Dwa bratanki

Néztem a tévé híradókban Orbán Viktornak szenvedélyektől fűtött, de érveket mellőző szólamait a lengyel-magyar barátság mai állapotáról és kívánatos alakulásáról, és eközben emlékezetemben fölébredt az ötvenes évek elején köttetett cimboraságunk Varsóban, Julekkel, Julian Pelccel. Az MTI ifjú munkatársa voltam, ő meg a lengyel testvérintézményé, a PAP-é. Életem első külföldi útja volt, németül csevegtünk, de bemutatkozás helyett ő anyanyelvének egy mondatát idézte, ezzel. „Polak-wegier dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”. Vagyis „lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. Valahányszor találkoztunk évtizedeken át, ezzel köszöntöttük egymást, és közben eszünkbe se jutott második közös hazánkat, Európát szapulni.

Mindezt most az juttatta az eszembe, hogy Szenteste előestéjén a Le Monde internetes kiadása kommentárt közölt azzal a figyelem ébresztő címmel, hogy Lengyelország „még nem Magyarország”. Varsónak most bármilyen heves és szenvedélyes is a vitája Brüsszellel, a Szajna partján Kaczynski kormányzatát az Orbán rezsimnél valamivel kedvezőbben ítélik meg. Az írás szerzője, Frédéric Lemaitre nyomatékul idézi a a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjének megállapítását. „A forgatókönyvet, amely most a Visztula partján játszódik, a Duna mentén írták”. Az illiberális demokrácia atyja Orbán Viktor, fűzte hozzá indokolásul. Kaczynski „csak pártelnök, amíg Orbán a tényleges hatalmat irányító kormányfő”.

Ellentétben Orbánnal - említi Lemaitre - Kaczynski népszerűtlen, de csupán „amolyan árnyék figura”. A varsói törvényhozásban nem volt soha minősített, kétharmados többsége, nem volt se alkalma, se lehetősége arra, hogy változtatgasson az alkotmányon. A magyar miniszterelnöknek nincs ellenzéke, az esedékes választáson egyedül indul. Újfent kétharmados fölényről ábrándozik, hogy ismét az alkatára szabott alaptörvényt fogadtathasson el. Ami pedig a tömegtájékoztatást illeti, nagy része máris hatalomközeli vagy megfélemlített. Orbán – így a Le Monde – veszélyes keresztes hadjáratba kezdett Soros György ellen, amihez hasonló a lengyeleknél „még” elképzelhetetlen.

A magyar gazdaság csúcspozícióiba Orbán a maga engedelmes figuráit helyezte el. A lengyel PiS-nek eddig valamennyire sikerült elkerülnie a nagyobb korrupciós botrányokat. Ezzel elhitették azt is, hogy a Jog és Igazságosság Pártja „a becsületes kisemberek tömörülése”. Ludwik Dorn, a párt egyik korábbi alapítója, ma publicista szerint ha Kaczynskiéknak sikerülne Magyarországhoz hasonlóan kétharmados törvényhozási többséget kicsikarniuk, az alkotmánnyal ugyanúgy játszadoznának. Brüsszelt éppen ezért, meglehetősen furcsa módon arra inti a Le Monde: „ahelyett, hogy szemet hunyna a Fidesz ravaszkodásai fölött, okosabban tenné, ha kissé lazítana Orbán varsói tanítványainak a zaklatásán”.

Szerző
Várkonyi Tibor újságíró

Zsebre dugott gyermeklélek

Publikálás dátuma
2017.12.30. 06:45
FÉNYEK ÉS JELMEZEK Látványos színpadi show, az előtérben Hajdu Steve és Marinka Móric (lent)
A kicsiknek feltöltődést kínál az Álomutazó, a Tulipán Tündér Produkció gigászi showja, amelyben sztárszereplőket és fülbemászó dallamokat kínálnak a közönségnek.

Hiába próbáltam két – a mesemusical célcsoportjához korban passzoló – unokahúgomat is elcsábítani az Álomutazóra, a gigaprodukcióra egyiküket sem tudtam elvinni. Így, amikor az animációs- és mesefilmek iránt érzékeny lánybarátommal elfoglaljuk az ülőhelyünket a BOK Csarnokban (korábbi nevén: Syma), úgy érzem, a sok kisgyermekes szülő és a még több kisgyermek között el kell sütnöm egy poént arról, hogy nem tartozik hozzánk lurkó. A kényszeredett megjegyzéssel nem járok messze az igazságtól. Az év végi új színes, szélesvásznú produkció nagyobbrészt az óvodás- és kisiskolásoknak nyújt élményt, nem a gyermektelen fiatal felnőtteknek.

