Elkönyvelt korrupció

Publikálás dátuma
2018.03.17. 06:20
KÉZ KEZET MOS - Nálunk nagyságrendekkel nagyobb a magánzsebek gyarapítása, mint másutt FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Bár Magyarországon használják fel a legtöbbször csalásgyanús módon az uniós forrásokat, a magyar hatóságok nem sűrűn tesznek feljelentést.

Évek óta az élen áll Magyarország az európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által csalásgyanúsnak ítélt ügyeket számba vevő listán: 2016-ban például nálunk és Romániában találtak a legtöbbször (11 esetben) csalásra vagy szabálytalanságra utaló jeleket. Ilyen okok miatt 2009-2016 között az OLAF összesen 31 magyar ügyben tett ajánlást, a magyar ügyészség azonban ezek közül mindössze 3 esetben emelt vádat. (Az OLAF vádhatósági jogkört nem gyakorol, az uniós források felhasználásának ellenőrzése elsősorban tagállami kompetencia, vagyis az ügyészség feladata lenne.)

Az OLAF adatait a Civitas Intézet megbízásából a Transparency International (TI) Magyarország által készített Fekete könyv idézi, amely a hazai korrupció 2010-2018 közötti történetét dolgozza fel. A kötet külön fejezetben foglalkozik a rendszerszintű korrupcióval - vagyis azokkal a rendszerekkel, amelyek kifejezetten a közpénzek magánzsebekbe szivattyúzására jöttek létre (lásd keretes írásunkat) –, a „jéghegy csúcsaként” szerepel benne 106 (!) konkrét korrupciós ügy leírása, és bemutatják az európai uniós források felhasználásának korrupciós kockázatait.

Magyarország évente átlagosan több mint ezermilliárd forint összegű támogatáshoz jut az Európai Unió költségvetéséből. Hiába állítja Orbán Viktor kormányfő, hogy nem az EU pénze kell nekünk, és anélkül is bővülne a magyar gazdaság, a helyzet az, hogy a hazai közbeszerzések több mint fele uniós társfinanszírozásal valósulnak meg. A 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban közel nyolcezer milliárd forint támogatást kap Magyarország, ez évente átlagosan a magyar GDP 3–4 százalékát teszi ki, de 2016-ban és 2017-ben 6-7 százalék volt ez az arány. (Magyarország a tagállamok közül a második az egy főre jutó támogatás nagyságának rangsorában.)

Az uniós források magyarországi felhasználása azonban már rendszerszinten is számos korrupciós kockázatot rejt – mutat rá a tanulmány. A forrásbőség miatt az EU-csatlakozás óta az összes kormány fő célja a rendelkezésre álló pénz minél gyorsabb és nagyobb mértékű lehívása volt. A projektek tervezése, azok indokoltsága vagy hasznossága csak másodlagos szempont volt, az ellenőrzést illetően pedig kifejezetten ellenérdekeltek az arra jogosult szervezetek. A források kedvezményezettjeiről döntő, valamint az elköltésének ellenőrzését végző és a támogatott projekteket tervező szervezetek ugyanis egyazon irányító hatóság részei. Vagyis azonos politikai vezetés irányítása alá tartoznak. Egy esetleges ellenőrzés így csak lassítaná a forrásfelhasználást, ha pedig szabálytalanságokra derülne fény, a kormány saját magát keverné gyanúba. A források gyors elköltése érdekében jellemző a projektek felültervezése, a ténylegesen szükségesnél nagyobb összegek jóváhagyása is: ez a projektek több mint 90 százalékát érintheti, mértéke átlagosan 25 százalékos.

„Politikai kapcsolat nélkül nincs üzlet”
Az Eurobarometer felmérése szerint a hazai vállalkozók 56 százalékának jelent problémát üzleti tevékenysége során a korrupció (az uniós átlag 37 százalék). Beszédes adat, hogy a magyar állampolgárok közel háromnegyede szerint politikai kapcsolatok nélkül nem is lehet sikereket elérni az üzleti életben, miközben a skandináv országokban csak a társadalom 14-23 százaléka vélekedik így.
A Transparency International 180 országot vizsgáló Korrupció Érzékelési Indexe szerint Magyarország legutóbb 9 helyet és 3 pontot rontott 2016-hoz képest, így jelenleg a 66. helyen áll 45 ponttal. Ezzel hazánk a 28 EU-tagállam közül az utolsó előtti,, már csak Bulgáriát előzzük meg.

