Előfizetés

Mintha

Mintha mi sem történt volna. Mintha nem pergett volna le az a 27-28, vagy még inkább harmincnál több év. Nem mintha megállt volna az élet. Csak ugyanazt látjuk, mint egykor, ám vadonatúj szereplőkkel.

Nyilatkozik a miniszter. Miután szóvá tették, hogy az egyik kórház sürgősségi osztályán több mint fél napot kell várni az ellátásra; a másik kórház némely részén meg nem működik a fűtés, bár már hideg van. A miniszter szavaiból meg kiderül, igazán nincs itt semmi gond, pici problémák mindenütt akadnak, de azokat is legott megoldják, ne tessék izgulni. Mintha még érvényes lenne Kádár János egykori instrukciója. Amikor Miskolc egy részén a tél közepén elromlott a fűtés, és több ezer ember fagyoskodott, a pártvezető megkérdezte, miért nem arról beszélnek, hogy hány tíz- és százezer lakásban van meleg, mert minden jól működik.

És jönnek a többiek is, felmondják a leckét. Csak most a külügyminiszter (plusz külgazdasági) nem a Varsói Szerződést vagy a KGST-t dicséri, hanem a visegrádi négyeket, miközben az uniót bírálja. Az az ember pedig, aki a legenda szerint egyedül űzte ki a szovjeteket, már régóta rájött, hogy velük érdemes politikailag és gazdaságilag is üzletelni, s ehhez is tartja magát. Ezért adott alkalommal meg is állapítja, hogy - hála Istennek, akinek egyébként mindent köszönhetünk - már befellegzett az internacionalizmusnak, s helyette a kereszténységet erősítjük. És így tovább.

Mégsincs igaza Bródy Jánosnak, aki arról énekelt, hogy "Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok". Mert ezek egyáltalán nem ugyanazok. Csak rájöttek, mennyire igazuk volt elődeiknek, akiket el akartak söpörni és meg akartak haladni. Ám mégiscsak voltak - nem lebecsülendő - eredményeik a nép hülyítésében, vagyis a napi propagandában. Úgy tesznek tehát, mintha XXI. századiak lennének, miközben alkalmazzák letűnt korok bevált módszereit. Így aztán naponta lehet deja vu érzésünk, ha beszélnek vagy avatnak, vagy egyszerűen csak vannak.

Mintha ugyanazok lennének. De még utánozni sem tudnak rendesen.

Pillantás a kilencedikről - Élet a harakiri után

Kicsit privatizálok. „Te Fidesz-bérenc” – mondom viccesen Hann Bandinak a teniszpályán, hogy aztán párost alkotva vigyük győzelemre csapatunkat. Ő is vicces, azt mondja, ő bizony nem Fidesz, hanem szoci-bérenc, így akarja elaltatni a kormánypártot, amely nagy megelégedettségében majd elfelejt gyűlölködő kampányt folytatni. Aztán hozzáteszi, már nem is annyira tréfásan: sokféle összeesküvés elmélettel találkozik; mindig minden eredményt le lehet vezetni így is, úgy is. És rendre le is szokták.

Ez a mostani, a legfissebb mérés azonban különleges helyzet, szinte robbanás-szerű a Fidesz népszerűségi mutatójának növekedése. Arról van szó, ugye, hogy a Medián közvélemény-kutató intézet, amelynek Hann Endre a vezetője, most publikált felmérése szerint a Fideszt - a szavazókorú népesség körében - négy százalékkal többen választanák egy most vasárnapi országgyűlési választáson, mint egy hónappal ezelőtt, miközben a többi párt népszerűsége alig változott. Ritka az ilyen jelentős mozgás ennyire rövid idő alatt, és nem is nagyon érthető, hiszen semmi olyan nem történt, ami megrázta, vagy esetünkben feldobta volna a társadalmat. „Nincs alternatíva”, mondja Hann egy jól sikerült tenyerese után, amiről gondolhatnám, hogy a remek ütésére gondolt.

De persze tudom, hogy nem, mint ahogy azt is: valóban az jelenti manapság a legnagyobb gondot, hogy az emberek keresik, de nem találják a Fideszt leváltani képes formációt. És, maradva a Mediánnál, már negyvennyolc százalékra mérik a kormánnyal elégedettek számát, ugyanakkor negyvenöt százalék még mindig leváltaná az Orbán-kabinetet, míg negyvennégy százalék meghagyná a helyén. Mindebből az is következne: ha lenne, vagy lesz váltásra alkalmas formáció, akkor annak jelentős esélye lenne a sikerre. De vajon lesz-e? Nem egészen fél évvel a választások előtt a választók nem látják, hogy volna erre esély, még akkor sem, ha más közvélemény-kutatók a Mediánnál jobb eredményt mutatnak az ellenzék számára. Amiben egységesek: többen akarnak kormányváltást, mint ahányan megtartanák Orbánt a helyén.

