Egészségügy - Éger István beszólt a sztrájkra készülőknek

Publikálás dátuma
2018.02.27. 07:24
Fotó: Tóth Gergő, Népszava
Éger István: akik azt állítják, hogy mindössze pár forinttal emelkedett a bérük, azok nem mutatták meg a bérjegyzéküket, azt, hogy voltak-e szabadságon és egyáltalán, hogy mi volt az előzménye az elmaradt emelésnek.

Nincs oka a sztrájk szervezésnek az egészségügyben, a dolgozók többsége jól járt a fizetésemeléssel, a tiltakozó szakszervezetek nagyítják föl a problémát – állította Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Magyar Hírlapnak.

Futárral küldte el hétfő kora délután Orbán Viktornak két ágazati szakszervezet – a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) – a sztrájk tárgyalások kezdeményezéséről szóló levelet. Az érdekvédők 15 pontban fogalmazták meg követeléseiket, s egyben jelezték azt is, hogy március 24-ére tüntetéssel készülnek. Az ágazati bértárgyalásokból kihagyott két szakszervezet azonnali 50 százalékos béremelést, a pótlékok megduplázását, valamint új bértáblákat követel, olyat amelyben a legalacsonyabb kategóriában sincs kisebb összeg, mint az aktuális minimálbér. Az érdekvédők szerint ugyanis az eddigi béremelésekkel nem sikerül úgy rendezni a szakdolgozók jövedelmét, hogy abból tisztességesen lehessen megélni. Például a bértábla aránytalanságai miatt volt aki egyáltalán nem kapott, vagy csak néhány forint béremelés jutott.

Az orvosi kamara elnöke szerint ez a pár forintos béremelés a dolgozók töredékét érintik, a többség jól járt. Hozzátette: akik azt állítják, hogy mindössze pár forinttal emelkedett a bérük, azok nem mutatták meg a bérjegyzéküket, azt, hogy voltak-e szabadságon és egyáltalán, hogy mi volt az előzménye az elmaradt emelésnek. Közölte, a FESZ nem mutatja be a hátteret és felnagyítja a problémát. 

Éger István szerint: legálisan, a sztrájktörvény megsértése nélkül ilyen rövid időn belül ad hoc jelleggel az egészségügyben szinte lehetetlen általános munkabeszüntetést tartani - írja a lap.

lásd még: Sztrájkra készül az egészségügy

Szerző

Elegü(n)k lett

Lázár János elárulta magát, és elárulta a Fideszt is. Nem „úgy” árulta el, és nem azzal, hogy kikapott, hanem azzal, amit mondott: a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón azt ismételgette, hogy 9500 szavazatot kaptak, ugyanúgy, mint eddig mindig, és hogy eddig mindig elég volt a győzelemhez.

Erről beszélünk: arról, hogy Magyarországot nem a többség, hanem a legszervezettebb kisebbség alakította át és gyarmatosította olyan vehemenciával, mintha legalábbis négyötöde lenne (nem a parlamentben - az országban). Hódmezővásárhelyen nagyjából 36000 választókorú, választójoggal rendelkező ember él. A várost 9500 főnyi elkötelezett fideszes szavazóval tartotta sakkban a kormánypárt ciklusokon át: ez csak úgy volt lehetséges, hogy az ellenzék töredezett volt, a lakosság jelentős része pedig passzív. De most elegük lett, és mindentől – nácizástól, bolsizástól, libsizéstől, megfélemlítéstől, megvesztegetéstől – függetlenül fölkerekedtek, elmentek a szavazófüléig, szavaztak a legesélyesebb ellenzékire, aztán hazaindultak, és úgy várták az eredményt – az egész országgal együtt –, mint ahogyan a kisgyerek várja a karácsonyi csodát.

Mostantól néhány mondatot nem lehet többé érvényesen kimondani. Nem állíthatjuk, hogy „ezekkel” nem lehet leváltani „azokat”, mert kiderült, hogy immár lehetséges. Nem mondhatjuk, hogy az ellenzéki pártok szavazótáborait nem lehet összeadni, mert úgy tűnik, a szavazók rühellik már annyira a narancsot, hogy bármelyik másik színre, vagy akár a szivárványra is simán hajlandóak ikszelni. Nem jelenthetjük ki (sem most, sem április 8-án) Schmidt Máriával szólva, hogy „most mi jövünk”. Ahhoz, hogy az áprilisi ellenzéki választási szereplés ne fulladjon tragikomédiába, gesztusokat kell tenni a jobboldali szavazóknak – a nagycsaládos, katolikus Márki-Zay Péter indítása önmagában egy hatalmas gesztus volt –, mert nélkülük nem csodára, hanem újabb fideszes kétharmadra készülhetünk. És bármilyen furcsán hangzik, egy darabig nem hangoztathatjuk többé, hogy program is kell, nem elég az Orbán-kormány elzavarásának igénye.

