Pótlóbusz jár a szentendrei a HÉV helyett

Publikálás dátuma
2018.05.26. 09:49
Népszava fotó
Karbantartási munkák miatt ma és vasárnap pótlóbusz jár a szentendrei (H5) HÉV helyett a Batthyány tér és Békásmegyer között, a szerelvények rövidített útvonalon, csak Békásmegyer megállótól közlekednek. - közölte (BKK).

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a H5-ös jelzésű pótlóbuszra a Batthyány téren a 109-es busz felszállóhelyén, Békásmegyernél a 160-as busz megállóhelyén lehet felszállni. Békásmegyernél a 923-as autóbusz végállomásán, a Batthyány téren a végállomáson lehet leszállni. Hozzátették, a pótlóbuszon kerékpárt is lehet szállítani.

A pótlás ideje alatt a késő esti csatlakozások biztosításáért módosulnak a 118-as, 134-es, a 137-es, a 143-as, a 186-os, a 204-es, 219-es és a 243-as autóbusz egyes indulási időpontjai - tudatták.

A pontos menetrendről a BKK honlapján lehet tájékozódni.

Szerző

Gátlástalanok

Egyéni ízlés kérdése, ki mennyire szereti a XIX. század végének romantikus gólemfestészetét. Én például ki nem állhatom, de el tudom fogadni, hogy másoknak ez tetszik: zokszavam sincs tehát, amiért a millenniumi kiállítás üzleti attrakcióját, Feszty körképét nemzeti ereklyeként tálalják Ópusztaszeren, és megértem, hogy Debrecenben a Déri Múzeum együtt szeretné bemutatni Munkácsy három hatalmas festményét Krisztus kereszthaláláról.

Az úgynevezett trilógia még akkor is együtt érdekes igazán, ha alkotójuk például sosem látta őket így. A múzeumlátogatói elvárás azonban nem ad semmire univerzális felhatalmazást. Nem véletlen, John Wanamaker például a kialkudott áron megvásárolta a Krisztus Pilátus előttöt és a Golgotát, amikor philadelphiai áruházának vásárlóit ezekkel a monumentális képekkel akarta elkápráztatni. Nem úgy a magyar állam: amikor három évvel ezelőtt a Golgota aktuális tulajdonosa, Pákh Imre nem adta annyiért, amennyiért a jegybank megvette volna, egyszerűen azt mondták rá, einstand. Levédték és bejegyezték rá az állam elővásárlási jogát, tán még pilinckáztak is közben az ujjukkal, hogy bibibííííí.

Azt most tényleg hagyjuk is, hogy mire és mennyit költött az elmúlt években a Matolcsy György vezette jegybank abból a pénzből, amely nem is állhatna a rendelkezésére, ha nem nyerészkedik a devizahiteleseken. Emlékezzünk meg csak arról, hogy miféle gátlástalan gengsztertempó valakitől úgy elvenni a tulajdonát, hogy közben mintegy mellesleg hitelteleníti is az állam a saját, a műtárgyak és épített értékek fennmaradását szolgálni hivatott védési rendszerét.

A legszomorúbb azonban mégiscsak az ebben az ügyben, hogy az ember kifejezetten csodálkozik, amikor a bíróság sok év után és sokadik körben, de kimondja: ezt így nem lehet. A normalitás apró jele mutat rá, mi mindenhez szoktunk már hozzá.

Szerző
N. Kósa Judit

Gátlástalanok

Egyéni ízlés kérdése, ki mennyire szereti a XIX. század végének romantikus gólemfestészetét. Én például ki nem állhatom, de el tudom fogadni, hogy másoknak ez tetszik: zokszavam sincs tehát, amiért a millenniumi kiállítás üzleti attrakcióját, Feszty körképét nemzeti ereklyeként tálalják Ópusztaszeren, és megértem, hogy Debrecenben a Déri Múzeum együtt szeretné bemutatni Munkácsy három hatalmas festményét Krisztus kereszthaláláról.

Az úgynevezett trilógia még akkor is együtt érdekes igazán, ha alkotójuk például sosem látta őket így. A múzeumlátogatói elvárás azonban nem ad semmire univerzális felhatalmazást. Nem véletlen, John Wanamaker például a kialkudott áron megvásárolta a Krisztus Pilátus előttöt és a Golgotát, amikor philadelphiai áruházának vásárlóit ezekkel a monumentális képekkel akarta elkápráztatni. Nem úgy a magyar állam: amikor három évvel ezelőtt a Golgota aktuális tulajdonosa, Pákh Imre nem adta annyiért, amennyiért a jegybank megvette volna, egyszerűen azt mondták rá, einstand. Levédték és bejegyezték rá az állam elővásárlási jogát, tán még pilinckáztak is közben az ujjukkal, hogy bibibííííí.

Azt most tényleg hagyjuk is, hogy mire és mennyit költött az elmúlt években a Matolcsy György vezette jegybank abból a pénzből, amely nem is állhatna a rendelkezésére, ha nem nyerészkedik a devizahiteleseken. Emlékezzünk meg csak arról, hogy miféle gátlástalan gengsztertempó valakitől úgy elvenni a tulajdonát, hogy közben mintegy mellesleg hitelteleníti is az állam a saját, a műtárgyak és épített értékek fennmaradását szolgálni hivatott védési rendszerét.

A legszomorúbb azonban mégiscsak az ebben az ügyben, hogy az ember kifejezetten csodálkozik, amikor a bíróság sok év után és sokadik körben, de kimondja: ezt így nem lehet. A normalitás apró jele mutat rá, mi mindenhez szoktunk már hozzá.

Szerző
N. Kósa Judit