Diszkontot ad plakáthelyeire Garancsi cége

Publikálás dátuma
2018.02.23. 10:43
Fotó: Molnár Ádám

A választási kampány teljes időtartamára igen alacsony áron, mindössze 10 ezer forintért adja bérbe plakáthelyeit az ESMA Zrt. A 24.hu értesülése szerint a Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég normál üzletmenetben legkevesebb egy hónapra köt szerződést a csak elefántfülnek titulált, villanyoszlopokra szerelt lengőkaros reklámtábláiért. A  havi díj tavaly 90 ezer, az idén januártól 110 ezer forint az ESMA-nál, az 50 napos kampányidőszak – mivel minden megkezdett hónapra teljes díjat kell fizetni – így két teljes hónapra szóló szerződésnek felel meg, ami 220 ezer forintos díjat feltételezne.  A cég azonban megelégszik a 220 ezer forint 4,5 százalékával, és ezzel nagy segítséget nyújt a kampányban a pártoknak.

Persze nem mindegyiknek. A 24.hu megkérdezte az ESMA Zrt.-t, hogy mely pártokkal kötött szerződést, és azok milyen arányban részesednek a reklámhelyekből. A cég egyelőre nem válaszolt, de az már látható, hogy a Fidesz hirdetései már a héten több várost beterítettek, így Budapestet is. Az MSZP pedig korábban nyilvánosságra hozta, hogy 3300 helyet vásárolt az ESMA-tól, de a szocialista plakátokat csak később helyezik majd ki. Az ESMA honlapjára pedig már a kampány első napján kikerült egy közlemény: "Sajnálattal tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy kapacitásaink nem teszik lehetővé további megrendelések elfogadását a 2018. évi országgyűlési választások kapcsán választási plakáttartók bérletére."

Hogy mit jelent a 10 ezer forintos bérleti díj, azt jól szemlélteti a 24.hu példája: az ESMA tavaly novemberben 300 millió forintos megrendelést kapott a Miniszterelnökségtől. A soros-terves nemzeti konzultáció két hónapos kampányához 4500 darab táblát adtak bérbe jelentős engedménnyel, de még akkor is a mostani kampányár négyszeresét kérték. Ha most ugyanazokkal a feltételekkel adnának 4500 oszlopot 2 hónapra, mint tavaly a Miniszterelnökségnek, az felemésztené a Fidesz (vagy más párt) teljes választási kampánykeretének a felét. A törvény ugyanis maximum 995 millió forint kampánykiadást engedélyez egy-egy pártnak, amiről később el kell számolni az Állami Számvevőszéknek. Így nem jutna pénz az elefántfüleknél sokkal drágább óriásplakátokra, tévés reklámokra, de kevesebbet tudnának költeni kampányrendezvényekre és egyéb kiadásokra is.

A portál szerint felvetődik a tiltott pártfinanszírozás kérdése is. Ugyanis vagy arról van szó, hogy az ESMA a 110 ezer forintos havi bérleti díjjal durva extraprofitot húz az általa dominált piacból, hiszen 10 ezer forintért is megéri neki a plakáthelyek kiadása, vagy pedig számára "ráfizetéses ajánlattal kedveskedett a pártoknak". Az Állami Számvevőszék állásfoglalása szerint "Ha feltárásra került, hogy a párt mint jelölő szervezet által kampányeszközre fizetett ellenérték alacsonyabb, mint a szokásos piaci ár, akkor a különbözet tiltott forrásból származó nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül".

Ismert, a korábban a szocialistákhoz közelállónak tartott ESMA Zrt. tulajdonosa Bleuer István volt, aki egy rövid ideig lapunkat is birtokolta. Az általa alapított Első Spanyol-Magyar Reklámra (ESMA) már a 2010-es választások előtt ajánlatot tettek az akkor még Orbán mögött álló Simicska Lajos, illetve érdekeltségei. Ám túl keveset ajánlhattak, mert Bleuer nem adta a céget. Erre válaszul 2012-ben a fideszes kétharmad a közlekedésbiztonságra hivatkozva betiltotta a lámpa- és telefonoszlopok a reklámok kihelyezését, mondván: elvonják az autósok figyelemét. Hogy az indoklás mennyire álságos volt, azt jól mutatja, hogy miután az ESMA bevételei jelentősen csökkentek és Bleuer megvált cége egy részétől 2015 elején, és birtokon belül került Garancsi, a törvényt újra módosították, immár ismét lehetővé téve a reklámok kihelyezését.

Hogy nem Simicska, hanem Garancsi tette be a lábát az ESMA-ba, az nyilván Orbán és egykori legközelebbi barátja viszonyának megromlása okozta. Garancsi sem áll azonban távol Orbántól. Ő a Videoton tulajdonosa, érdekeltségébe tartozik az úszó vb-re felhúzott uszodát és több stadiont is építő  Market Építő Zrt., de az ő egyik cége kaszált az online pénztárgépeken is. Garancsi Orbán kötélbarátjának tartja magát, egyszer együtt másztak hegyet - Hernádi Zsolt Mol-vezérrel és Lévai Anikóval, Orbán feleségével együtt. A régi barátságot mutatja, hogy az első Orbán-kormány legnagyobb összegű privatizációjának Garancsi volt az egyik nyertese. A diplomáciai ingatlanokat kezelő CD Hungary Zrt.-t előbb az OTP-csoport erre a célra létrehozott cége vette meg 18,2 milliárd forintért 2001-ben, majd a legszebb épületek kimazsolázása után továbbadta azt a Szinva 2001 Kft.-nek, amely részben OTP-hitelből vásárolt, s amelynek akkori tulajdonosai Hernádi és Garancsi voltak. Érdekes módon később a Fidesz több politikusa, de maga Hernádi Zsolt is, aki időközben kiszállt a Szinvából, egykori diplomáciai ingatlant vásárolt - általában a legszebb budai részeken - a CD Hungary egykori portfóliójából. 

Szerző

NVI - Már 74 jelöltet vettek nyilvántartásba

Publikálás dátuma
2018.02.23. 09:55
Népszava illusztráció
Már 183 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, ebből 74-et már nyilvántartásba is vettek a választási bizottságok - írja az MTI.

A Nemzeti Választási Iroda péntek reggeli adatai szerint 183 jelöltet jelentettek be eddig, ebből 106 a Fidesz-KDNP, 32 az MSZP-Párbeszéd, 15-15 pedig a Jobbik és az LMP színeiben indul. Függetlenként öt jelöltet jelentettek be. Egy-egy bejelentett jelöltje van már az Együtt - A Korszakváltók Pártjának, az A Mi Pártunk - IMÁ-nak, az Értünk Értetek - A Hiteles Pártnak, a Közös Nevező 2018-nak, a Net Pártnak, a Hajrá Magyarország! Pártnak, a Haza Mindenkié Pártnak, az Aquila Pártnak, a Kell az Összefogás Pártnak, valamint a Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Pártnak.

A választókerületi választási bizottságok 74 jelölt nyilvántartásba vételéről már döntöttek is: a Fidesz-KDNP-nek 55, az MSZP-Párbeszédnek 12, a Jobbiknak 3, az LMP-nek 2, az Értünk Érteteknek egy nyilvántartásba vett jelöltje van. Ezeken kívül egy független jelöltet is nyilvántartásba vettek. 

Az országgyűlési választáson az indulhat, aki a március 5-éig összegyűjti az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlást.
Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a választókerületi választási irodának, a jelöltek nyilvántartásba vételéről ezután döntenek a választási bizottságok.