Előfizetés

A remény neve: Kennedy

K. J.
Publikálás dátuma
2018.02.02. 06:30
A HARMADIK JOE - Robert Kennedy unokája egyelőre nem több, mint reménység FOTÓ: AFP/DENNIS VAN TINE/GEISLER-FOTOPRES

Újra a Kennedy név jelentheti a Hillary Clintontól kissé megfáradt amerikai Demokrata Párt számára a reményt, hogy lesz, aki legyőzze a republikánusok jelöltjét, talán már a következő, 2020-as elnökválasztáson. Legalábbis a Town & Country (Város és Vidék) című magazin hasábjain megfogalmazott várakozások szerint. Itt persze még nem tartunk, de a 37 éves Joseph Kennedy, Massachusetts állam egyik kongresszusi képviselője fontos szerepet kapott a minap a pártvezetéstől: ő volt az, aki kifejtette a demokraták hivatalos válaszát Donald Trump elnöknek az unió helyzetét értékelő beszédére.

A válasz tartalma nem volt meglepő. Kennedy szerint Trump elnöki működése csapást jelent az amerikaiak azon meggyőződésére, hogy „minden ember értéket jelent, mindenki egyenlő, mindenki számít”. Fontosabb azonban, hogy őt választották ki erre a feladatra. Anélkül, hogy a két rendszer között a legcsekélyebb párhuzamot vonnánk, elmondható: egy kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején minden kremlinológus tudta, hogy egy szovjet pártfőtitkár elhunytakor „a temetés megszervezésére alakult állami bizottság vezetőjének” a személyét kell figyelni, mert ő a hatalom várományosa. Az unió helyzetéről évente elzengett amerikai elnöki szózatok ellenszónokainak a nevét is érdemes feljegyezni, mert az illetőnek komoly tisztséget szánnak pártjában.

Joe Kennedy III - ha úgy tetszik, „harmadik Joe Kennedy” - az 1968-ban, diadalmasan előretörő elnökjelöltként meggyilkolt Robert Kennedy szenátor unokája. (A köztársasági eszmét egyébként hallatlanul komolyan vevő amerikaiak ezen az archaikus, sőt arisztokratikus módon jelzik, hogy a dinasztia harmadik tagja viseli a Joseph nevet.)

A nagyapa fivére, John Kennedy elnököt 1963-ban gyilkolták meg az évszázad legrejtélyesebb merényletében. A sokak által rajongott, nem kevesek által gyűlölt „kékvérű” Kennedy família több más tagjai is vállalt már politikai szerepet.

„Harmadik Joe” a keleti part gazdag és művelt, liberális értelmiségéhez illő módon a „Borostyán Liga” egyetemi világában tanult, feleségével a harvardi jogi karon ismerkedett össze. Elnöki ambícióit egyelőre nem jelezte, de azt már igen, hogy szándékában áll megméretni magát szenátorjelöltként. Amit esetleges hátrányaként szoktak emlegetni, az, hogy fehér férfi - különös hangsúllyal az utóbbin: női elnöke még nem volt az Egyesült Államoknak, és nem tudni, hogy a meddig vet tovagyűrűző hullámokat a #Meetoo mozgalom.

Újra beleszállt a néppárti képviselő az Orbán-kormányba

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2018.02.01. 18:37
FOTÓ: ARIS OIKONOMOU / SOOC / AFP

Szigorú kritikát fogalmaz meg az önkényuralom jegyeit mutató kormányzati gyakorlatokról az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának az alapvető jogok uniós helyzetéről készült csütörtökön elfogadott jelentése. A nem kötelező erejű állásfoglalásnak az a Frank Engel luxemburgi néppárti EP-képviselő volt a beterjesztője, aki a Fidesz európai pártcsaládjának szinte egyedüli képviselőjeként évek óta következetesen bírálja az Orbán-kormány autoriter politikáját.

A kormányzásnak egyetlen európai logikát kell követnie, ami nem más, mint a jogállam és a demokrácia tiszteletben tartása. Ezt minden tagállamtól elvárjuk, nem csak egyes közép- vagy kelet-európaiaktól – nyilatkozta lapunknak a képviselő a szavazás után.

Egy demokráciában a hatalmon lévő többség dolga megakadályozni a többség zsarnokságát előidéző túlkapásokat – olvasható a jelentésben, amely egyebek mellett leszögezi: sem a nemzeti szuverenitás, sem a hatalmi szintek közötti munkamegosztás követelménye nem igazolhatja azt, hogy egy tagállam rendszerszintűen figyelmen kívül hagyja az alapvető jogokat. Az állásfoglalás kiáll a szankcionálás lehetőségét tartalmazó hetes cikkelyes eljárás mellett, de leszögezi, hogy a folyamat elindítása nem vezet automatikusan büntetőintézkedésekhez. A szöveg elítéli a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek démonizálását és sürgeti a tagállamokat, hogy támogassák őket. Felszólít a kisebbségek, köztük a nemzeti kisebbségek, valamint a nők és a gyermekek jogainak a garantálására. Élesen bírálja a rasszizmust és a gyűlöletkeltést, beleértve a fajgyűlölő eszméket terjesztő politikai pártokat és vezetőket.

FOTÓ: ARIS OIKONOMOU / SOOC / AFP

FOTÓ: ARIS OIKONOMOU / SOOC / AFP

A jelentés részletesen kitér a migrációra is, felróva egyes tagállamoknak, hogy az uniós kötelezettségeiket figyelmen kívül hagyva szigorították meg bevándorlási és menekültügyi politikájukat. Európa évszázadok óta a bevándorlás célpontja, és meg kell barátkozni a gondolattal, hogy ez még sokáig így marad – fejtegette lapunknak Frank Engel. Az EU-nak és a tagországoknak az a feladatuk, hogy garantálják a határok megfelelő védelmét, állítsák meg az illegális bevándorlást, viszont a nemzetközi védelemre szorulókat korlátozás nélkül fogadják be és nyújtsanak nekik segítséget. Ugyanilyen fontos a már megérkezettek integrálása a társadalomba – szögezi le a szakbizottság.

"Szolidaritást várunk a tagállamoktól, de nem kötelezhetjük őket a menedékkérők áthelyezésére" – mondta lapunknak az EP-képviselő, aki szerint a kvótarendszer megbukott. "Őszintén? Én nem is küldenék menedékkérőket Magyarországra. Ezeket az embereket nem tenném ki annak a bánásmódnak, amit néhány jól dokumentált eset ismeretében feltételezek. Egyszerűen nem érdemlik meg" – fogalmazott.

Frank Engelt megkérdeztük a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatairól is. Szerinte a parlamenti választások előtt nem várható fejlemény, mert "bármit csinálunk, az a Fidesz malmára hajtja a vizet, különösen, hogy a média jelentős részét a párt monopolizálta". "Meglátjuk, hogy mi fog történni április 8-án és utána. Ha ismét csak a Fidesz kerül kormányra, akkor egyedül fogja viselni a felelősséget. Képes lesz megfelelni az elvárásoknak? Mostanáig ismerjük a történetet.”