Bóta Gábor: Kint is, bent is

Publikálás dátuma
2017.11.25. 08:00
Forrás: Leroy

Az ember persze gyanakszik a bevásárlóközpontokban található éttermekre, hiszen általában nem a gasztronómia fellegvárai. Az étteremláncok meg még kevésbé, hiszen, ha különböző helyeken, a környezettől vagy akár az országtól függetlenül, ugyanazt kell főzni, akkor nem sok lehetőség van az alkotómunkára, a kísérletezésre. Bár emlékszem, Kairóban, ahol meglehetősen sok kétes higiéniájú vendéglőben megfordultam, aminek, mint sokaknál, meg is lett a következménye, mennyire megörültem annak a hamburgeres, vagy éppen csirkés étteremláncnak, ahova itthon igencsak ritkán teszem be a lábamat. Ott viszont bízni lehetett a tisztaságukban, meg abban, hogy ugyanazt kapom, mint a világon bárhol. De ez mégiscsak futószalag-étkeztetés, amitől nagy csodákat nem lehet várni, azonos minőséget viszont igen, így pontosan tudhatjuk, mire számíthatunk.

Amikor több Leroy Café nyílt nálunk, kétségtelen, hogy a színvonalas vendéglátóhelyek számát szaporították. Jó alapanyagokból dolgoztak, gusztusosan kialakított, tetszetős környezetben, s ha nem is adták vissza a régi, patinás kávéházak hangulatát, azért lazán elegánsak voltak. Étkezésen kívül kávézásra, teázásra, randizásra, baráti diskurzusra és üzleti tárgyalásra egyaránt alkalmasnak bizonyultak. Mindegyikben lényegében ugyanaz volt kapható. A külcsín más volt, a belbecs csaknem ugyanaz, így, ha egyet ismertünk, tulajdonképpen ismertük a többit is.

De aztán jó néhány éve felbomlott ez a szoros kapcsolat közöttük. Kivásárolták az étteremláncból az egyes üzleteket. Ez történt a MOM Parkban lévővel is. Aminek, finom distanciát téve, a nevét is megváltoztatták, Café helyett Bistro lett. Ezzel is jelzik, hogy nagyobb hangsúly került az ételekre, meg azt is, hogy bár eszük ágában sincs megtagadni eddigi nevüket, hagyományaikat, önállósultak, a maguk által elképzelt, a környezethez igazodó vendéglátást űznek, fokozatosan kitapasztalva, hogy mire van igény.

Ahogy Erdei Zoltán üzletvezető mondja, mások járnak például az Arénába, a WestEndbe, mint hozzájuk. Nekik leginkább budai, eléggé jól szituált közönségük van. Vendégeik 95 százaléka magyar, erre ritkán járnak külföldiek, ez nem turistás hely. Kezelhető bevásárlóközpontban lévő étteremként, meg nem is, ugyanis nem a többi között található az emeleten. A földszinten van, de úgy, hogy belülről és kívülről, az utca felől is be lehet jönni, nyaranta hangulatos terasz is működik. A helyiség elegáns, korszerűen formatervezett. Bár egy légtérről van szó, találhatók benne szegletek, nincsenek zavaróan közel egymáshoz az asztalok, mód van az elkülönülésre. A konyha viszonylag nagy, egy része rejtett a vendégek szeme elől, kisebb része látványkonyhaként enged némi bepillantás a munkába. Telente ebédelni járnak ide többen, nyaranta vacsorázni - a látogatottságra egyáltalán nincs panasz. A két főétkezés közben előtérbe kerül a kávéházi funkció.

Hideg ízelítővel kezdünk, ami azoknak, akik nem akarnak sokat enni, de salátázni sincs kedvük, ideális, akár délután is. Jól kenhető a borjúmáj pástétom, ízes szarvaskolbász, tatár beefsteak és zöldségek találhatók még a tányéron. A marcipános eperkrémleves itt klasszikusnak számít. A füstölt burgonya-krémleves mangalicamorzsával és zellerolajjal viszont már eredetibb fogás. Mióta vettek egy úgynevezett green egget, ami hatalmas, méregzöld színű, tojás alakú, faszenes sütő, sok mindent szívesen füstölnek, ezt a húsoknál is érzékeljük majd. Rögtön a faszénen sült csirkemell estében, amit szuvidolás után még füstölnek is, így sajátos ízű, de nyugodtan használhatom ezt a szót is: zamatú lesz a hús. Zöldséges rizs-felfújtat adnak hozzá, amit némi sajt tart össze, amúgy a köretnek is része a parmezánfondue. Kacsamell steaket kóstolunk, ami egészen hasonlóan készül, nagyon jó, szinte megunhatatlan ez a füstös íz, bár az én ízlésem szerint kicsit túlsütik a kacsamellet. Szó sincs arról, hogy kiszáradna, de valamivel többet megőrizhetne a hús a finom nedveiből. Izgalmas hozzá a chilis mogyorómártás, egész mogyoródarabok is vannak benne, így elegyedik a hús, meg a rukkolás burgonyapüré puhaságával.