Mint a marsallbot a zsebében, úgy lelke mélyén a legtöbb felnőttben ott lapul a gyermeki én. Csakhogy nem is olyan könnyű azt előhívni. Mielőtt megkezdődne az előadás a Broadway színpadjához hasonlítható méretű fémszerkezeten, az óriáskijelzőn megjelenik Nagyokos, a lehetetlenségig idegesítően beszélő robot, amely az Álomutazó főszereplője, Tomi nevelőjeként közli is a nézőkkel, merre hány méter. „A gyerekek fogadjanak szót a szüleiknek, a szülők meg nekem” – darálja a mesterséges intelligencia, és cseppet sem utánozza meggyőzően az emberi beszédet. Persze, a gyerekek minden felbukkanásakor jót nevetnek, Hajdu Steve pedig annyira átlényegül a teljes elfedést kínáló smink és ruházat alatt, hogy eszünkbe sem jut, hogy őt látjuk. És, ha már látványról esik szó, nem véletlenül kiált fel ámulattal a mellettem ülő vadidegen kislány, hogy „azta, ez nagyon jól néz ki”, akkor, amikor elkezdődik az előadás. A jövőben járunk, a háttérbe felhőkarcolókat és repülő autókat vetítenek, és minden a termelés jegyében zajlik. A tízéves főszereplő, Tomi (Marinka Móric) egy robotra van utalva, Nagyokost pedig úgy programozták be, hogy ne hagyjon a fiúnak egy perc nyugtot sem. A cselekmény karácsonykor játszódik, de a hangulata legfeljebb annyira meghitt, mint Az oroszlán télen szintén „karácsonyozó” királyi párjánál: a kis srác egyedül tölti az ünnepet, amelyből egyperces megemlékezést faragnak. Szenteste iskolába kell mennie, ahol Cosinus tanárnő (Schell Judit) sztahanovista módjára dolgoztatja az apróságokat. Tomi édesapja, a hatékonyság jegyében a legtöbbet alkotó tudós (Stohl András) pedig miközben érzelmei kivesznek, megállás nélkül munkálkodik. Ebben Az ember tragédiája falanszter-színjét idéző utópiában csak akkor lehet változást elérni, amikor Tomi a már nem használt bútorok közül az ággyal ismerkedik meg, örege alvós állatkája, Bárány segítségével. A méretes bégetőnek öltözött Szabó Győző frappáns monológgal kezdi, lejön a színpadról, szemernyit megtáncoltatja és énekelteti a legkisebbeket, és azt kéri, csípjék meg, mert azt hiszi, álmodik. A táncnak pontos koreográfiája van, a színész a szülőknek címezve meg is jegyzi, nyugodtan meglehet örökíteni a pillanatot.

Az Álomutazó, hiába van benne negyedóránként egy dal, hosszú előadás. Talán ezért tér vissza a három álommanó (Falusi Mariann, Keresztes Ildikó, Ábel Anita) megjelenésével egy kivetítő, amely a közönség soraiból egyaránt mutat grimaszolásra kért gyerekeket és kísérőket. A mese látványos, így leköti a célcsoportot (különösen az álomkészítő magánműsora, az álomba vezető út). Habár vannak ismerős dallamok, Falusi Mariann, Zsédenyi Adrienn és Radics Gigi énektudása és hangja hosszú ideig elterel mindenféle borúlátó gondolatot. A főcímdal, amelyet Radics Varga Viktorral énekel, kifejezetten fülbemászó és lendületes. Érti is a közönség, a gyerekek, akik éppen nem azon nevetnek, hogy a szereplők a hatékonyság órán az időpocséklás történetét tanulják, vagy azon, hogy létezik agyturbó, rohannak is a színpadhoz.

INFO
Álomutazó - BOK Csarnok.  Alkotók: Illés Gabriella producer, Juronics Tamás rendező, Herendi Gábor vizuál rendező, Vinnai András író, Rakonczai Viktor zeneszerző.

Témák
Álomutazó

Zsebre dugott gyermeklélek

Publikálás dátuma
2017.12.30. 06:45
FÉNYEK ÉS JELMEZEK Látványos színpadi show, az előtérben Hajdu Steve és Marinka Móric (lent)
A kicsiknek feltöltődést kínál az Álomutazó, a Tulipán Tündér Produkció gigászi showja, amelyben sztárszereplőket és fülbemászó dallamokat kínálnak a közönségnek.

