Előfizetés

Csökkent a munkanélküliség a KSH szerint

Publikálás dátuma
2018.05.29. 12:57
Képünk illusztráció Fotó: Németh András Péter
A tavalyi év azonos időszakához képest 32 ezerrel kevesebb az állástalanok száma, miközben javult a foglalkoztatottak aránya.

Nem egészen egy százalékkal, de javult a munkanélküli statisztika: a  február-áprilisi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 32 ezerrel, 177 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 évesek munkanélkülisége a mintavételi hibahatáron belül változott, számuk 31 ezer, míg munkanélküliségi rátájuk 9,6 százalékos volt. A munkanélküliek több mint hatoda került ki ebből a korcsoportból. A 25-54 évesek, úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,6 százalékra, az 55-74 éveseké 1,7 százalékponttal, 2,5 százalékra csökkent.

A 15-74 éves férfiak körében 20 ezerrel, 87 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig egy év alatt 0,8 százalékponttal, 3,4 százalékra esett. A női munkanélküliek száma 12 ezerrel, 90 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra mérséklődött.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat  szerint ugyanakkor a nyilvántartott álláskeresők létszáma 16,1 százalékkal, 258 ezerre csökkent, írja az MTI.

Ezzel párhuzamosan javultak a foglalkoztatottsági mutatók is: a február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett 

318,60 forinton az euró

Publikálás dátuma
2018.05.29. 10:10
Illusztráció: Shutterstock
Vegyesen mozgott a forint kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írta az MTI.

Az euró a hétfő esti 318,60 forintról 318,64 forintra erősödött. 

A frank árfolyama 275,83 forintról 275,97 forintra emelkedett, a dolláré viszont 274,08 forintról 273,82 forintra gyengült.

Az euró minimálisan erősödött a dollárral szemben, hétfő este 1,1623 dolláron, kedden kora reggel 1,1631 dolláron állt.

Magasabb tarifák, kevesebb hiéna

Bihari Tamás
Publikálás dátuma
2018.05.29. 07:25
Fotó: Üveges Zsolt
A Főtaxi-csoport megvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, így tegnap óta a főváros legnagyobb fuvarszervező társasága lett. Július 1-jétől valamennyi személyszállító emeli a tarifáit.

A május 28-án bejelentett tranzakció tovább erősíti a Főtaxi piacvezető pozícióját, a két társaság együttesen mintegy 2000 autóval fogja kiszolgálni utasait. A tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett változás után a két cég továbbra is önálló márkanév alatt, közös rendszereket használva fog működni.

- Ez a tisztulási folyamat 2013-ban indult, amikor a fővárosi közgyűlés megalkotta a taxis rendeletet. Az akkoriban több mint 30 fuvarszervező cégből mára tíz sem maradt és valószínűleg Budapesten végül 3-5 nagyobb társaság lesz – nyilatkozta a Népszavának Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. - Korábban 6 ezer taxi is közlekedett a fővárosban és a sok fuvarszervezővel együtt szinte áttekinthetetlen volt a piac. A jelenlegi átrendeződésben szerepet játszik egyebek mellett a személyszállításban is bevezetett online kassza is, mert a szürke és a fekete fuvarozás, ha meg nem is szűnt, de érdemben csökkent - tette hozzá. A taxis szegmens fehéredését szolgálja az is, hogy a fuvarszervező cégek is kötelesek rögzíteni és tárolni adatokat, amelyeket az informatikai rendszeren keresztül szükség esetén a felügyeletet ellátó hatóságokhoz is eljuttathatnak. Így az esetleges utas panaszok kivizsgálása is hatékonyabb lehet.

- A jelenlegi 5 500 budapesti engedéllyel rendelkező taxi végzi a személyfuvarozást és ez éppen megfelelő nagyságrend – vélte Metál Zoltán.

A szövetség elnöke elmondta, hosszabb távon elképzelhető, hogy a környezetet nem terhelő elektromos meghajtású gépkocsik veszik majd át a terepet a személyfuvarozásban is, de ez még elég messze van. Ma még az állami 1,5 millió forintos támogatással együtt is 7-8 millió forintba kerül egy kisebb méretű elektromos autó. Ráadásul egyelőre kevés az e-töltőállomás. Mindezek ellenére már jelenleg is 50-60 e-taxi rója a fővárosi utakat elég vegyes tapasztalatokkal.

Július 1-jétől átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek a taxi tarifák. A személyfuvarozók szerint ezt elsősorban a kötelező biztosítások drasztikus emelkedése és a fenntartási költségek, a szerviz díjak emelkedése indokolta. - A díjemelkedések hatására nagyjából 5-10 százalékos forgalom csökkenésre lehet számítani, de ez a visszaesés szeptemberig valószínűleg megszűnik – jegyezte meg Metál Zoltán. - A béremelések nyomán, aki eddig taxizott, többnyire ezután sem változtat a szokásán, hiszen egyre nehezebb és drágább a parkolás a belvárosban, de Budapest egyéb területein is.

Metál Zoltán arra is felhívta a figyelmet, egyeztetésre lenne szükség a Magyar Nemzeti Bank a szakminisztérium, a személyfuvarozók és a biztosítók között, mert ha a hazai személy és árufuvarozó kisvállalkozók magasabb kötelező gépjármű-felelősség biztosítást (kgfb) fizetnek, mint a környező országok hasonló szállítói, akkor azok a versenyhátrány miatt kiszorulhatnak a saját piacukról, ami szembe menne a hazai vállalkozások megtartását és fejlesztését célzó törekvésekkel.