Budapesti délibábok

Amikor Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök között 2016-ban megtörtént az első nagy egymásra borulás, a világsajtó úgy értékelte: egy útra terelődtek az illiberális vezetők. Egy idő óta viszont már az Európai Unión belül is létezik egy illiberális mag Magyarországgal és Lengyelországgal. Ami egy kissé komikus, hiszen éppen e két állam az EU támogatásainak legnagyobb haszonélvezője.

A magyar kormányfő ebbe – mily meglepő – nem ment bele a varsói állami televíziónak a lengyel kormányfő budapesti látogatása alkalmával adott interjújában, hanem szó szerint így foglalt állást: „A közép-európai államok elvárják, hogy legalább annyi befolyásuk legyen a közös európai ügyekre, mint amennyivel hozzájárulnak Európa gazdasági fejlődéséhez”. Magyarán ne az számítson, hogy valaki mennyivel járul hozzá az EU költségvetéséhez, hanem a gazdasági növekedés mértéke. Ez azért is megmosolyogtató érvelés, mert ha nem kapnánk egy fityinget sem Brüsszeltől, a GDP növekedése a jelenleginél alsó hangon is két-három százalékkal lenne alacsonyabb. Nem mellékes az sem, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében tavaly áprilisi adatok szerint Lengyelország a 21., Magyarország pedig a 22. helyen kullog az EU államai között, ha némi jóindulattal Nagy-Britanniát már nem soroljuk a közösséghez. Igaz, ma már itthon nem szabad arról beszélni, mennyit köszönhetünk például brüsszeli a kohéziós alapoknak, hanem csak azt emlegethetjük, mennyi mindent értünk el a „saját erőnkből”. Az EU nélkül némi túlzással annyira jutottunk volna, mint az a bizonyos gázszerelő a miniszterelnök barátsága nélkül.

A miniszterelnök az interjúban azt is közölte, azért igazságtalan a Varsóval szemben az EU 7-es cikkelye alapján indított eljárás, mert „ha megtesznek valamit Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal”. Arról nem tett említést, hogy amikor Lengyelország csatlakozott az Unióhoz, kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja az EU alapértékeit, a fékek és ellensúlyok rendszerét. Varsó az igazságügyi reformmal éppen a hatalmi ágak szétválasztását kérdőjelezte meg, ami egy diktatúrában elképzelhető, az EU-ban elfogadhatatlan. Ezért ha egy uniós tagország erre vetemedik, akkor Brüsszel nemhogy eljárást indíthat vele szemben, egyenesen kötelessége aktiválnia a „nukleáris opciót”.

A magyar kormányfő szerint azonban nem a jogsértés áll az eljárás hátterében, hanem az, hogy „a magukat fejlettebbnek tartó nyugati tagállamok hogyan viszonyulnak ahhoz az új helyzethez: az unió centruma keleti irányba tolódott”. Ez a „tolódás” nagyjából annyira reális és sikeres, mint amikor Pintér Attila még a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányként próbálta elmagyarázni a tolódás tudományát nemzeti tizenegyünk tagjainak. Nyilván azok az országok az EU motorjai, amelyek a GDP tekintetében az utolsó harmadban kullognak…

Ismerjük a mondást, „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. A borivás nagyon is támogatandó, a közös harc viszont teljesen értelmetlen, kivált, ha az ellenfelet csak mi kreáljuk.

Szerző
Rónay Tamás

Buli van

Közmeghallgatáson voltam pár hete. Olyan ez nekem, mint az Állatkert, ellátogatok pár évente, és megnézem, mi változott. Nos, míg az Állatkertben kiselefánt is született nemrég, a pesti VII. kerületben minden a régi. De tanulságos volt nézni, hogy miközben a széksorokban a Városliget szétbarmolása ügyében érintett külső városrészbeliek és a bulinegyed ellen tiltakozó belső-erzsébetvárosiak kapták épp nagy egyetértésben a gutaütést, a pulpituson cvíder városvezetők olvasták fel mísz hangon az előre beadott kérdésekre körmölt végtelen és semmitmondó válaszokat.

Pikírtségben kiemelkedett a jegyző, aki mintha kifejezetten örült volna annak, hogy a jogszabályok szerint "semmit sem tehet" az ordító-hányó embertömeget pirkadatig mozgató zugkocsmák kordában tartása érdekében. Mivel helyben kérdezni nem lehetett, azt sem firtathatta senki, hogy ha a polgármester és helyettese is a kormánypárt katonája, utóbbi meg egyenesen Orbán Ráchel ügyvédje - tudják, ő a "tojásos Bajkai" -, akkor valóban lehetetlen-e legalább kezdeményezni egy alkalmatos jogszabályváltoztatást. Elvégre ebben az országban az alkotmányt is át lehet írni egy munkanap alatt.

