Hűvös hajnal után melegszik a levegő

Publikálás dátuma
2018.04.26. 22:30
Fotó: Shutterstock
Pénteken túlnyomóan napos idő várható, de a fátyolfehők miatt nem lesz zavartalan a napsütés. Csapadék nem várható. A Dunántúlon néhol párásan indulhat a reggel. A délire, délkeletire forduló szél napközben északnyugaton élénkülhet meg. Hajnalban 5-12, délután 18-24 fokot mérhetünk.

Szombaton az időnként megélénkülő délies szél mellett ismét 24-29 fokig melegszik a levegő. Sok lesz a napsütés. Késő délutántól helyenként a középső és déli tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. 

Vasárnap már többfelé készülhetünk záporokra, zivatarokra. Köztük heves zivatarok is előfordulhatnak. Élénk, helyenként erős lesz a délies szél. A csúcshőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Délen lesz melegebb az idő.

Hétfőn is folytatódik a záporos, zivataros időjárás. Az élénk délies szelet nyugaton kísérhetik erős lökések. 24-28 fokra van kilátás. Kedden hidegfront érintheti térségünket, jelentős lehűlés nem, újabb záporok, zivatarok azonban ismét lehetnek.

Szerző

Lemondott minden képviselő Pásztón

Úgy összeveszett az országgyűlési választáson LMP-s színekben induló, de független polgármester, Dömsödi Gábor és a fideszes többségű pásztói testület, hogy az összes képviselő lemondott – írta az Index. Így időközi önkormányzati választást írnak majd ki a városban. Farkas Attila korábbi alpolgármester idén februárban jelentette be, hogy lemond tisztségéről, mert elege van Dömsödiből. 

Szerző

Kósa Lajos pünkösdi királysága

Publikálás dátuma
2018.04.26. 21:23
Kósa miniszteri esküje 2017. október 2-án. Fotó: Vajda József

Az kétségtelen, hogy az önkormányzatiság jól áll önnek, abban rendkívül nagy tapasztalata van – így vigasztalta a kormánypárti TV2 egyik műsorvezetője Kósa Lajost, aki szerda este jelentette be, hogy nem lesz tagja az új kormánynak. A miniszterelnök még tavaly szeptemberben kérte fel Kósát a 3400 milliárd forintot elérő Modern Városok Program irányítására tárca nélküli miniszterként, a kaland azonban csak hét hónapig tartott, a negyedik Orbán-kormányban már nem számítanak rá.

Teljesen azért nem engedte el Orbán a régi bajtárs kezét: Kósa a 2019-es önkormányzati választás fideszes kampányfőnöke lett. Kósa nem tartja visszalépésnek a posztot, ugyanakkor érdemes felidézni a miniszteri kinevezésekor adott interjúját. Akkor a frakcióvezetőséget adta fel Orbán kedvéért, és szerinte „a miniszterség előrelépés, viszont a kormánybiztosi poszt nem lett volna az.”

Hiába Kósa pozitív szemlélete, a miniszterelnök döntése azt mutatja: jelentősen hátrébb szorult a Fideszes-ranglétrán. Ezt bizonyítja Orbán választás előtti bejelentése, miszerint nemhogy nem szüntetik meg az akkor még Kósa irányítása alá tartozó programot, hanem kibővítik a "modern" falvakra is.

Kósának egyébként a megélhetéséért a lefokozás után sem kell aggódnia, még akkor sem, ha a vagyonnyilatkozata szerint a 2,4 millió forintos megtakarításával szemben tízmilliós banki hitele van – emlékeztetett a hvg.hu. A családjára persze bármikor számíthat, hiszen ahogy azt lapunk feltárta, a politikus 82 éves édesanyja egy sertéstelep tulajdonosa, amely csaknem 120 millió forintos állami támogatást kapott. Ahogy ez az eset, úgy alighanem az is gyengítette miniszteri esélyeit, hogy épp a kampányban derült ki: egy csengeri asszony 1300 milliárd forint kezelését bízta volna rá, s bármilyen hihetetlen is volt a történet, a politikus szerződött is a nővel.

Kósa távozásán kívül hivatalosan annyit lehet tudni, hogy Varga Mihály folytathatja a munkáját, míg Balog Zoltán, Fazekas Sándor és Lázár János nem. Arról lapunk írt először, hogy Balogot Kásler Miklós válthatja az Emmi élén, míg a kormánysajtóban már végleges listát lebegtetnek. Eszerint Seszták Miklós nem lesz fejlesztési miniszter, helyette Bártfai-Mager Andrea jöhet, Lázárt Gulyás Gergely válthatja a kancellária élén, Simicskó Istvántól pedig Benkő Tibor veheti át a honvédelmi tárcát. Pintér Sándor bel-, Szijjártó Péter kül-, Trócsányi László igazságügy-, és Rogán Antal propagandaminisztert eddigi posztján hagyja a miniszterelnök. A tippelgetések holnapra véget érhetnek, legalábbis erre utalt Novák Katalin csütörtökön a TV2-ben. – Úgy tudom, hogy pénteken fogja miniszterelnök úr nyilvánosságra hozni a kormány névsorát, én azt mondhatom, ebben nem fogok szerepelni – fogalmazott az államtitkár.

Szerző