Megfenyegette Teheránt az amerikai elnök

Publikálás dátuma
2018.04.24. 21:40
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Az iráni nukleáris megállapodás mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai álltak Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök tárgyalásainak középpontjában. Trump óva intette Teheránt attól, hogy újraindítsa nukleáris programját. A francia elnök arra próbálta meg rávenni vendéglátóját, hogy terjessze ki a 2015-ben megszületett nukleáris megállapodás hatályát. Az amerikai elnök több ízben annak felmondásával fenyegetőzött, az egyezményt több ízben „borzalmasnak” nevezte. „Ha újrakezdik a nukleáris programot, akkor nagyobb problémákkal szembesül a perzsa állam, mint amilyenekkel korábban kellett szembenéznie” - fejtette ki Trump. Macron a sajtóértekezleten kijelentette, lehetőséget lát egy új megállapodásra Iránnal.

Az amerikai elnök az acél- és alumíniumipari termékekre kivetett amerikai védővámok kapcsán kifejtette, hogy az Unió „elfogadhatatlan” kereskedelmi korlátokat állított. Trump leszögezte: szívesebben tárgyalja meg a kereskedelmi kérdéseket kétoldalú megbeszéléseken Párizzsal.

Szerző

Hiába tiltakoznak a mentők, életveszélyes autót kell használniuk (videó)

Publikálás dátuma
2018.04.24. 18:55
A siralmas állapotú mentőautó. Kép: Facebook/MOMSZ
Életveszélyes mentőautóval kell vonulnia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mentősöknek, olvasható a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Facebook-oldalán. Az Országos Mentőszolgálat állítólag tud a problémáról, mégis csak annyit mond: menjenek a járművel lassabban.

Nem csak a biztonságos közlekedést, de magát a mentést is veszélyezteti annak a mentőautónak a műszaki állapota, amit Borsod megyében kénytelenek mentésre használni - számolt be a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke, Dr. Kusper Zsolt a Facebookon.

"Elmentem, megnéztem és megdöbbentem" - fogalmazott Kusper. A feltöltött videón valóban az látszik, hogy a mentőautó alja gyakorlatilag lukas. A MOMSZ elnöke szerint a mentősök többször jelezték már a munkáltató, azaz az Országos Mentőszolgálat felé a problémát, de – többek között a nemrégiben kinevezett műszaki osztályvezetőtől – azt a választ kapták, hogy menjenek lassabban.

Szerző

Újszülött kislányt hagytak a Jahn Ferenc Kórháznál

Publikálás dátuma
2018.04.24. 18:08
Fotó: Jahn Ferenc Kórház

Kedden a kora reggeli órákban a Jahn Ferenc Kórház dolgozói az intézmény Sürgősségi Osztályának bejáratánál elhelyezett inkubátorban egy újszülöttet találtak. Azonnal gondozásba vették a babát, és az Újszülött Osztályra vitték, ahol rögtön felmérték az állapotát.

Az első vizsgálatok alapján a kislány érett, egészséges újszülött, azonban mivel a szülés körülményeiről, a terhességről, és az édesanyáról egyelőre nincs információ, így a babát továbbra is az osztályon tartják megfigyelés alatt.

A 47 cm-rel született, 2480 gramm súlyú kislánynak a kórház dolgozói a Hajnal Györgyi nevet adták.

A Jahn Ferenc Kórház babamentő inkubátorába hosszú évek óta nem helyeztek csecsemőt, ennek ellenére a dolgozók természetesen felkészültek voltak a baba fogadására és a szakszerű ellátás biztosítására. 

Szerző