Kard ki kard!

Ifjabb korában biztosan mindenki énekelt a huszárgyerekről, aki szereti a táncot, az oldalán pedig csörgeti a kardot. Az évek múlásával a legtöbb ember napirendre tér a csörgetés és a sarkantyú pengése fölött, de kétségkívül lehetnek olyanok, akiknek ez a dal örök érvényűvé válik. A honvédelmi minisztérium Védelemgazdasági Hivatala például most tiszti kardokat szerez be. Nem kis pénzért - több mint 30 millió forintért -, bár állítólag olcsóbban is hozzájuk lehetne jutni. De nem is ez a lényeg. Nyilvánvalóan megéri az üzlet, hiszen a díszfegyverek a tisztavatás és a katonai tisztelgés kellékei lesznek.

Nem kétséges, hogy mindez része a modern, ütőképes haderő kialakításának, amiről a miniszterelnök beszélt a minap. Mivel a következő időszak "kiemelt nemzeti feladata" a nemzetbiztonság megerősítése. Ez pedig azért fontos, mert meg kell védenünk magunkat. És ezt - érvelt Orbán Viktor - nem várhatjuk mástól. Erős Magyarország nincs erős hadsereg nélkül, s "az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt" – fogalmazott.

Ez pedig nem tréfadolog, már nem az az ártatlan kardcsörgetés, amiről a dal szól. Itt komoly politikai elhatározásról van szó, összefüggően azzal a stratégiával, amivel ismét kétharmados többséget tudott szerezni a kormánypárt. Vagyis a félelemkeltéssel, hogy jönnek a migránsok, bár ezek szerint nem csupán ők veszélyeztetik ősi kultúránkat. Akárhogyan is, meg kell védeni magunkat, s bár ezúttal egyetlen ellenséget sem nevezett nevén a miniszterelnök, mindenki tisztában van vele, kire és mire gondolt. De szerencsére ő tudja, mit kell ilyen helyzetben tenni: megóvja a magyart, akár valós a fenyegetés, akár nem, akár szükséges a védelem, akár nem.

A hadsereg feleljen meg a mai kor kihívásainak, s vegye fel a versenyt "bármely más nemzet fegyveres erejével". Ez a nem csekély feladata napjainkban a honvédelem irányítóinak.

Nem is csoda, hogy gyorsan rendeltek egy csomó kardot. Ha ettől sem ijed meg az ellenség, akkor talán gulyáságyút is beszereznek.

Szerző

Büszkeség

A legbüszkébb arra vagyok, hogy húsz évnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett - mondta május 10-én Balog Zoltán ügyvezető miniszter a Hold utcai református templomban. A miniszter szerint ezzel az ünnep üzenete közelebb kerülhet az emberekhez. A leköszönő tárcavezető szavait olvasván megpróbálom visszaidézni a „magyar” nagypéntek történetét.

Húsz év küzdelméről szól a miniszter, de arról nem beszél, hogy az 1998–2002 közötti kormányzati ciklusban – a polgári békeidőben - miért nem sikerült meggyőznie a kormányfőt és az országgyűlés jobboldali képviselőit az ügy támogatásáról. A jelzett ciklusban a terv viharos mérkőzés nélkül is elbukott, holott Balog Zoltán abban az időszakban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban.

2002-2010 között Balog úrnak tényleg nem sok esélye volt a nagypénteki „meccsen”, már csak azért sem, mert a magyar munkavállalók képviseletében a szakszervezetek egységesen a december 24-i munkanap munkaszüneti nappá nyilvánítását preferálták, persze abszolút sikertelenül. Heves összecsapás akkor sem volt: így aztán se nagypéntek, se karácsony.

2011. május 9-én nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezte egy KDNP-s parlamenti képviselő, Varga László református lelkész. A törvényjavaslatra a parlament és a kormány öt évig oda sem figyelt, mígnem 2016. október 14-én a miniszterelnök bejelentette, munkaszüneti nap lesz nagypéntek. Innentől természetesen felgyorsultak az események: három országgyűlési képviselő (mindhárom kormánytag, köztük Balog Zoltán) e tárgyban törvényjavaslati kezdeményezést nyújtott be az országgyűléshez.

A munkaadói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel folytatott látszategyeztetéseket követően 2017. március 7-én törvényerőre emelkedett a kezdeményezés, így tavaly óta már munkaszüneti napon emlékezhetünk Jézus Krisztus kereszthalálára.