Hiába próbáltam két – a mesemusical célcsoportjához korban passzoló – unokahúgomat is elcsábítani az Álomutazóra, a gigaprodukcióra egyiküket sem tudtam elvinni. Így, amikor az animációs- és mesefilmek iránt érzékeny lánybarátommal elfoglaljuk az ülőhelyünket a BOK Csarnokban (korábbi nevén: Syma), úgy érzem, a sok kisgyermekes szülő és a még több kisgyermek között el kell sütnöm egy poént arról, hogy nem tartozik hozzánk lurkó. A kényszeredett megjegyzéssel nem járok messze az igazságtól. Az év végi új színes, szélesvásznú produkció nagyobbrészt az óvodás- és kisiskolásoknak nyújt élményt, nem a gyermektelen fiatal felnőtteknek.

Mint a marsallbot a zsebében, úgy lelke mélyén a legtöbb felnőttben ott lapul a gyermeki én. Csakhogy nem is olyan könnyű azt előhívni. Mielőtt megkezdődne az előadás a Broadway színpadjához hasonlítható méretű fémszerkezeten, az óriáskijelzőn megjelenik Nagyokos, a lehetetlenségig idegesítően beszélő robot, amely az Álomutazó főszereplője, Tomi nevelőjeként közli is a nézőkkel, merre hány méter. „A gyerekek fogadjanak szót a szüleiknek, a szülők meg nekem” – darálja a mesterséges intelligencia, és cseppet sem utánozza meggyőzően az emberi beszédet. Persze, a gyerekek minden felbukkanásakor jót nevetnek, Hajdu Steve pedig annyira átlényegül a teljes elfedést kínáló smink és ruházat alatt, hogy eszünkbe sem jut, hogy őt látjuk. És, ha már látványról esik szó, nem véletlenül kiált fel ámulattal a mellettem ülő vadidegen kislány, hogy „azta, ez nagyon jól néz ki”, akkor, amikor elkezdődik az előadás. A jövőben járunk, a háttérbe felhőkarcolókat és repülő autókat vetítenek, és minden a termelés jegyében zajlik. A tízéves főszereplő, Tomi (Marinka Móric) egy robotra van utalva, Nagyokost pedig úgy programozták be, hogy ne hagyjon a fiúnak egy perc nyugtot sem. A cselekmény karácsonykor játszódik, de a hangulata legfeljebb annyira meghitt, mint Az oroszlán télen szintén „karácsonyozó” királyi párjánál: a kis srác egyedül tölti az ünnepet, amelyből egyperces megemlékezést faragnak. Szenteste iskolába kell mennie, ahol Cosinus tanárnő (Schell Judit) sztahanovista módjára dolgoztatja az apróságokat. Tomi édesapja, a hatékonyság jegyében a legtöbbet alkotó tudós (Stohl András) pedig miközben érzelmei kivesznek, megállás nélkül munkálkodik. Ebben Az ember tragédiája falanszter-színjét idéző utópiában csak akkor lehet változást elérni, amikor Tomi a már nem használt bútorok közül az ággyal ismerkedik meg, örege alvós állatkája, Bárány segítségével. A méretes bégetőnek öltözött Szabó Győző frappáns monológgal kezdi, lejön a színpadról, szemernyit megtáncoltatja és énekelteti a legkisebbeket, és azt kéri, csípjék meg, mert azt hiszi, álmodik. A táncnak pontos koreográfiája van, a színész a szülőknek címezve meg is jegyzi, nyugodtan meglehet örökíteni a pillanatot.

Az Álomutazó, hiába van benne negyedóránként egy dal, hosszú előadás. Talán ezért tér vissza a három álommanó (Falusi Mariann, Keresztes Ildikó, Ábel Anita) megjelenésével egy kivetítő, amely a közönség soraiból egyaránt mutat grimaszolásra kért gyerekeket és kísérőket. A mese látványos, így leköti a célcsoportot (különösen az álomkészítő magánműsora, az álomba vezető út). Habár vannak ismerős dallamok, Falusi Mariann, Zsédenyi Adrienn és Radics Gigi énektudása és hangja hosszú ideig elterel mindenféle borúlátó gondolatot. A főcímdal, amelyet Radics Varga Viktorral énekel, kifejezetten fülbemászó és lendületes. Érti is a közönség, a gyerekek, akik éppen nem azon nevetnek, hogy a szereplők a hatékonyság órán az időpocséklás történetét tanulják, vagy azon, hogy létezik agyturbó, rohannak is a színpadhoz.

INFO
Álomutazó - BOK Csarnok.  Alkotók: Illés Gabriella producer, Juronics Tamás rendező, Herendi Gábor vizuál rendező, Vinnai András író, Rakonczai Viktor zeneszerző.

Témák
Álomutazó