Az étteremben dolgozik japán szakács is, autentikusan készülnek a sushik. Különlegességnek számít a fruit sushi, ami desszert. Pontosan úgy néz ki, mint a hagyományos, ilyen időszakban leginkább banánt, narancsot fog körül a rizs. Máriás Csaba séfhelyettes, aki már máshol is dolgozott a cégcsoporton belül, azt mondja, a konyha nemzetközi. Szeretnek időnként kísérletezni, de bizonyos tradicionális ételeket, például a cézár salátát, vagy a bécsi szeletet, nem lehet levenni az étlapról, ezeket elvárják a vendégek.

Valószínűleg nem a Leroy Bistróban fogják megújítani a magyar gasztronómiát. De minőségi alapanyagokat használnak, igényes ételeket készítenek, nem okoznak csalódást, pontosan azt nyújtják, amit a vendégkörük elvár.

* Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be, a séf kalauzolásával.

Szerző

Kasszás Erzsi és a pedagógia

Előbb-utóbb az agyamra megy Kasszás Erzsi. Akárhová kapcsolok, minden adón a közértlánc hirdetését látom a nyomasztóan örök vidám, feszes kontyú pénztárosnővel, aki ismeretlen okból fülig érő szájjal piruettezik a polcok között. „Táncolni-dalolni se szégyell”, mint egy kissé túlsúlyos Kund Abigél Bárczi Benő hullájánál: „Az én nevem / A Kasszás Erzsi. / Itt dolgozom, / Imádok én itt lenni”. Jó neki, én viszont lassan beleőrülök, pedig szemben a sok gyenge idegzetű nyápiccal, rezzenéstelen arccal tűröm még a „de miééért?”-ező családnyúzó kisfiút is a köptető-reklámban. Kasszás Erzsi olyan borzasztó, hogy már jó. Kétségkívül egy zseni találta ki, de azért remélem, mostanra végképp abbahagyta a munkát, és nem valósít meg új ötleteket.

Kasszás Erzsi egyébként már tényleg megőrjített egy állampolgárt. Olvastam, hogy egy üzletben az egyik raktárkezelő őt utánozva váratlanul harsány éneklésben és ugrabugrálásban tört ki, csak a mentők tudták megállítani. Igaz, ő bedrogozott, de azért Kasszás Erzsi is kellett az állapota romlásához. Mert úgy látszik, ha valamit sokszor látunk, még ha nem tetszik is, elfog minket az utánzás kényszere.

És itt jön a pedagógia. Meg a magyar iskolarendszer, amelyik sokadjára bukik meg a PISA-teszteken. A Népszava és a többi lap is sokat írt a 72 országban, összesen százezernyi 15 éves diák bevonásával három évente szervezett nemzetközi felmérésről. A legutóbbi, a 2015-ös minden eddiginél rosszabb eredményt hozott. Már a 2012-es vizsgálat is visszaesést mutatott nem túl rózsás korábbi adatainkhoz képest is, azóta tovább csúsztunk a lejtőn, le a sereghajtók közé. Azt már tavaly megtudtuk, hogy pocsékul állunk a vizsgált három területen: szövegértésben, a matematikai és a természettudományos tudás alkalmazásában. Pedig a mi diákjaink sem butábbak a többinél, a pedagógusok sem hanyagabbak. Egy olyan felmérésben (betűszóval TIMSS a neve), amelyben azt térképezik fel, az adott országban előírt tananyagot mennyire sajátítják el, egész jók vagyunk. A tanár engedelmesen leadja, agyongyötört, túlterhelt gyerekeink többsége engedelmesen megtanulja a leckét. Csak éppen nem sokra megy vele az életben, a gyakorlatban megoldandó problémák között. Ezt már nem tanítják az iskolában.

Nem tanítják azt a negyedik fajta képességet sem, amelynek mérőszámait most tették közzé. Ez a közös problémamegoldásra, a sikeres együttműködésre való alkalmasság. A mieink, az általánosból kikerülő 15 évesek ebben nem jártasak, az iskolában nemigen vártak tőlük csapatmunkát. Az OECD statisztikai viszont kimutatták, az boldogul jobban az életben és a munkában, sőt az keres majd többet, aki ennek a készségnek a birtokában van.

