Jókora bírság járhat a kóbor macskák etetéséért Békéscsabán

Publikálás dátuma
2018.06.08. 19:59
FOTÓ: AFP / WASSILIOS ASWESTOPOULOS / NURPHOTO

Módosították a helyi önkormányzati rendeletet Békéscsabán: immár úgy szól, hogy aki étel vagy búvóhely kihelyezésével macskát közterületre szoktat, megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, a vétkest pedig 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal, illetve 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal is sújthatják – írja a Beol.hu.

A portál szerint eddig is tilos volt közterületen macskát etetni. A szabálysértési törvény viszont csak a közterületet szennyezőkkel, illetve az állatok tulajdonosaival szemben alkalmazható, ezért pontosították, módosították a helyi önkormányzati rendeletet.

Mint írják, a közgyűlés elé került előterjesztésben részletezték, hogy annak idején miért alkották meg a rendeletet és abba miért került bele az, hogy nem lehet macskákat etetni közterületen. Főleg a lakótelepeken jelentkezett a probléma, néhány lakó a lépcsőházakhoz szoktatta a kóbor macskákat azzal, hogy közterületre tett ki nekik ételt.

A portál érdeklődésére a városháza közigazgatási osztályán elmondták: mindössze egy területről, a Penza-lakótelepről érkezett panasz kóbor macskák és etetésük miatt, de további helyszíneken is tapasztaltak hasonló jelenséget a közterület-felügyelők. Mivel nem lehetett bizonyítani, ki szegte meg a szabályokat, ezért nem szabtak ki büntetést. Ám a közterület-felügyelők elszállíttatták a közterületre kihelyezett tárgyakat.

Szerző

Polt: Van bizonyíték a belize-i offshore ügyben

Publikálás dátuma
2018.06.08. 19:33
Fotó: Tóth Gergő
„Okirati bizonyítékokat” kapott a Központi Nyomozó Főügyészség, tudatta Polt Péter legfőbb ügyész.

Váratlan választ kapott a fideszes ügyekben rendszerint nehezen mozduló ügyészségtől Tóth Bertalan szocialista képviselő, aki arra kérdezett rá Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy hol áll a nyomozás a korábban Szabó Zsolt államtitkár kapcsán a sajtóban felröppent, állítólagos offshore számla-ügyben.

Korábban, a választási kampány idején az azóta megszűnt Magyar Nemzet – perdöntő bizonyítékok nélkül – azt állította, hogy Szabó Zsolt hatvani fideszes képviselőhöz köthető egy belize-i offshore cégről, illetve a cég számláján 1,2 milliárd forintos vagyonról. Szabó akkor határozottan cáfolta, hogy bármi köze lenne World Joy Enterprise LTD. nevű belize-i céghez, és több lap mellett nálunk is helyreigazítást eszközölt.

Mint Polt Péter legfőbb ügyész Tóth Bertalannak adott válaszából kiderült: egy magánszemély feljelentést tett az ügyben, az Központi Nyomozó Főügyészség pedig április végén elindította az eljárást.

Polt válaszából nem derül ki, hogy pontosan kivel szemben nyomoznak. A főügyész annyi konkrétumot közöl, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás a gyanú, illetve, hogy az ügyészség időközben okirati bizonyítékokat is beszerzett.

Polt a levelében hangsúlyozza: a gyanú egyelőre nem megalapozott, hanem csak „egyszerű” gyanúról, ami alapján közjogi méltóságot – ilyen az országgyűlési képviselő is – betöltőkkel szemben nem lehet a mentelmi jog felfüggesztését kérni, illetve kényszerintézkedést sem alkalmazhatnak vele szemben.

A nyomozás határideje június 25., de ez nem jelenti feltétlenül az eljárás végét, hiszen a határidőt többször is meg lehet hosszabbítani, az eljárás így akár évekig is elhúzódhat.

A nyomozás belendülése azért érdekes, mert az ügy kirobbanásakor Tényi István és Schneider Tamás jobbikos képviselő hiába tett feljelentést tett a belize-i számla miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség az Alfahír szerint akkor visszautasította az eljárás megindítását.

Az offshore-ügy előtt Szabó azzal került a hírekbe, hogy rossz viszonyban van Horváth Richárddal, Hatvan fideszes polgármesterével, és a belharcnak sajtóértesülések szerint Hatvan látta végül kárát, mivel elapadtak az ide érkező TOP-uniós források. A belviszály miatt még Lázár János, korábbi kancelláriaminiszter is megfeddte Szabó Zsoltot, és vizsgálatot rendelt el a TOP-pénzek elosztása miatt.

Szerző

Rendőrök védhetik az ellenőröket a vonatokon

Publikálás dátuma
2018.06.08. 19:10
Népszava illusztráció

A jegyvizsgálókat ért sorozatos támadások miatt további intézkedéseket vezet be a MÁV – közölte honlapján a vasúttársaság.

Mint írták,  2017-ben 87 alkalommal érte a jegyvizsgálókat valamilyen támadás: jellemzően arcon ütötték vagy leköpték őket, illetve verbális agressziót kellett elszenvedniük. Előfordult az is, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, illetve a szabad mozgásukban akadályozták őket. Az elkövetők többsége jegy nélkül, illetve érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni.

Ezért a következő intézkedésekre kerül sor:

  • a fedélzeti és az állomási hangos utastájékoztatási berendezéseken keresztül hívják fel az utasok figyelmét arra, hogy a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak bűncselekménynek minősül, és büntetőjogi következményekkel jár,
  • lehetőséget biztosítanak arra, hogy egyes vonalakon bizonyos időintervallumokban a jegyvizsgálók párosan ellenőrizhessék a jegyeket,
  • a 18 óra és reggel 6 óra között egyedül szolgálatot teljesítő munkatársak mellé pedig vasútőrt vagy készenléti rendőrt biztosítanak.

A MÁV arról is beszámolt, hogy melyik szakaszokon a leggyakoribbak a támadások: a bántalmazások csaknem 70 százaléka a nagy utasforgalmat bonyolító budapesti elővárosi vasútvonalakon történt, ezen belül is a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon fordult elő a legtöbb atrocitás. Ezzel szemben kirívóan kevés támadás éri a jegyvizsgálókat Pécs, illetve Szombathely térségében, az ország nyugati, dél-nyugati területeit behálózó vasútvonalakon.

Szerző
Témák
MÁV vasút ellenőr