Előfizetés

Szirénát szerelt kerékpárjára az álrendőr

Kerékpárra szerelt szirénával és rendőrség feliratú pólóban próbált megbüntetni egy biciklist egy férfi a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

Az álrendőr ellen, aki beismerte, hogy így akart pénzhez jutni, csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A tájékoztatás szerint egy nyíracsádi lakos szerda délben telefonon hívta a helyi körzeti megbízottat, hogy egy férfi rendőrnek adta ki magát, és meg akarta őt büntetni. 

A rendőrök azonosították a csalót, majd elfogták a 48 éves férfit, aki szabálysértésre hivatkozva akarta megbírságolni a másik kerékpárost. A sértett azt mondta az álrendőrnek, hogy nincs nála pénz, mire a gyanúsított közölte vele, hogy akkor figyelmezteti, de legközelebb fel fogja jelenteni.A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett - közölte a rendőrség.

Frontális ütközés a 3-as főúton, két sérültet mentenek

 A 3-as főút 85-ös kilométerében, Gyöngyös térségében történt a baleset, a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Kerülni Abasár irányába lehet.

Az eladó orra előtt ürítette ki a kasszát ez az elegáns férfi

A kíváncsi, jól öltözött idegen a magyar bankjegyekről érdeklődött, előadás közben egy köteget zsebre tett belőlük.

Trükkös tolvajt keres az Érdi Rendőrkapitányság: a jól öltözött ismeretlen kamerák előtt fosztotta ki egy helyi üzlet kasszáját megtévesztve a gyanútlan előadónőt.

Az eset tavaly december 16-án történt, a kamerafelvételen is követhető, ahogy a gyanúsított beszélgetni kezd az eladóval, és felvilágosítást kér tőle a magyar bankjegyekről. A feltűnően kíváncsi férfi többször bele is nyúlt a kasszába, hogy szemügyre vegyen egy-egy bankjegyet, kezében tartotta a pénzt, majd a nő figyelmét elterelve nagyobb összeget tüntetett el a pénztárgépből.

A rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a lopás gyanúsítottját, tud hollétéről, az  jelentkezzen személyesen náluk, vagy hívja a 06-23/365-041 telefonszámot.

A bejelentő névtelensége megőrzése mellett is segíthet az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén - tudatja a police.hu.