Amiből ha pozitív következtetést akarunk levonni, akkor csak az lehet: a demokratikus ellenzék legnagyobb pártja, az MSZP annyi csetlés-botlás, öngyilkos akció után sem omlott még össze, s bár jelentősen megelőzi őt a Jobbik is, akár el is indulhat felfelé. És ez voltaképpen – a Fideszen és a Fidesz-hívőkön kívül – mindenkinek érdekében állna, még a Demokratikus Koalíciónak is, amely mostanság inkább az egyéni törekvésekről ismerszik meg, mint az együttműködés pártolójaként. Persze mindaddig, amíg a szocialisták a bomlás jeleit mutatják, nehéz társul választani őket, de abban a pillanatban, ha képesek átlépni a saját árnyékukon, megnyílhat a lehetőség egy értelmes és talán eredményes integrációra.

A helyzetük nem könnyű, mert nem elég átlépni azt a bizonyos árnyékot, el is kell hitetni a partnerekkel és a választókkal, hogy ez megtörtént. Kósáné Kovács Magdával szólva: partnernek is kell látszani. Lássuk be, ennyi harakiri után ez nem könnyű feladat.

Pillantás a kilencedikről - Élet a harakiri után

Kicsit privatizálok. „Te Fidesz-bérenc” – mondom viccesen Hann Bandinak a teniszpályán, hogy aztán párost alkotva vigyük győzelemre csapatunkat. Ő is vicces, azt mondja, ő bizony nem Fidesz, hanem szoci-bérenc, így akarja elaltatni a kormánypártot, amely nagy megelégedettségében majd elfelejt gyűlölködő kampányt folytatni. Aztán hozzáteszi, már nem is annyira tréfásan: sokféle összeesküvés elmélettel találkozik; mindig minden eredményt le lehet vezetni így is, úgy is. És rendre le is szokták.

Ez a mostani, a legfissebb mérés azonban különleges helyzet, szinte robbanás-szerű a Fidesz népszerűségi mutatójának növekedése. Arról van szó, ugye, hogy a Medián közvélemény-kutató intézet, amelynek Hann Endre a vezetője, most publikált felmérése szerint a Fideszt - a szavazókorú népesség körében - négy százalékkal többen választanák egy most vasárnapi országgyűlési választáson, mint egy hónappal ezelőtt, miközben a többi párt népszerűsége alig változott. Ritka az ilyen jelentős mozgás ennyire rövid idő alatt, és nem is nagyon érthető, hiszen semmi olyan nem történt, ami megrázta, vagy esetünkben feldobta volna a társadalmat. „Nincs alternatíva”, mondja Hann egy jól sikerült tenyerese után, amiről gondolhatnám, hogy a remek ütésére gondolt.

De persze tudom, hogy nem, mint ahogy azt is: valóban az jelenti manapság a legnagyobb gondot, hogy az emberek keresik, de nem találják a Fideszt leváltani képes formációt. És, maradva a Mediánnál, már negyvennyolc százalékra mérik a kormánnyal elégedettek számát, ugyanakkor negyvenöt százalék még mindig leváltaná az Orbán-kabinetet, míg negyvennégy százalék meghagyná a helyén. Mindebből az is következne: ha lenne, vagy lesz váltásra alkalmas formáció, akkor annak jelentős esélye lenne a sikerre. De vajon lesz-e? Nem egészen fél évvel a választások előtt a választók nem látják, hogy volna erre esély, még akkor sem, ha más közvélemény-kutatók a Mediánnál jobb eredményt mutatnak az ellenzék számára. Amiben egységesek: többen akarnak kormányváltást, mint ahányan megtartanák Orbánt a helyén.

Amiből ha pozitív következtetést akarunk levonni, akkor csak az lehet: a demokratikus ellenzék legnagyobb pártja, az MSZP annyi csetlés-botlás, öngyilkos akció után sem omlott még össze, s bár jelentősen megelőzi őt a Jobbik is, akár el is indulhat felfelé. És ez voltaképpen – a Fideszen és a Fidesz-hívőkön kívül – mindenkinek érdekében állna, még a Demokratikus Koalíciónak is, amely mostanság inkább az egyéni törekvésekről ismerszik meg, mint az együttműködés pártolójaként. Persze mindaddig, amíg a szocialisták a bomlás jeleit mutatják, nehéz társul választani őket, de abban a pillanatban, ha képesek átlépni a saját árnyékukon, megnyílhat a lehetőség egy értelmes és talán eredményes integrációra.

A helyzetük nem könnyű, mert nem elég átlépni azt a bizonyos árnyékot, el is kell hitetni a partnerekkel és a választókkal, hogy ez megtörtént. Kósáné Kovács Magdával szólva: partnernek is kell látszani. Lássuk be, ennyi harakiri után ez nem könnyű feladat.