Fényt kap

Annyi energiát rakott már illiberális kényszerképzetébe a magyar kormányfő, hogy hinni sem akartunk a fülünknek, amikor a Lázár János-i kormányinfók érdektelenségét sugárzó szokásos múlt pénteki rádiószózatában azt hallottuk: az új kormány - a "Harcosok klubja" - kereszténydemokráciát épít majd. Mindenki eldöntheti, ebben a kihúzott vörös fonálban, amely szellemiségként húzódik majd végig az új kormány tettein, mekkora szerepe volt a múlt heti néppárti "eszmecserének", s mennyi a képlékenységében gyenge Kossuth téri százezres kormányellenes tiltakozásnak.

Építsünk hát akkor kereszténydemokráciát, amely általánosságában ugyanolyan megfoghatatlan cél, mint a többi, Orbán által megtagadott „globális ideológia”. Mint az a nacionalizmus is, amellyel Orbán keveri, és amely keverékkel segíteni akarja az európai néppárti család jövő évi uniós választási győzelmét. A Néppárt pedig van annyira rövidlátó hülye, hogy ezt el is fogadja…

Beszélhet Orbán az emberi méltóság, a hatalmi ágak szétválasztásának fontosságáról, a szabadságról mint feltétlen értékről, ha közben erkölcsi kötelességének érzi "végigvinni" a migrációellenes alkotmánymódosítást, a "Stop, Soros!" törvénycsomagot. Ha azt akarja, hogy "Soros György árnyékhadserege feljöjjön a fényre", de azt persze ő maga mondja meg egyedül, mi a fény. (És a szocialista Horváth Csaba szerint pártja őszintén fontolóra venné az alkotmánymódosítás támogatását, ha...)

Amikor Orbán azt mondja, a migráció nem emberi jogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés, nem tesz mást, mint előre ítéletet hirdetve kriminalizálja a menekülteket, és mindenkit, akinek hozzájuk köze van, bár soha egyetlen szervezet vagy – Soros Györgyöt is beleértve – ember nem támogatta az illegális bevándorlást. A Harcosok klubja viszont ezzel a hisztériával – amelynek jelképe a kerítés - nyert egy újabb kétharmadot.

Mondhat Orbán, amit akar: ami ami, az az. Rendszere lényege változatlan, bármilyen ruhát húzzon is rá. Most éppen a Fidesz kereszténydemokrata maskaráját. Fényt fog kapni ez is.

Szerző
Friss Róbert

Anarchiapolitika

Nézzük címszavakban, miként nézett ki az elmúlt nyolc év során Orbán Viktor „energiapolitikája”.

Kezdetben vala ugyebár az őskáosz, ami után, ha nem is két hét alatt, de gyors rendteremtést - államosítást, lakásszigetelést, rezsicsökkentést – ígértek. Megválasztásuk után a „díjbefagyasztás” jegyében soha nem látott magasságokba emelték a rezsit. 2013-tól ugyan jócskán visszavágtak, ám az épp csúcson lévő nemzetközi tőzsdék közepette a kisebb önkormányzati, illetve magyar magánvállalkozások tönkrementek. A multik kibírták. Bár azóta a tőzsdék beszakadtak, a rezsi nem mozdult; a tetemes extrahaszonból legfeljebb egy választási kedvezményre futotta. A felvásárlások révén egyre államibb energiaipar újra derűs.

A lakásszigetelést azon melegében elfelejtették, sőt az erre küldött EU-summát magukra költötték el.