Hódmezővásárhelyen abból lett elegük az embereknek, amit talán mindenki másnál töményebb koncentrációban kaptak: a gátlástalanságból, a saját zsebre játszásból, az arroganciából, a nepotizmusból, a leplezetlen lopásból, a „csak a Fidesz!”-ből – vagyis a programból. Aki olvasta éjjel a jobboldali portálokon a kommenteket, pontosan tudja, hogy így van. És azt is sejtenie kell, hogy a kormányerőknek – nem szerintünk, hanem a saját választóik szerint – a közhangulat megfordításához olyasmin kellene változtatniuk (hat hét, azaz embertelenül rövid idő alatt), amin nem tudnak változtatni. Mert az, ahogyan Lánczi András volt szíves a szánkba rágni, „gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.

Hogy Orbánéknak menniük kell, az egy normális országban, normális körülmények között kevés lenne új programnak. De a választók vasárnap világosan elmondták: annyira elegük lett, hogy a kevésnél is kevesebbet várnak az ellenzéki pártoktól. Csupán annyit, hogy ne akadályozzák meg a lehetőség valósággá válását.

Szerző

Elegü(n)k lett

Lázár János elárulta magát, és elárulta a Fideszt is. Nem „úgy” árulta el, és nem azzal, hogy kikapott, hanem azzal, amit mondott: a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón azt ismételgette, hogy 9500 szavazatot kaptak, ugyanúgy, mint eddig mindig, és hogy eddig mindig elég volt a győzelemhez.

Erről beszélünk: arról, hogy Magyarországot nem a többség, hanem a legszervezettebb kisebbség alakította át és gyarmatosította olyan vehemenciával, mintha legalábbis négyötöde lenne (nem a parlamentben - az országban). Hódmezővásárhelyen nagyjából 36000 választókorú, választójoggal rendelkező ember él. A várost 9500 főnyi elkötelezett fideszes szavazóval tartotta sakkban a kormánypárt ciklusokon át: ez csak úgy volt lehetséges, hogy az ellenzék töredezett volt, a lakosság jelentős része pedig passzív. De most elegük lett, és mindentől – nácizástól, bolsizástól, libsizéstől, megfélemlítéstől, megvesztegetéstől – függetlenül fölkerekedtek, elmentek a szavazófüléig, szavaztak a legesélyesebb ellenzékire, aztán hazaindultak, és úgy várták az eredményt – az egész országgal együtt –, mint ahogyan a kisgyerek várja a karácsonyi csodát.

Mostantól néhány mondatot nem lehet többé érvényesen kimondani. Nem állíthatjuk, hogy „ezekkel” nem lehet leváltani „azokat”, mert kiderült, hogy immár lehetséges. Nem mondhatjuk, hogy az ellenzéki pártok szavazótáborait nem lehet összeadni, mert úgy tűnik, a szavazók rühellik már annyira a narancsot, hogy bármelyik másik színre, vagy akár a szivárványra is simán hajlandóak ikszelni. Nem jelenthetjük ki (sem most, sem április 8-án) Schmidt Máriával szólva, hogy „most mi jövünk”. Ahhoz, hogy az áprilisi ellenzéki választási szereplés ne fulladjon tragikomédiába, gesztusokat kell tenni a jobboldali szavazóknak – a nagycsaládos, katolikus Márki-Zay Péter indítása önmagában egy hatalmas gesztus volt –, mert nélkülük nem csodára, hanem újabb fideszes kétharmadra készülhetünk. És bármilyen furcsán hangzik, egy darabig nem hangoztathatjuk többé, hogy program is kell, nem elég az Orbán-kormány elzavarásának igénye.

Hódmezővásárhelyen abból lett elegük az embereknek, amit talán mindenki másnál töményebb koncentrációban kaptak: a gátlástalanságból, a saját zsebre játszásból, az arroganciából, a nepotizmusból, a leplezetlen lopásból, a „csak a Fidesz!”-ből – vagyis a programból. Aki olvasta éjjel a jobboldali portálokon a kommenteket, pontosan tudja, hogy így van. És azt is sejtenie kell, hogy a kormányerőknek – nem szerintünk, hanem a saját választóik szerint – a közhangulat megfordításához olyasmin kellene változtatniuk (hat hét, azaz embertelenül rövid idő alatt), amin nem tudnak változtatni. Mert az, ahogyan Lánczi András volt szíves a szánkba rágni, „gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.

Hogy Orbánéknak menniük kell, az egy normális országban, normális körülmények között kevés lenne új programnak. De a választók vasárnap világosan elmondták: annyira elegük lett, hogy a kevésnél is kevesebbet várnak az ellenzéki pártoktól. Csupán annyit, hogy ne akadályozzák meg a lehetőség valósággá válását.

Szerző