Állatorvosi ló a dögkútban

Publikálás dátuma
2018.03.29. 22:09
Népszava illusztráció

Az ellenzéki önsorsrontás mintapéldája bontakozott ki azon a lakossági fórumon, amelyet az Új7 2019 Facebook-csoport hívott össze csütörtök estére az Erzsébetvárost és Terézvárost magában foglaló országgyűlési választókerület képviselőjelöltjei részvételével.

A fórum eleve féloldalasnak indult, hiszen Bajkai István fideszes jelölt (az Orbán család ügyvédje, aki most alpolgármester a kerületben) nem reagált a felkérésre, Stummer János, a jobbikos induló pedig elhárította a lehetőséget. Megjelent ugyanakkor a DK-s Oláh Lajos, a kerület jelenlegi képviselője, Bokros Lajos a MoMa nevében, Moldován László helyi LMP-s politikus, Soproni Tamás, a Momentum jelöltje és Döme Zsuzsanna, a Kétfarkúak indulója.

A "bemutatkozó" ötpercek aligha jelentettek bárkinek is meglepetést, hiszen eltérések legfeljebb ott mutatkoztak a célkitűzések között, hogy Bokros Lajos biztosította a jelenlévő nyugdíjasokat: járandóságuk emelésére csak a gazdaság helyrehozatala után lesz lehetőség, a Kétfarkúak aspiránsa viszont ígéretet tett, hogy győzelme esetén a Teréz és az Erzsébet utóneveket is fel fogja venni. Az alkotmányosság helyreállítása, a korrupció felszámolása, illetve az olyan pazarló és öncélú beruházások leállítása, mint a Liget-projekt vagy Paks2 minden politikus elképzelései között szerepelt. Igaz, miközben Bokros Lajos lényegében tüntetett azzal, hogy kizárólag országos léptékű programot hirdet, a helyben beágyazott jelöltek megengedtek maguknak olyan célul tűzött konkrétumokat, mint a dohányzásellenes törvény túlkapásainak korrigálása (Momentum) vagy a társasházi törvény módosítása (LMP).

A szervező civilek azonban nem hagyták ki a lehetőséget, hogy feltegyék a kérdést a pódiumon ülő jelölteknek: visszalépnének-e az esélyesebb induló javára. Ebben az ügyben egyedül a momentumos aspiráns mutatott együttműködési készséget. Akárcsak Bokros Lajos, úgy Moldován László is a leghatározottabban kijelentette, hogy semmiképp sem lép vissza, utóbbi ezt azzal indokolta, hogy mivel "nem teljes az ellenzéki összefogás, kormányváltásra amúgy sincsen esély".

Oláh Lajos - aki nem mellékesen arra is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbikkal amúgy sem lenne üdvös összefogni - felajánlotta, hogy ő visszalép, ha egy közvélemény-kutatás más demokratikus ellenzéki jelöltet hoz ki esélyesebbnek.
Ezt természetesen tét nélkül tette, hiszen minden eddigi felmérés őt tartja Bajkai esélyes kihívójának. Ugyanakkor az is világos, hogy ha Bokros és/vagy Moldován is indul, az komoly lehetőség Bajkainak a választókerület megnyerésére.

Magyarán: ha jövő vasárnapig a demokratikus ellenzék nem jut megegyezésre, pont annyi esélyük lesz megtartani Oláh jelenlegi körzetét, mint a Kétfarkúaknak arra, hogy a programjukban szereplő, a földbe lefordítható, nappal parkolóhelyként, éjjel oxigéntermelő növényként funkcionáló fák a következő parlamenti ciklus idején benépesítsék Erzsébetváros és Terézváros utcáit.

Szerző
Frissítve: 2018.03.30. 12:39

Demján Sándort április 10-én búcsúztatják

Publikálás dátuma
2018.03.29. 21:41
Fotó: Népszava

A család csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Demján Sándort április 10-én 14 órakor, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában helyezik végső nyugvóhelyére.

A család kérése, hogy a gyászolók kegyeletüket jelképesen egy szál virággal róják le.

Demján Sándort Budapest Főváros Önkormányzata, a Gránit Pólus Csoport, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.

A temetés nem sajtónyilvános.

Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a VOSZ ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt. 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.

Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat.

Demján Sándor március 26.-án, hétfőn halt meg, 75 éves korában.

Szerző

Ünnepi nyitvatartás lesz a patikákban

Publikálás dátuma
2018.03.29. 17:37
Shutterstock illusztráció
A négynapos ünnep alatt főként az ügyeletes patikákban lehet csak orvosságot kiváltani.

Március 30-án pénteken, április 01-jén vasárnap és április 02-án hétfőn az ünnepnapnak megfelelő ügyeleti, illetve készenléti szolgálatot látnak el a gyógyszertárak. Március 31-én szombaton a szombati munkarendjük szerint tartanak nyitva a patikák, zárás után pedig ügyeleti vagy készenléti szolgálat érhető el - hívja fel a lakosság figyelmét az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

A húsvéti ünnepek során az adott napon ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakat az OGYÉI honlapján összegyűjtötték. https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszertarkereso/

A gyógyszertárak bejáratánál az intézményeknek ki is kell függeszteniük, hogy az adott területen pontosan hol van nyitvatartó ügyeletes patika. Ugyanezen a helyen arról is tájékoztatják a rászorulókat, hogy hol van a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet.

Az ünnepek alatt az OGYÉI honlapján  https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszertarkereso/ is megtalálhatók ezek az információk. 

Szerző