Mindegy is, már eldőlt: február 18-án népszavazás lesz az egész kerületben arról, bezárjanak-e éjfélkor a kocsmák a bulinegyedben. A 42 milliós demokratikus aktusra Vattamány polgármester mókás indoklása szerint azért kerül sor, mert a képviselő testület "nem tudott dönteni" a kérdésben. Hogy is tudott volna, elvégre ők maguk határoztak úgy öt éve, hogy egy lakóövezetben az éjjel-nappal nyitva lévő itatóhelyeké és a "bármit megtehetsz" ígéretével idecsábított turistáké legyen a terep.

De azt ígérték, figyelembe veszik a többségi akaratot, akármilyen lesz is a részvétel. Gondolom, ez azt jelenti: ha az erősen szervezkedő kocsma- és airbnb-lobbi kerekedik felül, majd Külső-Erzsébetvárosban is eltörlik a zárórát.

Szerző
N. Kósa Judit

Tüzes ló - Kivert kutyák

Játszópajtások voltak gyerekkorukban, két fiú, benne minden csínyben, pajkosságban. Ha felgyulladt véletlenül egy kazal széna a falu szélén, ha sárral bekent libák totyogtak hazafelé az úton, ha pirosra mázolták reggelre a vasúti váltók fehér gombjait, vagy épp az állomásfőnök találta meg kerékpárját reggel a disznóól tetejére kipeckelve, nos, akkor őket vették elő leghamarabb. De ők voltak azok is, akik levették az öregasszonyok válláról a lucernával teli batyut, s cipelték a szőlőből hazáig, mindenféle fizetség vagy jutalom nélkül, ők kerestek gazdikat kóbor kutyáknak, s mentettek fára felszaladt kismacskákat, ha arra volt szükség.

Felnőve nem költöztek el, ott maradtak a faluban. Tehetős kőműves lett az egyikből, ingázó gyári munkás a másikból. Előbbinek egyre feljebb vitte dolgát az isten, hamar került csinos asszony, jöttek sorra a gyerekek, épült előbb három, majd ötszobás ház, végül afféle kisebb kastély, lett kis autó, nagy autó, még nagyobb autó, kismotor, nagymotor, még nagyobb motor, kis izé, nagy izé, még nagyobb izé.

Utóbbinak eleinte jól ment dolga, örökké vasporos tenyere hozzá is vonzott asszonyt, s lett volna gyerek is, ha nem fogant volna épp mástól, de mástól fogant, így aztán egy ködös és szomorú novemberi délután egyszerre vált asszonytalanná, gyerektelenné. A lelket egy darabig a gyár tartotta benne, de aztán megszűnt az is, így előbb állástalan, aztán dologtalan lett emberünk. Munkát épp csak annyit vállalt, amennyiből futotta önnön fenntartására, beleértve azt a napi egy sört is, amit a sarki kocsmában gurított le minden délután hat óra tájt, rosszkedvével fertőzve az olykor egykedvű, máskor jókedvű közönséget.

Üzent érte a hajdani játszópajtás többször, hogy lenne munka, s a régi csibészségek emlékére a kevesebbért is többet fizetne, ám ő mindig visszaüzent, hogy jól van ez így, nem akar többet, nem kell napi egy sörnél meg némi ennivalónál több.

A kutyát január első napjaiban verte be hozzá a hideg. Loncsos volt és csúnya, látszott, hogy nem a szilveszterkor elkódorgott, valahol szeretett és visszavárt ebek valamelyike, se nyakörve nem volt, se bizodalma. Kivert, kitett jószág volt, talán már hetek óta élt a közeli erdőben, be-besurranva az emberek birodalmába, de leginkább csak a falu szélére, ahol a férfi egy szoba-konyhás, a célnak épp megfelelő, s otthonossá végül sose lett házikóban lakott.

A kutya előbb csak a küszöbre telepedett el, később, mintha csak úgy véletlenül terelte volna beljebb a bejárati ajtó ide-odalengő szárnya, az előszobáig jutott. A kis lábasban elé tett, tejbe áztatott kenyérre olyan mohón csapott rá, mintha libacomb lenne, majd jóllakva, boldog szuszogással nyúlt el a tévé előtt.

A férfi másnap üzent a kőművesnek, hogy most már nem bánna egy kis munkát.

Valami könnyűt.

Szerző
Doros Judit