OMSZ: rohadni, rohad, de azért lehet vele közlekedni

Publikálás dátuma
2018.04.26. 09:46

Nem veszélyes közlekedni azzal a mentőautóval, ami már olyan rossz műszaki állapotban van, hogy az egyik gépkocsivezető kedd reggel 7-kor nem akarta átvenni – derül ki az Országos Mentőszolgálat válaszából, melyet az ügyben feltett kérdésünkre kaptunk.

Mint azt lapunknak Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója írta: „a képeken is látható korrodált, többszörösen hiányos doblemez a közlekedésbiztonságot nem veszélyezteti, ám az autó mielőbbi cseréjének (melyet már előzetesen beütemeztünk) indokoltságát alátámasztja.” Hozzátette: míg korábban gyakori volt, mára az Országos Mentőszolgálat flottájában az ilyen kocsi, mostanra már csak elvétve találni hasonló elhasználódott, rozsdás mentőautót, és az idei év beszerzései révén, várhatóan ezeket is lecserélik. Szerinte a futó kocsik közül minden egyes mentőautó biztonságos, közlekedésre alkalmas műszaki állapotban van, amit az időszaki műszaki vizsgák között is rendszeresen ellenőrzik, és a szükséges javításokat elvégezik.

 Más lapok mellett a minap a Népszava is beszámolt arról, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Facebook-oldalán Kusper Zsolt elnök bejegyzésében azt állította, hogy életveszélyes mentőautóval kell vonulnia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mentősöknek. S amikor ezt a mentők jelezték feletteseiknek, azt a választ kapták: tudnak a problémáról, menjenek a járművel lassabban. A hír mellé a szakszervezeti vezető egy rövid videót is posztolt a kocsi állapotáról.

A mentőktől érkező válaszban Győrfi Pál megjegyezte azt is: a mentőautó-flotta állapota folyamatosan javul, a járművek átlagéletkora az utóbbi években jelentősen lecsökkent. A szolgálat folyamatosan cseréli le és vonja ki a forgalomból a közlekedésbiztonsági szempontból ugyan még megfelelő, de már elhasználódott mentőautókat. 2010 óta 679 mentőautót cseréltünk újakra (a szervezett kocsipark összesen 778 járműből áll) és idén újabb 117 új autó érkezik. Az új beszerzés révén a 2010 óta vásárolt mentőautók száma 793, ami azt jelenti, hogy a futó kocsik mindegyike új, korszerű jármű lesz, 7 évesnél öregebb mentőautó csak a napi munkából valamilyen okból kiesett járművek pótlásaként maradhat szolgálatban.

Győrfi Pál fontosnak tartotta azt is közölni, hogy az OMSZ vezetői kifejezetten törekszenek arra, hogy a munkatársaik javaslataira, észrevételeire, tanácsaira odafigyeljenek. Így például az új mentőgépjárművekben éppen az ő kéréseiknek megfelelően, számos újdonság, többlet felszereltség található.

Szerző

Dinasztia

Hírt adtak arról, hogy az angol trónörökös Károly herceg fiának, Vilmosnak harmadik gyereke, egy fiú, megszületett. A lap Mozaik oldalán azt írták, hogy a gyerek Erzsébet királynő ükunokája. Tévedés: a kisfiú a királynő dédunokája. Ugyanis Vilmos unokája, Károly fia Erzsébetnek, az újszülött pedig dédunoka.

Dinasztia

Hírt adtak arról, hogy az angol trónörökös Károly herceg fiának, Vilmosnak harmadik gyereke, egy fiú, megszületett. A lap Mozaik oldalán azt írták, hogy a gyerek Erzsébet királynő ükunokája. Tévedés: a kisfiú a királynő dédunokája. Ugyanis Vilmos unokája, Károly fia Erzsébetnek, az újszülött pedig dédunoka.