Saját páncélosát sem tudta megvédeni a TEK

A 444 tett közzé egy olvasói felvételt, amin az látható, hogy a karácsony vásárt őrző TEK-es páncélos járművet vörös festékkel lefújta valaki. A terrorelhárítók eközben állítólag az összefirkált jármű másik oldalán, egy kisbuszban ültek. A fotón nem látszik jól a szöveg, de annyi biztos, hogy „S” betűvel kezdődik. Egy kommentelő szerint estére már lefújták feketére a feliratot, de mivel még mindig látszik, így eléálltak egy nagy furgonnal. Jogos a kérdés – írja a lap -, hogy ha a TEK a saját páncélosát ennyire tudja őrizni, akkor a karácsonyi vásár mennyivel van nagyobb biztonságban, mint általában. A fotót itt megnézheti.

Szerző

Lázár miniszter, az ügyvéd és a titokzatos vadászkastély

Publikálás dátuma
2017.12.21. 10:03
A terület 2016-ban - Forrás: Átlátszó videó
Lázár János azt állította, nem az övé a batidai vadászkastély, a környékbeli földviszonyok ehhez képest eléggé Lázár-közeliek. A miniszter egy korábbi nyilatkozatában utalt arra, mivel kíván majd foglalkozni a visszavonulása után.  Mindenesetre a hódmezővásárhelyi vadásztársaságnak már tagja. 

Hódmezővásárhely környékén, a batidai tanyavilágban kialakítottak egy hatalmas és több kisebb épületet tartalmazó birtokot, a környékbeliek szerint köze lehet hozzá Lázárnak, ez olvasható ki a Magyar Narancs cikkéből. A kastély papíron korábban Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, aki 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól. Később alapított egy céget, amelyben két társtulajdonos is van, és apportálta az ingatlanvagyont is.

A lap szerint Kulik és Lázár János ugyanabban az időszakban voltak gyakornokok Rapcsák András, korábbi hódmezővásárhelyi polgármester idején az önkormányzatnál, s bár egykor politikai ellenfelek voltak, később Kulik rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak. Ezt maga a miniszter is elismerte, de a Miniszterelnökség szerződései között is fellelhető egy összesítés, amely szerint Kulik Jenővel 2014-ben 4,55 millió forint értékben szerződtek jogi tanácsadásra. Az Átlátszónak tavaly nyilatkozó Lázár azt állította, neki semmi köze sincs a vadászkastélyhoz, amelynek a megépítéséről akkor hallott, amikor az építtető tájékoztatta őt, mivel a telek szomszédságában „mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytat”. Az újság szerint a földhivatali térképmásolatok, a tulajdoni lapok és a helyszíni tapasztalatok azonban mást mutatnak.

A vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amit teljes egészében Lázár édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor Kulik Jenő megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, ami majdnem szomszédos a kastéllyal, a két fia nevén is van ott egy-egy földdarab, összesen 40,45 hektárt tesznek ki. A feltételezés az, hogy Lázár János bizalmasa vásárolt egy kis területet, ahova építtetett egy vadászkastélyt. De előtte és közvetlenül ezután a miniszter és családtagjai megszerezték a szomszédos területeket, köztük azt, amely teljesen körbezárja az épületeknek helyet adó ingatlant. A kastélyhoz a közútról egy hatalmas kapun – és egy kocsiban ott ülő biztonsági őrön – keresztül lehet bejutni, ami annak a kerítésnek a része, amelyet a Lázárékhoz tartozó földek egy része köré húztak. A helyiek kizártnak tartották, hogy a luxusingatlan kialakítására Kuliknak saját tőkéje lett volna. 

A miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt időszakban többször célzott rá, hogy a 2018-as választásokat követően visszavonulna szülővárosába, és Hódmezővásárhely fejlesztésével foglalkozna. Ennek fényében különösen érdekes a vadászkastély-történet. Lázár tavaly az Átlátszó  megkeresésére azt nyilatkozta, hogy "a beruházásról csak a szomszéd jogán van tudomása, abban személyesen nem érintett". Ugyanekkor a Délmagyar  azt írta, hogy a Lázárt is tagjai között tudó Návay Kornél Vadásztársaság  összesen 18 ezer 729 hektáron folytat majd vadgazdálkodást 2017-től a következő húsz évben. Ez a terület 37.458 focipálya mérete, akkora, mint Szolnok város területe.

Szerző

Nem akarnak Orosz Mihály Zoltánnal dolgozni - Feloszlatta magát az érpataki önkormányzat

Publikálás dátuma
2017.12.21. 09:49
Érpatak - Google Street View
Egyhangúlag, hét igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül december 19-én, kedden kimondta önmaga feloszlását az érpataki önkormányzat képviselő-testülete – tudósít a Szabolcs Online. A testületi ülés ezúttal sem volt mentes az indulatos szópárbajoktól, abban viszont valamennyi döntéshozó egyetértett: a jó ideje tartó áldatlan állapotoknak a település jövője érdekében mihamarabb véget kell vetni, nem várhatnak a 2019-es önkormányzati választásokig.
Forrás: Orosz Mihály Zoltán/Facebook

Forrás: Orosz Mihály Zoltán/Facebook

Orosz Mihály Zoltán, a település polgármestere szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert hosszabb ideje nem akart vele dolgozni "a képviselő-testület Fideszhez közel álló része."  Korábban már tíz alkalommal kértem a képviselő-testületet, hogy oszlassa fel magát, végül most feloszlott. Ezt én így tartottam korrektnek: mindenki feláll, s az időközi választáson ismét megmérettetjük magunkat.

Simon Barnabás önkormányzati képviselő szerint 2017 a kínlódás éve volt a településen élők számára, hiszen elfogadott zárszámadás híján a közmunkaprogramot felfüggesztették, pályázati lehetőségektől estünk el.

Számtalan kérdésre várnak választ Orosz Mihály Zoltántól. Az egyik önkormányzati kft. például 15 millió forint visszafizetetlen kölcsönnel maradt adósa az érpataki önkormányzatnak. Az ügyben a nyomozóhatósághoz hasonlóan, mi is kíváncsiak vagyunk arra, hová tűnt a pénz – mondta.

Szerző