Bezárt klubok - Torzuló jövőkép

Publikálás dátuma
2018.07.30. 12:00

Fotó: Facebook
Miután a romkocsma szitokszóvá vált az utóbbi években, az ott ücsörgő fiatalokat pedig rendre a rendszer ellenségeinek bélyegzik, tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a fideszes önkormányzatok sorra záratják be a fővárosi klubokat. Noha emlékezetes ügyek korábban is voltak, az a folyamat, amely napjainkban látszik csúcsra járni, a Kultiplex 2008-as eldózerolásával kezdődött. A korábban Kultúr, Kinizsi mozi, majd Blue Box mozi néven üzemelő ferencvárosi épület az ezredforduló utáni Budapest egyik legfontosabb underground kulturális központja volt. Itt működött a Tilos Rádió, amelynek égisze alatt pezsgő underground művelődési házzá alakult a szórakozóhely mozival, mára legendás bulisorozatokkal, amelyek az egyébként periférikus zenei irányzatok szerelmeseit is kiszolgálták. A „Kulti” bezárásának meglehetősen prózai oka volt: a mellette lévő foghíjtelket a IX. kerületi önkormányzat 1,146 milliárdért tudta értékesíteni, így a mintegy 160 millió forintot érő szórakozóhelyet elbontották, a helyét parkosították – hogy a mellé épült hotel környezete minden igényt kielégítsen. Hiába próbáltak a bérlők a Kultiplex épületének bauhaus jellegével érvelni, nem sikerült műemlékvédelem alá helyeztetni a tömböt. 
KULTIPLEX - 2008 óta jár rá a rúd a nem kormánypárti klubokra
Fotó: Népszava
Nincs már Merlin sem: a Gerlóczy utcai épület hosszú éveken át volt az elektronikuszenei szcéna egyik fontos találkozóhelye, de volt itt a kortárs komolyzenétől az angol nyelvű Merlin Színházik sok minden. Az art deco épületben működő Merlin bezárása mögött területfejlesztési terv állt: a színház az Átrium épületébe költözött, a bulihelyszín viszont komoly űrt hagyott a fővárosi klubéletben. Eddig talán legyinthetnénk is, hogy ezek „csupán” az anyagi érdekek mentén meghozott döntések voltak – hogy ki és mennyire járt jól az ügyletekből, az egy másik cikk témája. Csakhogy a hasonló fontosságú helyek elvesztésének hosszú távú hatásai vannak. Budapestet évek óta partifővárosként hirdetik a fapados repülőjáratokkal ideözönlő turisták, így joggal merül fel a kérdés: miért olyan nagy baj, ha néhány hellyel kevesebb van. A válasz nagyon egyszerű: a buliturizmusra specializálódó szórakozóhelyek nem művészi, hanem anyagi érdekek mentén jönnek létre, s ily módon nincs értelme zenei sokszínűséget vagy akár csak az igényesség szikráját is számon kérni rajtuk. A részeg angolokat vajmi kevésé érdekli, mi szól a hangfalakból. Ahhoz azonban, hogy egy fővárosnak, s ily módon egy egész országnak életerős, eredeti könnyűzenéje legyen, elengedhetetlenül fontos az, hogy nem csupán azok az előadók jussanak szóhoz, amelyek képesek megtölteni egy sportcsarnokot, illetve húzónévnek számítanak a fesztiválok plakátjain. Több évtizede megoldatlan probléma a vidéki klubélet felélesztése: mivel a kis vagy közepes méretű koncerthelyszínek