Az uniós források döntő hányadát közbeszerzések útján költik el a kedvezményezettek, márpedig korrupciós szempontból ez az egyik legkockázatosabb szakasz. A hazai közbeszerzésekben összességében tavaly az éves GDP 9,4 százalékának megfelelő összeget, 3457 milliárd forintot osztottak szét az állami szervezetek. A verseny azonban erőteljesen korlátozott: a hazai közbeszerzések bő harmadában csupán egyetlen gazdasági szereplő tesz ajánlatot, miközben az EU-ban csak 17 százalék az egyszereplős közbeszerzések aránya. A hirdetmény nélküli eljárások – tehát a szándékoltan verseny nélkül odaítélt szerződések – aránya évek óta 13 százalék körül van: ez háromszorosa az uniós átlagnak. Sajátos magyar közbeszerzési eljárás, amikor a beszerző nem hirdeti meg nyilvánosan a közbeszerzést, hanem az általa kiválasztott négy cégnek küld felhívást ajánlattételre.

Az egyszerre korképnek és kórképnek szánt tanulmány szerzői összességében arra a lesújtó megállapításra jutnak, hogy Magyarországon a korrupció immár nem az államhatalom működési zavaraként, sokkal inkább az állam által alkalmazott módszerként jelenik meg. Az állami intézmények szinte mindegyike – a bíróságok kivételével - a kormányzati akaratot hajtják végre, így nem kontrolljai, hanem eszközei a kormányzati hatalomnak. A korrupció ebben a folyamatban nem csupán az egyéni gazdagodást célozza, sokkal inkább a hatalom birtokosainak elszámoltathatatlanságát és leválthatatlanságát hivatott biztosítani.

Rendszerszintű közpénzszivattyúzás
Külön fejezetet szentel a Fekete könyv három olyan magyarországi rendszernek, amely azért jött létre, hogy a döntéshozók közpénzeket szivattyúzhassanak át magánzsebekbe. Eszerint a rendszerszintű korrupció tipikus példája a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak juttatott - a magyar éves GDP 0,8 százalékát kitevő - közel 267 milliárd forint, amiből százmilliós nagyságrendben támogattak a jegybank vezetéséhez közel álló személyeket. Ide sorolják a látvány-csapatsportok támogatását szolgálni hivatott tao-támogatási rendszert is, amely 2017 végéig 450 milliárd forinttal rövidítette meg az államkasszát.
Ezen keresztül átláthatatlanul – adótitokként - kerülnek a közpénzek a politikailag jól fekvő sportszervezetekhez. Például az Orbán Viktor falujában működő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz, amely így hat év alatt 14 milliárd forint tao-pénzhez jutott. (A TI Magyarország az adatok megismeréséért pert indított, amit meg is nyert). Harmadik ilyen rendszerként a letelepedési kötvények ügyét írják le, amelyekből tavaly júniusig 6621-et értékesítettek, így mintegy 60 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak az ezzel foglalkozó, döntően offshore paradicsomokban bejegyzett vállalkozások.

Szerző

Paks 2: hűtlen kezelés vagy hazaárulás

Publikálás dátuma
2018.03.17. 06:15
Fotó: Molnár Ádám
Ámon Ada, a Karácsony Gergely által meghirdetett árnyékkabinet zöldminiszter-jelöltje szerint felmérhetetlen károkat okozott az a nyolc év, amikor a környezet- és természetvédelemnek nem volt képviselője a kormányban.

- 2010-ben Orbán Viktor az ígérte, hogy nem lesz ugyan zöldtárca a kormányban, de a környezetvédelem kormányzati súlya nem fog csökkenni. Teljesült ez az ígéret?