2010 után először félezermilliárd forintunkból megvették a Mol 21 százalékát, aminek érdemi haszna továbbra se látszik. Az állam nagy energiacsoportját, az MVM-et először kiadták hitbizományba Simicskának. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy kicsit beleharaptak a Csányi-féle Mol gázpiacába. Az MVM először megvette az E.ON-tól Magyarország főbb – azóta is jórészt kihasználatlan - gáztárolóit, illetve a nagykereskedelmet, és rögtön ködös ügyletekbe bonyolódtak Orbán barátainak MET-jével. Ezután a Simicska-féle MVM, már a g-nap előszeleként, visszautasította a nagy nemzeti közműközpont Orbánék által ráosztott szerepét. Így a Lázár-féle Miniszterelnökség alternatív közműközpont felépítésébe kezdett. 2014 lényegében Csányi ismerősei hatalomátvételét hozta az MVM-ben és az azt felügyelő nemzeti fejlesztési tárcánál. Olyannyira, hogy a g-nap utáni Simicska-árváknak épphogy Lázárék nyújtottak menedéket eredetileg Simicska-ellenes közműcsoportjuknál. Idővel azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sikerrel fúrta meg Lázárékat: így végül Paks 2 kivételével minden visszakerült az NFM-hez, pontosabban a „közvetlenül Orbánnak jelentő” kormánybiztos, Bártfai-Mager Andrea alá. 2018 viszont az NFM teljes szétrobbantását hozta: az oly sok vihart megért energetika szilánkjait máig nem találni. A karrierjét diszkréten építgető Bártfai-Mager Andrea a vagyonügyi tárca nélküli miniszteri poszt alatt nyilván újra egyesítheti az energiacégek irányítását. Ám a „szakmai irányítás” visszakerülhet a Miniszterelnökséghez. Igaz, Lázár János helyett Gulyás Gergelyre vár a feladat. Jóllehet a bársonyszék várományosa legutóbbi interjújában leendő feladatai között nem említette az energetikát.

Jelen pillanatban tehát fogalmam sincs, ki és miért felel majd az egyik fő politikai témának számító közművek területén. Éles elmék tucatjai csorbulhatnak ki, szuperprocesszorok füstölhetnek el annak megfejtésén, hogy Orbán Viktor itt milyen stratégiát követhet. Engem ez a mintázat egyelőre leginkább az ökörpisilésre emlékeztet.

Mivel az Európai Unió zöldfrakciójának tanulmánya szerint az EU-n belül Magyarországon a leginkább összefonódott az energialobbi és a politika, mégis ez lehet a „mesterterv”.

Szerző
Marnitz István

Tizenkét év

Azok a diákok, akik ma nekifognak megírni a magyar érettségit, 2006-ban ültek be először az iskolapadba. Még a legelső betűket rótták, amikor a kormány úgy döntött: két évre rá bevezeti az egyetemi tandíjat. Havi 10 ezer 500 forintban - másfél dolgozói BKV-bérlet akkori árában - szabták meg a fizetendő összeget; az első évben mindenki ingyen tanulhatott volna, és kiváló eredménnyel, illetve szociális alapon felmentést lehetett volna kapni a tandíj alól.

Volna - írom, hiszen 2008 márciusában, a Fidesz által kezdeményezett szociális népszavazást követően erről a tervéről is letett a baloldali kormány. Mondhatni, örülhetnek a most érettségizők, hiszen nem fenyegeti őket a tandíj réme. Igaz viszont az is, hogy míg 2006-ban 132,7 ezer jelentkezőből 94,1 ezret fölvettek, tavaly már csak 105,8 fiatal vágott neki a vizsgának, és 72,7 ezren váltak egyetemi polgárrá.

A tandíjtörvény két célt szolgált volna: egyrészt a széleskörű oktatás fenntartása mellett racionális döntésekre ösztönözni a hallgatókat, másrészt megszüntette volna azt az igazságtalanságot, hogy akinek pénze van, költségtérítéses képzésen beelőzheti a jobb felvételit produkáló, de szegény társait. A Fidesznek és a demagóg "ingyenesség" jelszavának köszönhetően ez a kettősség megmaradt (a felvettek negyede ma is fizet), viszont mivel sokkal kevesebb állami pénz kerül a felsőoktatásba, eltűntek a vidéki főiskolák hagyományos "ugródeszka" szakjai, amelyek jobbára az elsőgenerációs értelmiségieket képezték.

Ami maradt, az az elitnek szól. A mind nehezebben elérhető gimnáziumból, nyelvvizsgával (két év múlva ez kötelező is lesz), biztos anyagi háttérrel bárkiből lehet egyetemista. A többiek meg sajnálhatják, hogy nem jóval korábban születtek, amikor a diktatórikus állam legalább ösztönözte, hogy a jófejű, törekvő falusi gyerekek is célozzák meg a felsőoktatást.

Szerző
N. Kósa Judit