nemigen rentábilisek, a legtöbb nagyváros képtelen fenntartani olyan állandó helyszíneket, amelyek prezentálják a vidéki fiataloknak a legfrissebb trendeket. (Ezért is lennének fontosak a rádiók. Lásd keretes írásunkat.) Nem kevésbé fontosak azonban a fővárosban sem az egyedi zenei-művészeti arculattal rendelkező helyek: a Dürer Kert például a magyar metál-, hardcore-, és más, főként gitárzene-centrikus szubkultúrák origója. Egy ilyen profilú klubban az a jó, hogy az adott stílusok feltörekvő külföldi zenekarait is Magyarországra tudja csábítani, elősegítve azt, hogy a hazai közönség – és főként a magyar szcéna – lépést tudjon tartani a nemzetközi folyamatokkal. A Dürer Kert Budapest egyik legértékesebb ingatlanán áll. Évek óta suttogják, hogy a gyógyvizes kúttal rendelkező telken luxusszálloda épül majd, ami egybecseng a Liget Projekttel – Kádár János egykori kedvenc uszodájának helyén a jelek szerint hamarosan Fidesz-közeli befektetők húzhatnak fel új épületet.
A Blaha Lujza téren álló, a hivatalos közlések szerint egy razzia során talált drogok miatt bezárt Corvin Club (Corvin-tető) némileg problémásabb eset, az ugyanis tagadhatatlan, hogy a másnap délutánjába nyúló, szabadtéri afterpartijairól híres szórakozóhely komoly zajszennyezést okozott a környéken. Eközben azonban ide szorultak mindazok, akiknek a korábbi klubbezárások miatt nem volt hová menniük, így a Corvin kiiktatása hatalmas kulturális érvágás. A Corvin Áruház épületét épp felújítják – nem nehéz arra gondolni, hogy itt is „városfejlesztési szempontok” dominálnak. Máskülönben érdemes utánanézni, hányszor volt drograzzia a Hajógyári szigeten egykor dübörgő Vizoviczki-birodalom különféle klubjaiban, amelyek közül akadt, amelyik hajnali négykor nyitott – elképzelhető, szintetikus drogok nélkül vajon ki indul ilyenkor buliba, hogy aztán 48 órás partikat nyomjon a szigeten. (Vagy a NER-kompatibilis fiatalok kedvenc, méregdrága, belvárosi szórakozóhelyeire hányszor száll ki a rendőrség.)
AURÓRA - A VIII. kerületi önkormányzat a választások után a bezárást sürgette
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Az Auróra esetében szintén különféle szabályok megszegésére – engedély nélküli építkezés – és a környékbeliek panaszaira hivatkozik a VIII. kerületi önkormányzat, amely egyébként az idei időközi választások után alig néhány nappal már a szórakozóhely bezárásával foglalatoskodott. Legyinthetünk tehát, mondván, minket hidegen hagynak a különféle elektronikuszenei irányzatok, a bölcsészek világmegváltó gyülekezőhelyei meg a metál is – csakhogy ostobaság volna az underground kultúrát, a modern könnyűzenét nem az egyetemes kultúra részeként kezelni. Ebben az esetben viszont az, ami történik, egyértelműen a kultúrharc része: a helyzet aggasztóan közelít a rendszerváltás előtti állapothoz: amikor már annak is örülünk, ha egy klub eldózerolása mögött nem ideológia, „csupán” a gátlástalan haszonszerzés áll.

Központosuló éter

 A klubbezárások összecsengenek a rádiós piac átalakulásával. Az Est FM helyén 2000-ben létrejött Radiocafé 98.6 Budapest vonzáskörzetének egyik legfontosabb zenei platformja lett: könnyen befogadható, ám a nagy, mainstream rádiókétól eltérő kínálatával számos magyar zenekar befutásához járult hozzá. A Petőfi Rádióból 2007-ben, a Magyar Rádió átalakítása során lett MR2 – Petőfi Rádió, és az ezt követő három év már-már legendás: noha az elején még közszolgálatiságát is kétségbe vonták, az MR2 nem igazodott a kereskedelmi rádiók zenei szerkesztési elveihez, és sokáig igazodási pontként szolgált az ország teljes területén a fiatalok számára. Olyannyira meghatározó volt a magyar könnyűzenei életre gyakorolt hatása, hogy az ebben az időszakban igazán sikeresség váló, ma már emblematikus zenekarokat és közönségüket szokás „Petőfi Rádió-generációként” emlegetni. 2010 után folyamatosan koptak ki a rádió népszerű műsorai. A 2016-os, utolsó nagy kirúgási hullám hatalmas felháborodást váltott ki: a rádióhallgatók dühödten követelték az emblematikus reggeli műsor, a Talpra, magyar! stábját, a zenészek pedig – köztük Bródy János, a Wellhello, a Quimby, a Supernem, a Kiscsillag, a Kerekes Band és a Hiperkarma – nyílt levélben tiltakoztak a rádió végső átfazonírozása ellen. A fesztiválok – a Sziget, az EFOTT, a FEZEN – mellett a Budapest Park, a Gozsdu Manó Klub vagy az Akvárium neve is ott állt az aláírók között, ám a hatás elmaradt. Legutóbb az keltett nagy visszhangot, hogy az átalakított MTVA zenei csatornája, a Petőfi TV élő adásában Fluor Tomi, a Wellhello frontembere Soros György nevével viccelődött, mire az MR2 kivette a számaikat a rotációból. Napjainkra tehát megszűnt vagy központosult az ország három legfontosabb könnyűzenei rádiója közül kettő – a Kultiplex-botrányban érintett Tilos Rádió pedig közadakozásból tartja fenn magát. Mindez jóval túlmutat a rádióhallgatók közösségén: a központosítás nyomán épp az a frissesség vész el a zenei szerkesztésből, amelynek köszönhetően a magyar könnyűzene új és egyre nagyobb tábort nyert meg magának: az addig a külföldi előadók felé forduló fiatalok tömegével kezdtek magyar zenekarok koncertjeire járni, ami közvetetten számtalan dolgot alakított át a fesztiválok fellépői névsorától a zenei szakma bevételeiig. Noha a streaming-szolgáltatók megjelenése és a közösségi média tudatos használata ugyanebben az időszakban formálta át a hazai könnyűzenei palettát, a központosítás óhatatlanul torzítja a piacot, ami gyakorlatilag hátramenet a rendszerváltás után kezdődő, az ezredfordulóra beérő változások után.

Témák
klub könnyűzene

Elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere

Publikálás dátuma
2018.07.30. 09:44
Orbán József, 100 folk celsius
Fotó: Kollányi Péter / MTI
A zenész súlyos betegség után, 75 éves korában halt meg.
Hosszú, súlyos betegség után meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere – írja az Index Littvay Imre zenekarvezető bejelentése nyomán. Orbán József 1943. március elsején született Pinkamindszenten. A 100 Folk Celsiust 1976 nyarán alapította Littvay Imre, Balla Gábor és Somogyi Tibor társaságában. A zenekar teljes pályafutása alatt főként country és bluegrass dalokat írt, a kezdetektől zeneszerzője és dalszövegírója volt a zenekarnak. A zenekar első, 100 Folk Celsius című lemeze 1982-ben jelent meg, 70 000 példányban kelt el és szinte rögtön aranylemez lett. A nagy ugrást az 1984-ben megjelent a harmadik sorlemezük, és egyben első gyereklemezük, a Paff, a Bűvös Sárkány hozta el, amiből 300 000 példányt adtak el, és előbb arany-, majd platinalemez lett. A zenekar pályafutását folytonos kettősség jellemezte, mert miközben az Egyesült Államokban rangos country fesztiválokon játszottak, és több sikeres turnét is lebonyolítottak, itthon gyerekdalokat játszó zenekarként maradtak meg a nagyobb közönség számára. A zenekar 1987-ben megkapta a Magyar Rádió eMeRTon díját. A 100 Folk Celsius legutóbb 2017-ben adott ki lemezt, az Omega fennállásának 55-ik évfordulójárára készítették el az Omega Country-t. A zenekart elkísérték a jubileumi turnéjuk pár állomására is, itt azonban Orbánt betegsége miatt a zenekarban korábban megforduló Heilig Gábor helyettesítette.
Szerző
Témák
Orbán József
Frissítve: 2018.07.30. 10:03

Na, megyünk a muziba? Séta a Pál utcai fiúk nyomában

Publikálás dátuma
2018.07.28. 20:00

Fotó: Vajda József / Népszava
A Pál utcai fiúk és Molnár Ferenc életének meghatározó helyszínein barangolhattak az érdeklődők a Petőfi Irodalmi Múzeum sétáján.
„Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt” – a magyar irodalom talán egyik leghíresebb kezdőmondata Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk és a vörösingesek versengését bemutató, máig töretlen sikerű regényéből származik. Jól mutatja az érdeklődés mértékét, hogy a lelkes olvasók a rekkenő nyári hőségben is kíváncsian vettek részt a Petőfi Irodalmi Múzeum önkéntesei (Burkus Dóra, Wittinger Zsófia és Gloria Abbruzzo) által vezetett tematikus olasz-magyar sétán, amelyen az író életének főbb állomásait, valamint a regény egyes helyeit járhatták körbe. Kezdve a regény megírásának helyszínével, a századfordulón oly népszerű és az írók, költők törzshelyéül szolgáló kávéházakkal. Nem volt ez másképp Molnár Ferenccel sem, aki a New York Kávéház falai között írta, először egy ifjúsági lap számára folytatásokban készülő művét, amely 1907-ben jelent meg. A regény és az író életének fontos pontja volt a jelenlegi Olasz Kultúrintézet épülete, ami akkor még az Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt, s amelynek közelsége a Nemzeti Múzeum kertjében golyózó, métázó, rablópandúrt játszó diákságnak különös élvezetet jelentett. Játék közben ugyanis megfigyelhették az ülésekre siető képviselőket, többek közt Molnár Ferencet magát is. A múzeumkerti játékokról nem csak az író számolt be a regényben, hanem fiatalkori barátja, Pásztor Árpád is, Muzi című 1931-ben megjelent művében. A névből persze nem nehéz kitalálni, Molnár tőle kölcsönözte a regény egyik vörösinges szereplőjének alakját, s ugyancsak egy másik barátjáról, Feiks Jenő festőművészről mintázta a főhőst, Nemecsek Ernőt.
Bár ez nem volt mindig ilyen biztos, mivel egy Jezsek-Józsika Ferenc nevű illető nagyon sokáig azt terjesztette, ő volt a valódi Nemecsek. A három forintért aláírást osztogató urat azonban 1962-ben Hollós Korvin Lajos leplezte le az Élet és Irodalom hasábjain, mondván, Nemecsek törékeny, vézna fiúcska volt, míg Jezsek-Józsika még hetvenévesen is szálas, nagydarab ember. Nem csak anekdotákkal, több korabeli kifejezéssel is megismerkedhetett a hallgatóság a séta során. Bár a csinos úrifiúra használt jelző, a gigerli, a regényből sokak számára ismerős lehetett, az apacs jelentését nem tudták kitalálni a jelenlévők: ezt a vagány, csibész fiúkra használták. Ez utóbbi két szó gyakran elhangozhatott a Lónyai Utcai Református Gimnáziumban is, ahol Molnár Ferenc és regénybeli alakjai koptatták az iskolapadokat. Az épülettől pár utcányira állt az egykori Ferencvárosi Dohánygyár – a mai Markusovszky tér –, amely a korban jó felszereltségéről, és munkakörülményeiről volt ismert, s mint a regényből is tudhatjuk, a fiatal fiúk a Pál utca felől az iskolába menet gyakran megálltak itt dohányért, s aztán a felszippantott portól jó ízűeket tüsszögtek. A séta vége felé, a Grund környékének szűkös utcáiban tekeregve, a szervezőktől kapott üveggolyókat kezükben szorongatva talán minden résztvevő beleképzelte magát egy pillanatra a Pál utcai fiúk életébe, s egy kicsit visszavágyott a múzeumkertbe golyózni, vagy az iskolapadba még néhány csínytevést elkövetni. Az utunk során sokak által feltett kérdésre – miért is oly népszerű Molnár Ferenc regénye a mai napig –, talán ez lehet a válasz.
Szerző
Témák
irodalom
Frissítve: 2018.07.31. 18:43