Tömeges leépítés jön a közszférában?

A választások után - feltételezve a győzelmet -  csoportos létszámleépítést hajthat végre a kormány - írja a Magyar Nemzet. A feltételezés alapja pedig egy uniós pályázat, amire a nemzetgazdasági tárca aspirált, sikerrel. 

A Létszámleépítések megelőzése és kezelése elnevezésű uniós pályázatról még december 22-én született döntés. A tárca által elnyert összeg 5 milliárd forint, amit három évig lehet fölhasználni. Azok a munkavállalók alkotják a kiemelt projekt célcsoportját, akik a vállalkozásoknál vagy a közszférában adott esetben bekövetkező csoportos létszámleépítések során érintetté válhatnak.

Az elnyert 5 milliárd forint arra szolgálna, hogy a közszférából elbocsátott dolgozókat hozzásegítsék a versenyszférában elhelyezkedéshez. Szintén ebből a keretből finanszíroznák a kormányhivatalok a leépítéssel érintett munkavállalók számára az újbóli elhelyezkedést elősegítő, személyre szabott úgynevezett outplacement-szolgáltatásokat és -képzéseket.

A teljes cikk itt olvasható.

Szerző

Volt öt jó perc

Tegye fel a kezét, aki legalább egy fél mondatot képes felidézni Áder János újévi köszöntőjéből! Ami engem illet, hallottam élőben, aztán még el is olvastam. Mégis, ha megnyúznak sem tudnék belőle három összefüggő szót felmondani.

És ez így van rendben. Egy elnöki köszöntő ma ideális esetben pontosan ilyen: derűs, bizakodó, megnyugtató és messzemenően semmitmondó. Kell bele családi szeretet, hazaszeretet, jövőbe vetett hit, a békesség kívánása, a siker óhajtása. Aktuálpolitikából ne jusson bele több, csak annyi, hogy legyen elegendő bölcsességünk "a személyes döntésekhez, a közös választásokhoz". A vájtfülűek majd erre is felkapják a fejüket, hogy ohó!, a többiek meg bólogatnak, hogy na, a bölcsesség, az mindig jól jön.

Mondom, egy elnöki köszöntőnek most ilyennek kell lennie. Karakteres elnök persze karakteresebbet mond, Göncz Árpád sosem hagyott volna ki valami olyat, amit a derűs, nagypapás pillantás ellenére összerezzenve könyvelt el a lelke mélyére az ember; Sólyom László szavait pedig az augurok elemezték napokig, kinek üzent ezzel, kit intett azzal. De egy szürke, a hatalom árnyékéban matató elnöktől egy ilyen szónoklat teljesen rendben van: hajrá, magyarok - csak lényegesen intelligensebben előadva, mint ahogy a főnök szokta.

Egy normális országban nem is gondolkodna ezen a beszéden senki, én is elfelejtettem volna, mire vetíteni kezdik a százéves kabarétréfákat. Itt, a mi országunkban azonban még ez a semmitmondó derű, ez a bajusz alatt somolygó biztatás is keserűséget szül: ha ezen a hangon is lehet, akkor mivégre az év további 525595 percét betöltő gyűlölködés, kioktatás, nagyhangú hazudozás, akarnok kivagyiság? Miért van az, hogy öt viszonylag nyugodt perc után is azt kívánja az ember, basszus, bárcsak a Bödőcsöt néztem volna meg még egyszer?

Akkor legalább évindításul röhögtem volna egy jót.

Szerző
N. Kósa Judit

Volt öt jó perc

Tegye fel a kezét, aki legalább egy fél mondatot képes felidézni Áder János újévi köszöntőjéből! Ami engem illet, hallottam élőben, aztán még el is olvastam. Mégis, ha megnyúznak sem tudnék belőle három összefüggő szót felmondani.

És ez így van rendben. Egy elnöki köszöntő ma ideális esetben pontosan ilyen: derűs, bizakodó, megnyugtató és messzemenően semmitmondó. Kell bele családi szeretet, hazaszeretet, jövőbe vetett hit, a békesség kívánása, a siker óhajtása. Aktuálpolitikából ne jusson bele több, csak annyi, hogy legyen elegendő bölcsességünk "a személyes döntésekhez, a közös választásokhoz". A vájtfülűek majd erre is felkapják a fejüket, hogy ohó!, a többiek meg bólogatnak, hogy na, a bölcsesség, az mindig jól jön.

Mondom, egy elnöki köszöntőnek most ilyennek kell lennie. Karakteres elnök persze karakteresebbet mond, Göncz Árpád sosem hagyott volna ki valami olyat, amit a derűs, nagypapás pillantás ellenére összerezzenve könyvelt el a lelke mélyére az ember; Sólyom László szavait pedig az augurok elemezték napokig, kinek üzent ezzel, kit intett azzal. De egy szürke, a hatalom árnyékéban matató elnöktől egy ilyen szónoklat teljesen rendben van: hajrá, magyarok - csak lényegesen intelligensebben előadva, mint ahogy a főnök szokta.

Egy normális országban nem is gondolkodna ezen a beszéden senki, én is elfelejtettem volna, mire vetíteni kezdik a százéves kabarétréfákat. Itt, a mi országunkban azonban még ez a semmitmondó derű, ez a bajusz alatt somolygó biztatás is keserűséget szül: ha ezen a hangon is lehet, akkor mivégre az év további 525595 percét betöltő gyűlölködés, kioktatás, nagyhangú hazudozás, akarnok kivagyiság? Miért van az, hogy öt viszonylag nyugodt perc után is azt kívánja az ember, basszus, bárcsak a Bödőcsöt néztem volna meg még egyszer?

Akkor legalább évindításul röhögtem volna egy jót.

Szerző
N. Kósa Judit