Nem vagyok meglepve. A probléma túl van az iskola falain. N. Kósa Judit cikke fogalmazott így: „okulni csak a jó példából lehet”. A gyerekek azt veszik át, amivel a világban gyakran találkoznak. Kasszás Erzsi sokszor hallott kornyikálását utánozza a drogos raktáros, a közösségi együttműködés, a szolidaritás hiányát veszi természetesnek a diák. Pláne, ha ilyen mintát adnak a felülről diktált elvárások és társadalomszervező elvek: ne bízz másokban, védd meg magad tőlük! Ne segíts, neked se segít senki! Gyanakodj a nálad szegényebbre, irigykedj a nálad gazdagabbra, látatlanban is utáld az idegent! Zárkózz be, zárd be a szíved is a mások baja előtt, biztos megérdemlik! Nehogy más nevessen a végén. Senki se nevessen semmikor! Nincs min nevetni, ellenségek vesznek körül, nekünk mindenki rosszat akar. Résen kell lenni, harcra kell készülni. Maradj magadnak, szerezz magadnak és csak magadnak! Kinek mije van…

Itt mindenki megbukna az együttműködés PISA tesztjén, de a fejétől bűzlik a hal. Igaza volt a hivatalos ünnepi kórusnak: Magyarország halszagú. És rohad. Már a gyerekeinket is ebben a bűzben neveljük. Közös problémamegoldás? Szóba sem állnak a szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, ellenzékkel. Ha már iskola, fütyülnek a pedagógus szakszervezetekre, a tanárok véleményére. A Klebelsberg Intézet jobban tudja. A tárca jobban tudja. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jobban tudja.

Mitől menne jól a 15 éveseknek a szövegértés, ha a kormánynak sem megy? Mást olvasnak ki Soros mondataiból, az isztambuli egyezményből, mint ami valóban benne van. Semmi sem azt jelenti, amit. A „nemzeti” a legkevésbé nemzeti, a „törvényes” gyakran jogtalan és tisztességtelen. Vezetőink épp úgy gyengék a természettudomány és a matematika alkalmazásában, mint a gyerekek. Ész nélkül irtják a fákat, beszántják Kishantost, fütyülnek a megújuló energiákra, ragaszkodnak a veszélyesebb megoldásokhoz. A számokkal mindig is hadilábon álltak. A nemzeti konzultáció válaszleveleit soha nem képesek rendesen megszámolni, inkább meghosszabbítják a beküldési határidőt - legalábbis a Fidesz most ezt kéri a kormánytól. Hogy izgulok, teljesítik-e!

Itt az egész kormány megbukna egy PISA-teszten. De sebaj. Úgyis közel vannak a kasszához, énekelhetik Kasszás Erzsivel: „Rendet tartok. / Tiszta bolt. / Mindenki vidám. / Ez az én filozófiám.”

Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő

Kasszás Erzsi és a pedagógia

Előbb-utóbb az agyamra megy Kasszás Erzsi. Akárhová kapcsolok, minden adón a közértlánc hirdetését látom a nyomasztóan örök vidám, feszes kontyú pénztárosnővel, aki ismeretlen okból fülig érő szájjal piruettezik a polcok között. „Táncolni-dalolni se szégyell”, mint egy kissé túlsúlyos Kund Abigél Bárczi Benő hullájánál: „Az én nevem / A Kasszás Erzsi. / Itt dolgozom, / Imádok én itt lenni”. Jó neki, én viszont lassan beleőrülök, pedig szemben a sok gyenge idegzetű nyápiccal, rezzenéstelen arccal tűröm még a „de miééért?”-ező családnyúzó kisfiút is a köptető-reklámban. Kasszás Erzsi olyan borzasztó, hogy már jó. Kétségkívül egy zseni találta ki, de azért remélem, mostanra végképp abbahagyta a munkát, és nem valósít meg új ötleteket.

Kasszás Erzsi egyébként már tényleg megőrjített egy állampolgárt. Olvastam, hogy egy üzletben az egyik raktárkezelő őt utánozva váratlanul harsány éneklésben és ugrabugrálásban tört ki, csak a mentők tudták megállítani. Igaz, ő bedrogozott, de azért Kasszás Erzsi is kellett az állapota romlásához. Mert úgy látszik, ha valamit sokszor látunk, még ha nem tetszik is, elfog minket az utánzás kényszere.

