Előfizetés

Pénzt ad a kormány a soroksári horrorház lakóinak, de vissza is kéri

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.07.10. 13:00
A mérgező, szennyező talajra épített soroksári házsor
Fotó: Népszava
A mérgező anyagokra épült társasházban két robbanás is történt, a lakóknak el kellett hagyniuk otthonukat. A kormány most megítélt összesen majdnem százmillió forint visszatérítendő támogatást, de van, amit így sem lehet jóvá tenni.
Lakásonként 15,7 milliós visszatérítendő támogatást ad a kormány a soroksári Grassalkovich út 3. alatti, hat lakásos társasház korábbi lakóinak, vagyis összesen 92,4 millió forintot biztosít a családoknak -  derül ki a hétfői Magyar Közlönyből
Ez az az ingatlan, amit a sajtóban nemes egyszerűséggel csak Rémségek Házának neveznek: a kétezres évek közepén felhúzott társasházat olyan területre építették, ahol korábban robbanó és mérgező vegyi anyagokat tároltak, a hiányos földtisztítás miatt pedig 2010-ben két robbanás is megrázta az ingatlant. A lakók – akik egyenként 25 millió forintot fizettek a lakásokért– ezután két éven elhagyták otthonaikat; önkormányzat egy évig ugyan adott nekik havi 50 ezer forint lakhatási támogatást, anyagilag viszont így is ellehetetlenültek – írja az ügyről korábban beszámoló Magyar Nemzet
A családoknak ugyanis fizetniük kellett az albérletet, a lakhatatlanná vált ingatlanok után a hiteltörlesztőket, sőt, a gyógykezeléseket is, többen közülük megbetegedtek: volt, aki elvetélt, volt, aki pánikbeteg lett a robbanás miatt, az egyik gyermek esetében pedig kromoszóma-rendellenességet állapítottak meg. 
Nem mellékes az sem, hogy szakértők mérgező, rákkeltő és mutagén dioxinokat, valamint toxikus fémeket is találtak a helyszínen, ráadásul az egészségügyi határértékeket 200-300-szorosan meghaladó mértékben. Később mégis a lakóknak kellett bizonyítani, hogy nem ők rakták le – az ingatlan alapja alá több méterrel – a veszélyes anyagokat. Az erről szóló szakértői vélemény csaknem négymillió forintba került. 
A lakók ezek után úgy döntöttek, hogy kártérítési pert indítanak az állammal szemben, a családok álláspontja szerint ugyanis az önkormányzatnak, a hatóságoknak, végső soron tehát az államnak tudnia kellett arról, hogy mérgező lehet az a földterület, amelyet eladtak az építési vállalkozónak. Korábban. mint lehetőség, felmerült a toxikus anyagokkal szennyezett terület államosítása is, de erre a Magyar Közlönyben szereplő határozat nem tér ki.
A friss kormányhatározatban meghatározott összeg most csak kisebb segítséget jelenthet nekik, és nem is jelenti a pereskedés végét. A határozat ugyanis azt is kimondja, hogy a pénzt az ingatlannal kapcsolatos hiteltörlesztésre, és lakhatási költségekre lehet fordítani; kártérítési perek jogerős lezárása után pedig a lakók vissza kell fizessék a támogatást, vagy a későbbi kártérítés összegéből, vagy – ha a bíróság nem ítél kártérítést – akkor önerőből. A kormány egyúttal azt is kijelentette, hogy a most megítélt összeg nem jelenti azt, hogy az állam automatikusan elismeri felelősségét a robbanás következtében. A korábbi lakók számára tehát a megítélt összeg csak ideiglenes támaszt jelenthet.   

Felcsúton a kétfarkúak vetik be a Rokker Zsoltti-trükköt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.07.10. 12:44
Fotó: Népszava
Nem tetszik a döntés a korábbi polgármester tévéjének.
Nem tetszik a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Echo TV-nek, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Mészáros Lászlót indítja Felcsúton – vette észre a 168 óra. Az Echo TV azt írta: „Megtévesztéssel próbál a felcsúti időközi polgármester-választáson való induláshoz kopogtatócédulát gyűjteni a Kétfarkú Kutyapárt által támogatott jelölt. A viccpárt aktivistái főleg idős emberek hiszékenységét próbálják kihasználni.” Mészáros László a Fidesz jelöltje ellen méretné meg magát, akit szintén Mészáros Lászlónak hívnak, és eddig Felcsút alpolgármestere volt. Azért tartanak időközi választást, mert Mészáros Lőrinc tavasszal lemondott posztjáról. A lap felidézi: az Echo TV arról már nem számolt be, hogy Miskolcon a Fidesz két kamugyanús jelöltet is indít a Rokker Zsoltti néven elhíresült független jelölttel, Erdei Sándorral szemben az időközi önkormányzati választáson – egy szintén Erdei Sándort, illetve egy Molnár Zsoltot.

Jelentősen nőtt a belföldi turizmus

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.07.10. 10:40
Kirándulóhajó a Sió-csatornában
Fotó: Kállai Márton / Népszava
Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest 13 százalékkal növekedett a belföldi turizmus aránya - írja a Szállás.hu.
Erősödik a belföldi turisztikai forgalom, legalábbis a tavalyi év második negyedévéhez mérten: a szállásközvetítő oldal MTI-nek küldött keddi elemzése szerint az egy-, kétéjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 77 százalékát tették ki; Budapest, Siófok és Eger voltak a legvonzóbbak. Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Szeged is a legkedveltebbek közé tartoztak, a top 10-es listára még Pécs, Gyula, Debrecen és Miskolctapolca kerültek be. 
A portál által közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, a külföldre közvetített forgalom pedig 35 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi második negyedévhez képest 15,9 százalékkal több foglalást regisztrált a közvetítő oldal az idei április-júniusi időszakban.
Továbbra is az egy éjszakára szóló foglalások a legnépszerűbbek, az összes foglalás 43 százalékát tették ki. A foglalások harmada két éjszakára szólt, minden 10. pedig háromra. Még mindig az apartman, a vendégház és a panzió a legkeresettebb szállástípusok, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe. 
Az átlagos foglalási érték 36 400 forint volt a vizsgált időszakban. Ötből négy foglalás 50 ezer forint alatti volt, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti. Nagyjából minden 5. foglalást fizettek SZÉP-kártyával, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben.