Előfizetés

Varga József nyerte az időközit Rákócziújfaluban

Publikálás dátuma
2018.02.05. 09:35
Népszava illusztráció
Független jelöltként Varga József jelenlegi alpolgármester győzött a vasárnapi időközi polgármester-választáson a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócziújfaluban - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Hegedűs László elmondta: a több mint 2100 lakosú településen az 1653 szavazásra jogosult közül 685-en adták le voksukat, az érvényes szavazatok száma 683 volt. A jegyző tájékoztatása szerint a nyertes 346 voksot kapott, ami a szavazatok 50,66 százalékát teszi ki. A két, szintén független induló közül a korábbi polgármester, Papp János 207 (30,31 százalék), Kecskés János pedig 127 (18,59 százalék) szavazatot kapott, a negyedik induló, a Munkáspártot képviselő Bencsik Mihály pedig hármat.

Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert Papp János tavaly októberben lemondott. A vasárnap megállapított eredmény nem hivatalos, és ha a helyi választási bizottsághoz választási kifogás nem érkezik, három nap múlva válik jogerőssé.

Víziók a Szabadság téren

Publikálás dátuma
2018.02.05. 06:50

Február 8-án nyílik Kele Juci Csukott szemmel című önálló kiállítása a Szabadság téren a Farger kávézóban. Az eredetileg építész végzettségű művész sokszínű festményein az álom és a lélek világa elevenedik meg mesefigurákon keresztül. A válogatás a különböző meditatív állapotokban átélt vízióit mutatja be. A tárlat egy hónapig tekinthető meg. 3-99 éves korig ajánlott.