És itt jön a pedagógia. Meg a magyar iskolarendszer, amelyik sokadjára bukik meg a PISA-teszteken. A Népszava és a többi lap is sokat írt a 72 országban, összesen százezernyi 15 éves diák bevonásával három évente szervezett nemzetközi felmérésről. A legutóbbi, a 2015-ös minden eddiginél rosszabb eredményt hozott. Már a 2012-es vizsgálat is visszaesést mutatott nem túl rózsás korábbi adatainkhoz képest is, azóta tovább csúsztunk a lejtőn, le a sereghajtók közé. Azt már tavaly megtudtuk, hogy pocsékul állunk a vizsgált három területen: szövegértésben, a matematikai és a természettudományos tudás alkalmazásában. Pedig a mi diákjaink sem butábbak a többinél, a pedagógusok sem hanyagabbak. Egy olyan felmérésben (betűszóval TIMSS a neve), amelyben azt térképezik fel, az adott országban előírt tananyagot mennyire sajátítják el, egész jók vagyunk. A tanár engedelmesen leadja, agyongyötört, túlterhelt gyerekeink többsége engedelmesen megtanulja a leckét. Csak éppen nem sokra megy vele az életben, a gyakorlatban megoldandó problémák között. Ezt már nem tanítják az iskolában.

Nem tanítják azt a negyedik fajta képességet sem, amelynek mérőszámait most tették közzé. Ez a közös problémamegoldásra, a sikeres együttműködésre való alkalmasság. A mieink, az általánosból kikerülő 15 évesek ebben nem jártasak, az iskolában nemigen vártak tőlük csapatmunkát. Az OECD statisztikai viszont kimutatták, az boldogul jobban az életben és a munkában, sőt az keres majd többet, aki ennek a készségnek a birtokában van.

Nem vagyok meglepve. A probléma túl van az iskola falain. N. Kósa Judit cikke fogalmazott így: „okulni csak a jó példából lehet”. A gyerekek azt veszik át, amivel a világban gyakran találkoznak. Kasszás Erzsi sokszor hallott kornyikálását utánozza a drogos raktáros, a közösségi együttműködés, a szolidaritás hiányát veszi természetesnek a diák. Pláne, ha ilyen mintát adnak a felülről diktált elvárások és társadalomszervező elvek: ne bízz másokban, védd meg magad tőlük! Ne segíts, neked se segít senki! Gyanakodj a nálad szegényebbre, irigykedj a nálad gazdagabbra, látatlanban is utáld az idegent! Zárkózz be, zárd be a szíved is a mások baja előtt, biztos megérdemlik! Nehogy más nevessen a végén. Senki se nevessen semmikor! Nincs min nevetni, ellenségek vesznek körül, nekünk mindenki rosszat akar. Résen kell lenni, harcra kell készülni. Maradj magadnak, szerezz magadnak és csak magadnak! Kinek mije van…

Itt mindenki megbukna az együttműködés PISA tesztjén, de a fejétől bűzlik a hal. Igaza volt a hivatalos ünnepi kórusnak: Magyarország halszagú. És rohad. Már a gyerekeinket is ebben a bűzben neveljük. Közös problémamegoldás? Szóba sem állnak a szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, ellenzékkel. Ha már iskola, fütyülnek a pedagógus szakszervezetekre, a tanárok véleményére. A Klebelsberg Intézet jobban tudja. A tárca jobban tudja. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jobban tudja.

Mitől menne jól a 15 éveseknek a szövegértés, ha a kormánynak sem megy? Mást olvasnak ki Soros mondataiból, az isztambuli egyezményből, mint ami valóban benne van. Semmi sem azt jelenti, amit. A „nemzeti” a legkevésbé nemzeti, a „törvényes” gyakran jogtalan és tisztességtelen. Vezetőink épp úgy gyengék a természettudomány és a matematika alkalmazásában, mint a gyerekek. Ész nélkül irtják a fákat, beszántják Kishantost, fütyülnek a megújuló energiákra, ragaszkodnak a veszélyesebb megoldásokhoz. A számokkal mindig is hadilábon álltak. A nemzeti konzultáció válaszleveleit soha nem képesek rendesen megszámolni, inkább meghosszabbítják a beküldési határidőt - legalábbis a Fidesz most ezt kéri a kormánytól. Hogy izgulok, teljesítik-e!

Itt az egész kormány megbukna egy PISA-teszten. De sebaj. Úgyis közel vannak a kasszához, énekelhetik Kasszás Erzsivel: „Rendet tartok. / Tiszta bolt. / Mindenki vidám. / Ez az én filozófiám.”

Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő