Csúcsforgalom a Normafánál

Komoly torlódásokra számíthatnak az autósok a XII. kerületi Normafa környékén, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ezért arra kéri azokat, akik nem a környéken laknak, hogy lehetőleg ne autóval, hanem a fogaskerekűvel vagy autóbuszokkal közelítsék meg a helyszínt.

A BKK vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Normafa parkolója hamarosan megtelhet, és ha a forgalom eléri a kritikus határt, a hatóság visszafordíthatja az autósokat.

Szerző

Lebukott egy újabb rakodómunkás Ferihegyen - Fotók

Publikálás dátuma
2018.02.18. 12:50
FOTÓK: police.hu
A gyanúsított lakásában tartott házkutatáson nagy mennyiségű - feltehetően több bűncselekményből származó - értéktárgyat találtak a rendőrök - írja a police.hu.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai február 16-án reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogtak egy 44 éves vasadi lakost. A férfi egy Londonba induló járat rakodása közben egy feladott bőröndöt háromszor is kinyitott és abban értékek után kutatott, azonban a nyomozók tetten érték és intézkedés alá vonták.

A rakodómunkást lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd házkutatást tartottak az otthonában. A férfi lakásában feltehetően korábbi bűncselekményekből származó nagy mennyiségű értéktárgyat találtak és foglaltak le a nyomozók: parfümöket, ékszereket, órákat, valutát, (mexikói pesot és orosz rubelt), fényképezőgépet, valamint fedélzeti catering-árut.

A nyomozás során a gyanúsított szabadlábon védekezik.