Gera Zoltán: mindent megteszek a visszatérésért

Publikálás dátuma
2018.04.26. 07:51
Gera gyakorolni már beállt, tétmérkőzést viszont egyelőre nem vállalhat Forrás: OTP Bozsi Bajnokok-Program
Közel egy éve nem lépett pályára súlyos sérülése után Gera Zoltán, aki továbbra is rendületlenül hisz a visszatérésben. Miközben lábadozik, a 97-szeres válogatott FTC-futballista tegnap fiatal labdarúgók mentoraként is kipróbálhatta magát.

A 39 éves Gera Nyilasi Tibor, Torghelle Sándor és Berkesi Judit sportriporter társaságában a Kelet-Magyarországról érkező gyermekek csapatát segítette az OTP Bozsik Bajnokok-program Telkiben lejátszott idei döntőjén (a finálét 12-5-re megnyerő nyugatiakat Király Gábor és Juhász Roland mellett a női válogatottban játszó Fenyvesi Evelin és Hajdú B. István sportújságíró mentorálta – a szerk.). A combhajlító-izom sérülés miatt 2017 júliusa óta harcképtelen Gera továbbra is türelmet kér, ám elismerte, nagyon szeretne már újra tétmérkőzésen szerepelni.

- Közel 400 diák közül választották ki azt a 18-18 játékost, akik részt vehetett a döntőn. Ők minek köszönhetik a lehetőséget?

- A kiválasztásuk egy hosszabb folyamat volt, a testnevelő-tanárok által javasolt gyermekekből leszűkített körbe bekerülőknek különböző feladatokat kellett elvégezniük, azok alapján pontoztuk őket, így alakult ki a két csapat. Természetesen a legfontosabb az volt, amit játék közben láthattunk.

- A program lényege nem az, hogy profi labdarúgókat toborozzanak, mégis érdekelne, látott-e olyan fiatal tehetséget, aki később megélhet a futballból?

- Volt egy-két ügyes lány és srác közöttük, de ne feledjük, sok mindennek kell történni ahhoz, hogy elérjenek a legmagasabb szintre. Hogy mást ne mondjak, rengeteget kell dolgozni, edzeni. Lényegesebb, hogy ezek a srácok megszeressék a futballt. Ha nem is lesz belőlük profi sportoló, fontos, hogy később az élet bármely területén megállják majd a helyüket.

- Mit jelentett önnek, hogy mentorként részese lehetett a programnak?

- A saját példámból tudok kiindulni: ha annak idején az akkori nagyok személyesen szóltak volna hozzám egy-két bátorító szót, az biztosan jólesett volna, ám nekem ez a lehetőség nem adatott meg, ezért is örülök, hogy itt lehettem. Remélem, a fiatalok számára is hasznos volt a mi jelenlétünk.

- A bemelegítés során beállt játszani a gyerekek közé. Mikor láthatjuk ismét tétmérkőzésen?

- Nagyon remélem, hogy minél előbb. Persze, azt is tudom, hogy súlyos sérülés után vagyok, az ilyenekkel vigyázni kell, türelmesnek kell lenni, semmit nem szabad siettetni.

- Töretlenül hisz a visszatérésben? Harminckilenc évesen meddig tud türelemmel lenni?

- Nagyon szeretnék újra futballozni, mindent megteszek azért, hogy visszatérhessek a pályára. Ezért műtöttek meg tavaly szeptemberben Finnországban. Ha nem hinnék töretlenül abban, hogy tudok még játszani, már azt a műtétet sem vállaltam volna.

- Ha nem sérül meg tavaly, Király Gábor és Bozsik József után ön lehetett volna a harmadik játékos, aki elérte a 100. válogatottságát. Ez is ösztönzi a visszatérését?

- A válogatottság kérdése most távoli, egyelőre az a legfontosabb, hogy újra játsszak, hogy egészséges legyek. Ha ez megvan, lehet gondolkodni másról is, de ez messze van még.

- A Ferencváros a múlt héten leszorult a bajnokság éléről, Thomas Doll pedig gyakran kritizálja a csapatot azért, mert – főleg egyes idegenbeli mérkőzéseken – a játékosok nem minden esetben tudnak megfelelni az elvárásoknak. Kívülről hogy látja ezt, mi ennek az oka?

- Kiegyenlített a bajnokság, egyik csapatnak sem könnyű, a Fradi ellen pedig mindig mindenki igyekszik kettőzött erővel bizonyítani. Ebből a szempontból nem olyan egyszerű a dolgunk, tőlünk ráadásul mindig és mindenhol sikereket várnak el, minden más kudarc. Az, hogy egy csapat idegenben nem játszik olyan dominánsan, mint hazai pályán, szerintem normális, más csapatokra is jellemző. Azért nagyon remélem, hogy a hajrában a srácok hozzák a kötelező győzelmeket, s mi leszünk a bajnokok.

Szerző

A török ellenzék pártjai segítik egymás

Publikálás dátuma
2018.04.26. 07:33
Ő az ellenzék reménye - Meral Aksener volt belügyminiszter népszerűsége 40 százalék körül van Fotó: AFP/Adem Altan

Nem indít saját államfőjelöltet a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt, inkább egy újonnan létrejött ellenzéki formáció igen népszerű jelöltjét, Meral Aksenert támogatnák. Sőt, konkrétan támogatják is, a Néppárt frakciójából 15 képviselő ül át a pár hónapja alakult Iyi/Jó Pártba, azért, hogy az az részt vehessen a júniusi előre hozott választásokon. Az indulás feltétele a 20 fős frakció léte, az Iyinek jelenleg 5 fős a parlamenti csoportja. Aksener népszerűségben Recep Tayyip Erdogannal vetekedik, neki van legtöbb esélye szembeszállni a teljhatalomra törő elnökkel. A volt belügyminiszter már tavaly az alkotmánymódosító referendum kapcsán szembeszállt Erdogannal, a referendum érvényessége és az igenek győzelme hajszálon múlt, külföldi megfigyelők szerint akár választási csaláson. Erdogannak nem tetszik Aksener indulása, fel is szólította Kemal Kilicdaroglu néppárti elnököt, hogy jelöltesse magát a június 24-re előrehozott elnökválasztáson.