E felsorolás hitelesen mutatja, hogy két évtizedes heroikus küzdelem hiányában a kormányfő – amikor időszerűnek látta – pillanatok alatt elrendezte nagypéntek ügyét. De nem is az ügymenet a fő probléma, hanem az, hogy a gigatárca (EMMI) egykori első embere hosszú hivatalvezetés után nem az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát vagy a kultúra területét érintő intézkedéseit emeli ki elégedetten, hanem egy szimplán hangulatjavító és népszerűség-hajhászó törvény elfogadásával hivalkodik. Hat éves miniszteri pályafutásának legemlékezetesebb és legkiemelkedőbb eredménye egy újabb fizetett szabadnap.

Ennyi? Nem sok. De idézzük fel azt is, hogy a többpárti parlament hatalmas többséggel, ellenszavazat nélkül (két tartózkodással) fogadta el a kormánypártok nagypénteki indítványát. A már akkor cselekvésképtelen ellenzék fülét-farkát behúzva lapított, racionális érveket, illetve ellenérveket nem mert, nem tudott felsorakoztatni.

Harcos és büszke ország a miénk, küzd itt mindenki veszettül, főleg akkor, ha nincs háborús helyzet és ellenfél. Úgy tűnik: így marad ez a jövőben is.

Szerző
Dávid Ferenc közgazdász

Büszkeség

A legbüszkébb arra vagyok, hogy húsz évnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett - mondta május 10-én Balog Zoltán ügyvezető miniszter a Hold utcai református templomban. A miniszter szerint ezzel az ünnep üzenete közelebb kerülhet az emberekhez. A leköszönő tárcavezető szavait olvasván megpróbálom visszaidézni a „magyar” nagypéntek történetét.

Húsz év küzdelméről szól a miniszter, de arról nem beszél, hogy az 1998–2002 közötti kormányzati ciklusban – a polgári békeidőben - miért nem sikerült meggyőznie a kormányfőt és az országgyűlés jobboldali képviselőit az ügy támogatásáról. A jelzett ciklusban a terv viharos mérkőzés nélkül is elbukott, holott Balog Zoltán abban az időszakban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban.

2002-2010 között Balog úrnak tényleg nem sok esélye volt a nagypénteki „meccsen”, már csak azért sem, mert a magyar munkavállalók képviseletében a szakszervezetek egységesen a december 24-i munkanap munkaszüneti nappá nyilvánítását preferálták, persze abszolút sikertelenül. Heves összecsapás akkor sem volt: így aztán se nagypéntek, se karácsony.

2011. május 9-én nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezte egy KDNP-s parlamenti képviselő, Varga László református lelkész. A törvényjavaslatra a parlament és a kormány öt évig oda sem figyelt, mígnem 2016. október 14-én a miniszterelnök bejelentette, munkaszüneti nap lesz nagypéntek. Innentől természetesen felgyorsultak az események: három országgyűlési képviselő (mindhárom kormánytag, köztük Balog Zoltán) e tárgyban törvényjavaslati kezdeményezést nyújtott be az országgyűléshez.

A munkaadói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel folytatott látszategyeztetéseket követően 2017. március 7-én törvényerőre emelkedett a kezdeményezés, így tavaly óta már munkaszüneti napon emlékezhetünk Jézus Krisztus kereszthalálára.

E felsorolás hitelesen mutatja, hogy két évtizedes heroikus küzdelem hiányában a kormányfő – amikor időszerűnek látta – pillanatok alatt elrendezte nagypéntek ügyét. De nem is az ügymenet a fő probléma, hanem az, hogy a gigatárca (EMMI) egykori első embere hosszú hivatalvezetés után nem az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát vagy a kultúra területét érintő intézkedéseit emeli ki elégedetten, hanem egy szimplán hangulatjavító és népszerűség-hajhászó törvény elfogadásával hivalkodik. Hat éves miniszteri pályafutásának legemlékezetesebb és legkiemelkedőbb eredménye egy újabb fizetett szabadnap.

Ennyi? Nem sok. De idézzük fel azt is, hogy a többpárti parlament hatalmas többséggel, ellenszavazat nélkül (két tartózkodással) fogadta el a kormánypártok nagypénteki indítványát. A már akkor cselekvésképtelen ellenzék fülét-farkát behúzva lapított, racionális érveket, illetve ellenérveket nem mert, nem tudott felsorakoztatni.

Harcos és büszke ország a miénk, küzd itt mindenki veszettül, főleg akkor, ha nincs háborús helyzet és ellenfél. Úgy tűnik: így marad ez a jövőben is.

Szerző
Dávid Ferenc közgazdász