- Az első fele maradéktalanul teljesült, a környezet- és természetvédelem először államtitkári, majd helyettes államtitkári szintre csúszott a kormányzatban. A súlya pedig nem csökkent, hanem megszűnt. Hogy mit okozott nyolc olyan év, amikor egyetlen kormánytag sem képviselte a fenntarthatóságot, azt nagyon nehéz kívülről felmérni. A dúlás pontos nagyságát nem ismerjük, csak azt látjuk, hogy nem állt meg legfelül. A középvezetői szinteken olyan frekvenciával követték egymást a személycserék, hogy a jelenleg ott dolgozók sem nagyon tudhatják, mit csináltak az elődeik, a környezetvédelmi igazgatás szervezeti memóriája egyszerűen eltűnt. Az én szűkebb szakterületem, a klíma- és energiapolitika egészen tragikus állapotban van. Korábban létezett egy működőképes intézményrendszer független zöldhatósággal, nagy szakmai önállóságú nemzeti parkokkal, a jövő nemzedékek érdekeit képviselő ombudsmannal, ebből nem sok maradt.

- Mi van a mérleg másik serpenyőjében?

- Nem látok másik serpenyőt. Voltak pozitív elképzelések a 2010-es választási programban, például arról, hogy eltüntetik az adminisztratív akadályokat a zöldenergia-beruházások útjából. Ebből lett mára a szélerőművek de facto betiltása, meg a napelemek megadóztatása.

- Az imént említette a klímapolitikát. Mire jutott nyolc esztendő alatt a kormányzat az éghajlatvédelemben?

- Elég messzire, de a kívánatossal ellentétes irányban. Meg sem próbáltak úgy tenni, mintha érdekelné őket a probléma, vagy az uniós klíma- és energiacsomag. Egy példa: a kormány egyszerűen elvette az emberektől az otthonok energiahatékonysági korszerűsítésére fordítható uniós támogatásokat, és saját magára költötte el. Pedig ebben az uniós finanszírozási ciklusban százmilliárdokat lehetne lakossági energiahatékonysági célra fordítani, de erről is lemaradunk, ha nem lesz kormányváltás.

- A Fidesz nyolc évvel ezelőtti választási programjában még az szerepelt, hogy évente a lakásállomány tíz százalékának energiahatékonysági korszerűsítését fogják elvégezni, vagyis most 80 százalék körül kellene tartani. Mennyi valósult meg végül?

- Alig néhány százalék. Hogy világos legyen, miért nagy baj ez: egy átfogó korszerűsítés után akár 40-50 százalékkal is csökkenhet egy háztartás energiafogyasztása, meg persze az energiaszámla, illetve a környezetszennyezés is. A környezetvédelem ezen a ponton jóléti kérdéssé válik, hiszen szabadon elkölthető, a családoknál maradó jövedelem lesz belőle. Szerintünk valóban meg kell védeni a magyar háztartásokat a világpiaci energiaár ingadozásától: ezt úgy lehet a legjobban megtenni, ha minél alacsonyabb az energiaigényük - azaz jól szigetelt falakkal, modern ablakokkal és nagy hatékonyságú kazánokkal.

- Paks hogyan illeszkedik ebbe a kormányzati filozófiába? Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, kormányfőként az első útja Moszkvába vezetne, hogy felmondja a bővítési szerződést.

- A tervezett bővítés az Orbán-kormány legkártékonyabb és a legveszélyesebb projektje. A szerződés felmondásához nem kell Moszkvába menni, azt viszont látni kell, mi van a titkosított szerződésekben, ahhoz hogy eldönthessük, egyszerű hűtlen kezelés, ami történt, vagy inkább a hazaáruláshoz van közelebb. A lehető leghamarabb ki kell deríteni, hogy milyen áron bontható föl a kontraktus, hogyan lehet hasznosabb célra fölhasználni a pénzt, új alapokra helyezve és a szakmával újratárgyalva az energiapolitikát.

- Orbán Viktor a saját szakállára hozta tető alá a bővítésre vonatkozó megállapodást Putyinnal?

- Akik ezeket a megállapodásokat aláírták, azoknak érezniük kell a felelősség súlyát, de nem csak nekik. Az Energiaklub színeiben sokszor elmondtam 2008-2009-ben, amikor a parlament szavazott a bővítés előkészítéséről: az akkori határozatokat a következő kormányok biankó csekként fogják használni. Felelősen gondolkodó politikusok nem hozhatták volna ilyen helyzetbe az országot. Most a legfontosabb azonban annak eldöntése, hogy hogyan lehet minél többet kihozni a jelenlegi szituációból, a felelősség kérdését pedig jogi fórumok előtt kell tisztázni.

- Mind több hazai energetikai szakember mondja ki – olyanok is, akik egyáltalán nem atomenergia-ellenesek –, hogy egy atomerőmű építésénél nincs „point of no return”, vagyis az építkezés bármelyik fázisában előadódhat, hogy észszerűbb döntés a leállítás, mint a továbbépítés. Egyetért velük?

- Közgazdasági értelemben mindenképpen. Állampolgárként és adófizetőként viszont azt mondom, hogy minél előbb következik be a leállítás, annál kisebb kár éri az országot. Említettem az imént, hogy a kormány legveszélyesebb lépésének tartom a paksi kalandot – nem csak energetikai, nukleáris, illetve külpolitikai értelemben, de azért is, mert veszélyezteti a pénzügyi egyensúlyt, a maastrichti kritériumok teljesítését, és az államadósság ismételt elszállásával fenyeget. Számos példa van rá Európában, a hozzánk közeli országokban is, hogy félig vagy teljesen felépített atomerőművek állnak a sorsukra hagyva, mert annyi pénzt költöttek már rájuk, hogy semmilyen számítás szerint nem lenne kifizetődő a működtetésük. Eddig nem kellene eljutni, mert bármikor szakad is félbe a projekt, az addig elvégzett munkát az adónkból fogjuk majd kifizetni, akkor is, ha az erőmű soha semennyi áramot nem termel majd.

- Ön szerint reálisan mennyi pénzből lehetne felépíteni a tervezett két új orosz blokkot?

- Erre nincs olyan adat, amit a hazai szakértők többsége elfogadna. Inkább abból érdemes kiindulni, hogy mostanában a hasonló nukleáris beruházások az eredetileg eltervezett összeg két-háromszorosát szokták végül fölemészteni. Tudható, hogy már az eredeti összeg is a hazai költségvetés ötöde. Még egy szolid korrupciós rátával számolva is ebből a beruházásból egy teljes négyes metró árát egyben ellophatják. Azt hiszem, ez az egyetlen oka, hogy minden ésszerű magyarázat ellenére erőlteti a Fidesz ezt a projektet.

- Mit terveznek az állami erdőkkel? Az utóbbi hónapokban azt lehetett hallani, hogy ha kormányon marad a Fidesz, ez lesz a következő olyan állami vagyonelem, amit az arra érdemesnek tartott körök privatizálhatnak.

- Az agrárium ebből a szempontból ijesztő példa, meg kell akadályozni, hogy az állami erdőkkel is ugyanaz történhessen. A mi elképzelésünk szerint az erdővagyont erős állami felügyelet mellett a fenntarthatóságot prioritásként kezelve kell megőrizni, semmiképpen sem cél ezen a területen a magántulajdon arányának növelése.

- Mit gondol, mi lehetett a valódi célja az Orbán-kabinet környezetpolitikájának?

- Többször hallottam a Fidesz legfelső köreibe tartozóktól is, hogy a környezetvédelem a gazdagok luxusa, ami akadályozza a gazdasági fejlődést. Ez a meglehetősen bornírt gondolkodás talán a személyes élményeikben gyökerezik, amikor valamelyik bizniszük során szembekerültek a környezetvédelmi hatóságokkal. Látszik, hogy nem szeretik, ha a hozzájuk tartozók profitérdekeit alá kell rendelniük fenntarthatósági szempontoknak. Az is biztos, hogy a földeket sem lehetett volna ilyen módon széthordani, ha van egy erős zöldtárca a kormányban, mint ahogy az sem történhetett volna meg, hogy két atomreaktor engedélyezését könnyebb keresztülnyomni a hatósági rendszeren, mint egy szélerőműét.

- A korábbi környezet- és természetvédelmi szisztéma sem volt hibamentes, de az egyik legjobban működő része volt az állam és a civilek együttműködése, az állami feladatok civil átvállalása. Ezen a területen elképelhető a korábbi viszonyok rekonstrukciója?

- A civileknek régen rengeteg konfliktusuk volt a tárcával, de az a fajta munkamegosztás valóban zavartalan volt, amikor bizonyos kezelési vagy szemléletformálási feladatokat „kiadtak” a civileknek. Ez mára megszűnt, pedig a rengeteg civil – sokszor önkéntes - munka miatt sokkal hatékonyabb volt, mint amit az állam maga végez. Határozott szándékunk van rá, hogy a jó gyakorlatokat és a hozzájuk tartozó finanszírozást helyreállítsuk, de biztosan sokáig tart majd, és nehéz is lesz – az érintett civil szakértők jelentős része megkeseredett emberként az országot is elhagyta. Ezen kívül helyre kell állítani a dialógust a civilek és az állami szereplők között. Meg kell teremteni újra a civilek működésének támogatási rendszerét, és segíteni kell az EU-pénzek beáramlását ebbe a szektorba, beleértve az úgynevezett norvég támogatási rendszer újraélesztését, ahonnan érdemi forrásokhoz juthatnak, és bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe.

- Mit tart a legnagyobb tehernek az elmúlt nyolc esztendő környezetvédelmi hagyatékából?

- Rengeteg időt elvesztegettünk, és annyi pénzt elherdáltak, amennyi talán soha többé nem áll majd az ágazat rendelkezésére. A hibákat helyre lehet hozni, de a környezet- és természetvédelmi szakma elnéptelenedett, drasztikus méretűvé vált a szakember- elvándorlás, és akik máshol boldogultak, azokat nagyon nehéz lesz visszacsábítani.

Névjegy
Ámon Ada - Okleveles közgazdász, az elmúlt két évtizedben az Energiaklub nevű zöldszervezet igazgatója volt. Emellett dolgozott a londoni székhelyű International Institute for Energy Conservation (IIEC) konzulenseként, a CEE Bankwatch (Bankfigyelő Hálózat) energia koordinátoraként, és az Európai Parlament Zöld Frakciójának energia tanácsadójaként. 2015. júniusától nemzetközi klímapolitikával foglalkozik az E3G szervezet kötelékében.

Szerző

Paks 2: hűtlen kezelés vagy hazaárulás

Publikálás dátuma
2018.03.17. 06:15
Fotó: Molnár Ádám
Ámon Ada, a Karácsony Gergely által meghirdetett árnyékkabinet zöldminiszter-jelöltje szerint felmérhetetlen károkat okozott az a nyolc év, amikor a környezet- és természetvédelemnek nem volt képviselője a kormányban.

- 2010-ben Orbán Viktor az ígérte, hogy nem lesz ugyan zöldtárca a kormányban, de a környezetvédelem kormányzati súlya nem fog csökkenni. Teljesült ez az ígéret?

- Az első fele maradéktalanul teljesült, a környezet- és természetvédelem először államtitkári, majd helyettes államtitkári szintre csúszott a kormányzatban. A súlya pedig nem csökkent, hanem megszűnt. Hogy mit okozott nyolc olyan év, amikor egyetlen kormánytag sem képviselte a fenntarthatóságot, azt nagyon nehéz kívülről felmérni. A dúlás pontos nagyságát nem ismerjük, csak azt látjuk, hogy nem állt meg legfelül. A középvezetői szinteken olyan frekvenciával követték egymást a személycserék, hogy a jelenleg ott dolgozók sem nagyon tudhatják, mit csináltak az elődeik, a környezetvédelmi igazgatás szervezeti memóriája egyszerűen eltűnt. Az én szűkebb szakterületem, a klíma- és energiapolitika egészen tragikus állapotban van. Korábban létezett egy működőképes intézményrendszer független zöldhatósággal, nagy szakmai önállóságú nemzeti parkokkal, a jövő nemzedékek érdekeit képviselő ombudsmannal, ebből nem sok maradt.

- Mi van a mérleg másik serpenyőjében?

- Nem látok másik serpenyőt. Voltak pozitív elképzelések a 2010-es választási programban, például arról, hogy eltüntetik az adminisztratív akadályokat a zöldenergia-beruházások útjából. Ebből lett mára a szélerőművek de facto betiltása, meg a napelemek megadóztatása.

- Az imént említette a klímapolitikát. Mire jutott nyolc esztendő alatt a kormányzat az éghajlatvédelemben?

- Elég messzire, de a kívánatossal ellentétes irányban. Meg sem próbáltak úgy tenni, mintha érdekelné őket a probléma, vagy az uniós klíma- és energiacsomag. Egy példa: a kormány egyszerűen elvette az emberektől az otthonok energiahatékonysági korszerűsítésére fordítható uniós támogatásokat, és saját magára költötte el. Pedig ebben az uniós finanszírozási ciklusban százmilliárdokat lehetne lakossági energiahatékonysági célra fordítani, de erről is lemaradunk, ha nem lesz kormányváltás.

