyekben efféléket is megemlítettek: „Igen gazdag a Fradi-keret. Botka, Georgijevics, Gorriaran, Koch, Moutari, Otigba, Rui Pedro, Sigér a meccskeretben sincs.” Az Üllői úti pénzügyi keret persze valóban gazdag, de hiába az itthoni dohánykánaán, a nem csekély mértékben állami alapú bőség még a nemzetközi futball leghátsó traktusában is a legszegényesebb produkciókkal jár együtt (hosszú évek óta újra és újra). Amúgy pedig szóljon az az átlagpolgár, aki 1. nehezen küzdött meg bármely említett távollévő hiányával; 2. egyet is ismer közülük. 
Az örökrangadó kifejezés használata szintén nem több a mostanában minden korábbinál hevesebb szemfényvesztésnél. Magunk közt szólva, már a hatvanas-hetvenes években csodálkoztam e szókapcsolat fennmaradásán, mivel a hajdanán oly lebilincselően sikeres MTK az 1962/63-as évadban még második volt ugyan, ám az azt követő tizenhét esztendőben csak egyszer került a dobogóra (bronzérmet szerzett 1978-ban). A legtöbbször – egyaránt háromszor – nyolcadikként és tizedikként zárta a bajnokságot, kétszer-kétszer hetedikként és kilencedikként kötött ki, sőt előfordult, hogy csupán tizenegyedikként, tizenharmadikként, illetve tizennegyedikként „futott be”. De akkoriban igazából senkit nem zavart a derbi minősítés továbbélése, mert a Népstadionban ilyen számok mutatkoztak rendszeresen: 1964 áprilisában 75 ezer néző előtt rendezték az FTC–Pécs (3:2), MTK–Újpest (2:1) kettős meccset; 1965. április 11-én szintén 75 ezren mentek ki a Vasas–MTK (2:0), Honvéd–FTC (3:0) dupla programra; míg 1968. május 28-án 85 ezren voltak a Vasas–Újpest (1:0), FTC–MTK (2:0) páros partin. 
S olyan játékosok vonultak fel kék-fehérben, mint Sándor „Csikar”, Nagy „Paróka” István, Kovács III Ferenc, Vasas Mihály (csupa 1964-es KEK-döntős), továbbá Dunai Lajos, Strasszer László, Koritár „Macska” Lajos, Szuromi Antal.
S most? 
Rangot végképp nem ad a nyolcadik és a kilencedik kerületi társaság találkozója, hiszen maga a publikuma közölt messzemenően lesújtó véleményt a takarékos ligáról. Ráadásul nemhogy a másodosztályból feljutó MTK, de még az FTC összetételével is bajban volnának a népek. Ha napjainkban is menne a Legyen ön is milliomos! elnevezésű vetélkedő, akkor fődíjas felvetés lehetne, hogy „sorolja fel a zöld-fehérek kezdő tizenegyét!” Attól tartok, még a telefonos segítő is megizzadna a Dibusz – Lovrencsics, Frimpong, Blazic, Heister – Petrjak, Spirovski, Leandro, Bőle – Lanzafame, Böde felállással... 
Az MTK összetételét talán fel sem adnák. (Azaz eleve feladnák.)
Bár egyik esetben sincs kizárva, hogy sírna a telefon, akár a labda.
Témák
labdarúgás