- A Fidesz nyolc évvel ezelőtti választási programjában még az szerepelt, hogy évente a lakásállomány tíz százalékának energiahatékonysági korszerűsítését fogják elvégezni, vagyis most 80 százalék körül kellene tartani. Mennyi valósult meg végül?

- Alig néhány százalék. Hogy világos legyen, miért nagy baj ez: egy átfogó korszerűsítés után akár 40-50 százalékkal is csökkenhet egy háztartás energiafogyasztása, meg persze az energiaszámla, illetve a környezetszennyezés is. A környezetvédelem ezen a ponton jóléti kérdéssé válik, hiszen szabadon elkölthető, a családoknál maradó jövedelem lesz belőle. Szerintünk valóban meg kell védeni a magyar háztartásokat a világpiaci energiaár ingadozásától: ezt úgy lehet a legjobban megtenni, ha minél alacsonyabb az energiaigényük - azaz jól szigetelt falakkal, modern ablakokkal és nagy hatékonyságú kazánokkal.

- Paks hogyan illeszkedik ebbe a kormányzati filozófiába? Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, kormányfőként az első útja Moszkvába vezetne, hogy felmondja a bővítési szerződést.

- A tervezett bővítés az Orbán-kormány legkártékonyabb és a legveszélyesebb projektje. A szerződés felmondásához nem kell Moszkvába menni, azt viszont látni kell, mi van a titkosított szerződésekben, ahhoz hogy eldönthessük, egyszerű hűtlen kezelés, ami történt, vagy inkább a hazaáruláshoz van közelebb. A lehető leghamarabb ki kell deríteni, hogy milyen áron bontható föl a kontraktus, hogyan lehet hasznosabb célra fölhasználni a pénzt, új alapokra helyezve és a szakmával újratárgyalva az energiapolitikát.

- Orbán Viktor a saját szakállára hozta tető alá a bővítésre vonatkozó megállapodást Putyinnal?

- Akik ezeket a megállapodásokat aláírták, azoknak érezniük kell a felelősség súlyát, de nem csak nekik. Az Energiaklub színeiben sokszor elmondtam 2008-2009-ben, amikor a parlament szavazott a bővítés előkészítéséről: az akkori határozatokat a következő kormányok biankó csekként fogják használni. Felelősen gondolkodó politikusok nem hozhatták volna ilyen helyzetbe az országot. Most a legfontosabb azonban annak eldöntése, hogy hogyan lehet minél többet kihozni a jelenlegi szituációból, a felelősség kérdését pedig jogi fórumok előtt kell tisztázni.

- Mind több hazai energetikai szakember mondja ki – olyanok is, akik egyáltalán nem atomenergia-ellenesek –, hogy egy atomerőmű építésénél nincs „point of no return”, vagyis az építkezés bármelyik fázisában előadódhat, hogy észszerűbb döntés a leállítás, mint a továbbépítés. Egyetért velük?

- Közgazdasági értelemben mindenképpen. Állampolgárként és adófizetőként viszont azt mondom, hogy minél előbb következik be a leállítás, annál kisebb kár éri az országot. Említettem az imént, hogy a kormány legveszélyesebb lépésének tartom a paksi kalandot – nem csak energetikai, nukleáris, illetve külpolitikai értelemben, de azért is, mert veszélyezteti a pénzügyi egyensúlyt, a maastrichti kritériumok teljesítését, és az államadósság ismételt elszállásával fenyeget. Számos példa van rá Európában, a hozzánk közeli országokban is, hogy félig vagy teljesen felépített atomerőművek állnak a sorsukra hagyva, mert annyi pénzt költöttek már rájuk, hogy semmilyen számítás szerint nem lenne kifizetődő a működtetésük. Eddig nem kellene eljutni, mert bármikor szakad is félbe a projekt, az addig elvégzett munkát az adónkból fogjuk majd kifizetni, akkor is, ha az erőmű soha semennyi áramot nem termel majd.

- Ön szerint reálisan mennyi pénzből lehetne felépíteni a tervezett két új orosz blokkot?

- Erre nincs olyan adat, amit a hazai szakértők többsége elfogadna. Inkább abból érdemes kiindulni, hogy mostanában a hasonló nukleáris beruházások az eredetileg eltervezett összeg két-háromszorosát szokták végül fölemészteni. Tudható, hogy már az eredeti összeg is a hazai költségvetés ötöde. Még egy szolid korrupciós rátával számolva is ebből a beruházásból egy teljes négyes metró árát egyben ellophatják. Azt hiszem, ez az egyetlen oka, hogy minden ésszerű magyarázat ellenére erőlteti a Fidesz ezt a projektet.

- Mit terveznek az állami erdőkkel? Az utóbbi hónapokban azt lehetett hallani, hogy ha kormányon marad a Fidesz, ez lesz a következő olyan állami vagyonelem, amit az arra érdemesnek tartott körök privatizálhatnak.

- Az agrárium ebből a szempontból ijesztő példa, meg kell akadályozni, hogy az állami erdőkkel is ugyanaz történhessen. A mi elképzelésünk szerint az erdővagyont erős állami felügyelet mellett a fenntarthatóságot prioritásként kezelve kell megőrizni, semmiképpen sem cél ezen a területen a magántulajdon arányának növelése.

- Mit gondol, mi lehetett a valódi célja az Orbán-kabinet környezetpolitikájának?

- Többször hallottam a Fidesz legfelső köreibe tartozóktól is, hogy a környezetvédelem a gazdagok luxusa, ami akadályozza a gazdasági fejlődést. Ez a meglehetősen bornírt gondolkodás talán a személyes élményeikben gyökerezik, amikor valamelyik bizniszük során szembekerültek a környezetvédelmi hatóságokkal. Látszik, hogy nem szeretik, ha a hozzájuk tartozók profitérdekeit alá kell rendelniük fenntarthatósági szempontoknak. Az is biztos, hogy a földeket sem lehetett volna ilyen módon széthordani, ha van egy erős zöldtárca a kormányban, mint ahogy az sem történhetett volna meg, hogy két atomreaktor engedélyezését könnyebb keresztülnyomni a hatósági rendszeren, mint egy szélerőműét.

- A korábbi környezet- és természetvédelmi szisztéma sem volt hibamentes, de az egyik legjobban működő része volt az állam és a civilek együttműködése, az állami feladatok civil átvállalása. Ezen a területen elképelhető a korábbi viszonyok rekonstrukciója?

- A civileknek régen rengeteg konfliktusuk volt a tárcával, de az a fajta munkamegosztás valóban zavartalan volt, amikor bizonyos kezelési vagy szemléletformálási feladatokat „kiadtak” a civileknek. Ez mára megszűnt, pedig a rengeteg civil – sokszor önkéntes - munka miatt sokkal hatékonyabb volt, mint amit az állam maga végez. Határozott szándékunk van rá, hogy a jó gyakorlatokat és a hozzájuk tartozó finanszírozást helyreállítsuk, de biztosan sokáig tart majd, és nehéz is lesz – az érintett civil szakértők jelentős része megkeseredett emberként az országot is elhagyta. Ezen kívül helyre kell állítani a dialógust a civilek és az állami szereplők között. Meg kell teremteni újra a civilek működésének támogatási rendszerét, és segíteni kell az EU-pénzek beáramlását ebbe a szektorba, beleértve az úgynevezett norvég támogatási rendszer újraélesztését, ahonnan érdemi forrásokhoz juthatnak, és bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe.

- Mit tart a legnagyobb tehernek az elmúlt nyolc esztendő környezetvédelmi hagyatékából?

- Rengeteg időt elvesztegettünk, és annyi pénzt elherdáltak, amennyi talán soha többé nem áll majd az ágazat rendelkezésére. A hibákat helyre lehet hozni, de a környezet- és természetvédelmi szakma elnéptelenedett, drasztikus méretűvé vált a szakember- elvándorlás, és akik máshol boldogultak, azokat nagyon nehéz lesz visszacsábítani.

Névjegy
Ámon Ada - Okleveles közgazdász, az elmúlt két évtizedben az Energiaklub nevű zöldszervezet igazgatója volt. Emellett dolgozott a londoni székhelyű International Institute for Energy Conservation (IIEC) konzulenseként, a CEE Bankwatch (Bankfigyelő Hálózat) energia koordinátoraként, és az Európai Parlament Zöld Frakciójának energia tanácsadójaként. 2015. júniusától nemzetközi klímapolitikával foglalkozik az E3G szervezet kötelékében.

Szerző