Előfizetés

Luther Márton városában kevés a hívő

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2017.10.30. 06:46
1517. október 31-én innen indult útjára a reformáció Fotók: a szerző felvételei
Wittenberg évek óta készül az évfordulóra, csak épp látogatóból nincs sok az emlékkiállításon.

„Kicsit csalódottak vagyunk. A reformáció világkiállításra kétszázezer embert vártak a szervezők, de július közepéig csak ötvenöt-hatvanezer ember volt kíváncsi rá” – mondja Axel Conrad wittenbergi lakos. Az ötvenes éveiben járó férfi ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy néhány hónapon belül megsokszorozódjon a Szabadság kapuira keresztelt program látogatottsága. Luther Márton városában, Wittenbergben már 2014-ben elkezdték a készülődést: a városháza előtti téren azóta számlál vissza az évforduló napjáig (október 31.) egy földgömbbe helyezett óra.

A vasúti pályaudvaron Biblia-alakú kilátópont áll; a közelmúltban újra kiadták a Szentírás Luther-féle fordítását. A városba vezető utakon álló kapukra feszített molinókon több világvárosban tevékenykedő reformátor mellett Debrecen, Sopron és Sárvár hitújítóitól származó, magyar nyelvű idézetek is szerepelnek. A világkiállítás szervezői ezzel arra emlékeztetnek, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és teológus, a reformáció atyja 1517. október 31-én Albert mainzi érseknek címzett leveléhez csatolta a 95 tétel című munkáját, amit az egyházszakadáshoz vezető folyamat első mozzanataként tartanak számon.

De Wittenberg csupán kiindulópontja volt az átalakulásnak. A legenda tévesen úgy tartja, hogy Luther, aki a wittenbergi egyetem bibliatanára volt (mellesleg a városban házasodott, s örök nyughelyre is ott lelt), ugyanezen a napon kiszegezte a tételeit a wittenbergi vártemplom oldalsó kapujára.

Három éve számlál vissza az óra a wittenbergi városháza előtti téren

Három éve számlál vissza az óra a wittenbergi városháza előtti téren

Az évfordulótól függetlenül megtekinthető a Luther, valamint munkatársa, Philipp Melanchthon, illetve Lucas Cranach festőművész életművét bemutató tárlat, de az ünnepre Wittenberg utcáit és tereit is felöltöztették: standok, információs táblák segítik a látogatókat. Ezeken a történelmi adalékok mellett arról is olvashatunk, hogy a reformáció út volt a modernizáció, az emberi életszínvonal javulása, a korrupció elleni harc felé is. A középkori jellegét megőrző városban nyomtathatunk egy-egy oldalt egy korabeli nyomdagép másolatával az Újszövetségből, de ellátogathatunk abba a közparkba is, amelyet néhány éve egyházi szervezetek közösen hoztak létre. Egy másik szakaszon különböző méretű farönkök sugallják, hogy a fiatalság az út- és hitkeresés szakasza. Nem messze a különös installációtól pedig a Yadegar Asisi osztrák építész által megalkotott nagyméretű Luther-panoráma mutatja meg, hogy milyen lehetett egy nap az ötszáz évvel ezelőtti Wittenbergben.

S hogy ma mennyire vallásosak az emberek Luther városában? – Hívő vagyok, de kisebbségben vagyok a hitemmel. Sem nálunk, sem Szász-Anhalt tartomány más városaiban nincsen komolyabb vallási élet, aminek valószínűleg az lehet az oka, hogy a kommunizmus és a szocializmus időszakában sokan elfordultak a hitüktől – magyarázza egy hatvanas éveiben járó asszony a városi piacon. Hozzáteszi: a térség lakossága többségében keresztény, javuk evangélikus hitű, de a város nyitottságát mutatja, hogy július végéig Luther Márton és a zsidóság címmel is tartottak kiállítást.

A reformáció évfordulója iránt érdeklődőket Eisenachban és Wartburg várában is várják: előbbi helyszínen járt Luther iskolába, a várban pedig Bölcs Frigyes választófejedelem vendégszeretetét élvezve, álnéven és szakállat növesztve élt. A mesebeli várban egyébként bármikor megtekinthető a Luther-szoba: a helyiség, ahol a reformátor egy évig lakott és dolgozott a protestáns Biblián. Noha Luther élete szorosan nem kapcsolódik Münchenhez, a bajor fővárosban számos helyen hívja fel plakát a figyelmet a Luther Márton és a reformáció Bajorországban című virtuális kiállításra. A huszonegy kulturális intézmény összefogásából létrejött tárlat a bajorországi reformáció fejődését mutatja be, az ellenmozgalmak sorsával együtt.

Csak egy betű sztrájkolt az Erkelben

Csepelyi Adrienn
Publikálás dátuma
2017.10.30. 06:45
Kolonits Klára és Boncsér Gergely Forrás: az Operaház Facebook-oldala
A sztrájk elmaradt, az ünnepi premier szerencsére nem. A Hugenották korrekt történelmi tabló néhány figyelemre méltó mozzanattal és egy klasszis alakítással.

Azonnal beindult a pisszegés, amint Ókovács Szilveszter főigazgató egy mikrofonnal a kezében megjelent a nézőtéren. Hiába gyűlt azonban vérszagra az éji vad – ennyi médiamunkást három premier alatt nem látni összesen a nézőtéren, mint szombaton –, a botrány elmaradt. A premier meg nem. Szerencsére.

Giacomo Meyerbeer 1836-os főműve, a Hugenották elég messze van a könnyen befogadható daraboktól, meg hát eleve nem a francia nagyoperával kezdeném, ha valakit meg akarnék győzni a műfaj ellenállhatatlanságáról. Ez persze még nem elég indok arra, hogy több, mint nyolc évtizede nem láthattuk magyar operaszínpadon a Hugenottákat – abban benne van az is, hogy óriási kontingenst mozgat meg, igénybe veszi az előadót és befogadót egyaránt.

A reformáció ötszázadik évfordulója viszont kézenfekvő leporolni az 1572-es Szent Bertalan-éji mészárlásról szóló operát, és némileg meghúzni, hogy érthető is maradjon. Ez lényegében sikerült. Eleve nem lehet könnyű feladat az Erkel Színház modernnek nemigen nevezhető színpadára, a premier azonban azt sugallta: sem a költözés, sem a sztrájkhangulat nem tett jót a darabnak. Az első két (írott) felvonásban kissé szétesett hatást keltett mind a zenekar, mind pedig a rendezés: érezhető bizonytalanságok és gikszerek tarkították a produkciót. Mindez bizonyára hamar ki tud simulni az összeszokás nyomán – a jó hír azonban nem ez, hanem, hogy az, amit a második felvonástól láthattunk, arra komolyabb panaszunk nemigen lehet. Ehhez azonban kellett egy varázslatos, s szerencsére igazán hosszúra nyúlt operai pillanat.

Létay Kiss Gabriella és Bretz Gábor

Létay Kiss Gabriella és Bretz Gábor

Az ugyanis, amit Kolonits Klára Valois Margit szerepében művel a második felvonás elején, nem szimplán világszínvonal. Ha futballista volna, azt mondanám: mesterhármas, de úgy, hogy az elsőt sarokkal, a másodikat félpályáról, a harmadikat meg ollózva szerezte. Olyan könnyed rugalmassággal frazíroz, olyan éteri tisztasággal énekel, hogy az Erkel Színházban megáll az idő. A reakció mi is lehetne: harsány bravózás és hosszú, nyíltszíni vastaps. És persze egy ilyen után még a tétova karddal hadonászást és téblábolást is elnézi az ember.

A Hugenottákhoz hasonló nagyoperákat csakis remek énekesekkel érdemes színre vinni, különben mindenki halálra unja magát a közönségben. Kolonits kimagaslik a mezőnyből, de csodás jelenetei vannak Valentine szerepében Létay Kiss Gabriellának is: hangja telt, meleg, alakítása pedig szépen nyílik ki az ötödik felvonás második képére. Boncsér Gergely hangilag egyenletes teljesítményt nyújt, itt-ott egészen lefegyverző – már csak az elvileg halálosan szerelmes karakterbe kellene némi tüzet csiholnia az elején. Különösen, mert Bretz Gábor komoly, karakán, itt-ott már túlságosan is nyersen megformált Marcelével sokkal ütősebb párost alkotna így. Bretz egyébként szintén csak az előadás második felére lendül bele igazán: Létay Kiss Gabriellával közös jelenete – de a komplett ötödik felvonás – például egészen megkapó.

Kár, hogy Horesnyi Balázs díszlettervező nem vállalta be a teljes minimált, és feledte el mindenestül a korabeli ábrázolásokból készült gigantikus történelmi tablókat. A hatalmas, mozgatható feliratok –összhangban a pazar világítással – sokkal erősebb hatásra képesek, mint a festmények és rézkarcok, amelyek a legunalmasabb operajátszási tradíciókat idézik festett lepedőkkel, statikus palotabelsőkkel. A „remény” feliratból átalakuló „merény”, a (szó szerint) Ámor nevében bujálkodó lányok mind-mind sokkal izgalmasabbak, mint a historikus hatású díszletelemek voltak. Annál is inkább: Kovács Yvette Alida jelmezei önmagukban is tökéletesen megidézik a kort, s jobban is tudtak érvényesülni a letisztult képek előtt.

Magas C - Csak ritkán használatos így a név, bántja a szemet

Magas C - Csak ritkán használatos így a név, bántja a szemet

Szikora János rendezése nem keresi a párhuzamokat – a direktor szerint a két tábor gyűlölködésére épülő szüzsé önmagában is kínálja az asszociációkat. Hajlok rá, hogy igaza van, a meggyőző erőhöz viszont ennél sokkal feszesebben kell mozognia mindenkinek, de különösen a tömegeknek a színpadon.

Végül tehát kettő volt ezen az estén, ami sztrájkba lépett: a kijelző, amin a szöveg futott, meg a Bacchus-felirat egyik – jelesül: nem létező – c betűje. Az utóbbival azért nem ártana minél előbb megkötni a kollektív szerződést.

Se szerződés, se sztrájk
Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Állami Operaház három szakszervezete sztrájkot hirdetett október 28-án 17:30-tól, a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékező Hugenották-premierre. A feszültség oka, hogy a felújítás alatt álló Operaház híján a két színháznyi társulat az Erkelbe szorult, illetve külföldön turnézik, ami alaposan felborítja a műszakrendet, és természetesen a pótlékokat is, ráadásul nyáron lejárt a kollektív szerződés, az újat pedig nem írta alá a főigazgató. Az Erkel Színház közönsége feszülten figyelte, szombat este, elkezdődik-e rendben az előadás. Ókovács Szilveszter hat órakor megköszönte a társulatnak, hogy a művészi célokat helyezte előtérbe, a bemutató pedig rendben lezajlott. Kollektív szerződés egyelőre továbbra sincs.

Csak egy betű sztrájkolt az Erkelben

Csepelyi Adrienn
Publikálás dátuma
2017.10.30. 06:45
Kolonits Klára és Boncsér Gergely Forrás: az Operaház Facebook-oldala
A sztrájk elmaradt, az ünnepi premier szerencsére nem. A Hugenották korrekt történelmi tabló néhány figyelemre méltó mozzanattal és egy klasszis alakítással.

Azonnal beindult a pisszegés, amint Ókovács Szilveszter főigazgató egy mikrofonnal a kezében megjelent a nézőtéren. Hiába gyűlt azonban vérszagra az éji vad – ennyi médiamunkást három premier alatt nem látni összesen a nézőtéren, mint szombaton –, a botrány elmaradt. A premier meg nem. Szerencsére.

Giacomo Meyerbeer 1836-os főműve, a Hugenották elég messze van a könnyen befogadható daraboktól, meg hát eleve nem a francia nagyoperával kezdeném, ha valakit meg akarnék győzni a műfaj ellenállhatatlanságáról. Ez persze még nem elég indok arra, hogy több, mint nyolc évtizede nem láthattuk magyar operaszínpadon a Hugenottákat – abban benne van az is, hogy óriási kontingenst mozgat meg, igénybe veszi az előadót és befogadót egyaránt.

A reformáció ötszázadik évfordulója viszont kézenfekvő leporolni az 1572-es Szent Bertalan-éji mészárlásról szóló operát, és némileg meghúzni, hogy érthető is maradjon. Ez lényegében sikerült. Eleve nem lehet könnyű feladat az Erkel Színház modernnek nemigen nevezhető színpadára, a premier azonban azt sugallta: sem a költözés, sem a sztrájkhangulat nem tett jót a darabnak. Az első két (írott) felvonásban kissé szétesett hatást keltett mind a zenekar, mind pedig a rendezés: érezhető bizonytalanságok és gikszerek tarkították a produkciót. Mindez bizonyára hamar ki tud simulni az összeszokás nyomán – a jó hír azonban nem ez, hanem, hogy az, amit a második felvonástól láthattunk, arra komolyabb panaszunk nemigen lehet. Ehhez azonban kellett egy varázslatos, s szerencsére igazán hosszúra nyúlt operai pillanat.

Létay Kiss Gabriella és Bretz Gábor

Létay Kiss Gabriella és Bretz Gábor

Az ugyanis, amit Kolonits Klára Valois Margit szerepében művel a második felvonás elején, nem szimplán világszínvonal. Ha futballista volna, azt mondanám: mesterhármas, de úgy, hogy az elsőt sarokkal, a másodikat félpályáról, a harmadikat meg ollózva szerezte. Olyan könnyed rugalmassággal frazíroz, olyan éteri tisztasággal énekel, hogy az Erkel Színházban megáll az idő. A reakció mi is lehetne: harsány bravózás és hosszú, nyíltszíni vastaps. És persze egy ilyen után még a tétova karddal hadonászást és téblábolást is elnézi az ember.

A Hugenottákhoz hasonló nagyoperákat csakis remek énekesekkel érdemes színre vinni, különben mindenki halálra unja magát a közönségben. Kolonits kimagaslik a mezőnyből, de csodás jelenetei vannak Valentine szerepében Létay Kiss Gabriellának is: hangja telt, meleg, alakítása pedig szépen nyílik ki az ötödik felvonás második képére. Boncsér Gergely hangilag egyenletes teljesítményt nyújt, itt-ott egészen lefegyverző – már csak az elvileg halálosan szerelmes karakterbe kellene némi tüzet csiholnia az elején. Különösen, mert Bretz Gábor komoly, karakán, itt-ott már túlságosan is nyersen megformált Marcelével sokkal ütősebb párost alkotna így. Bretz egyébként szintén csak az előadás második felére lendül bele igazán: Létay Kiss Gabriellával közös jelenete – de a komplett ötödik felvonás – például egészen megkapó.

Kár, hogy Horesnyi Balázs díszlettervező nem vállalta be a teljes minimált, és feledte el mindenestül a korabeli ábrázolásokból készült gigantikus történelmi tablókat. A hatalmas, mozgatható feliratok –összhangban a pazar világítással – sokkal erősebb hatásra képesek, mint a festmények és rézkarcok, amelyek a legunalmasabb operajátszási tradíciókat idézik festett lepedőkkel, statikus palotabelsőkkel. A „remény” feliratból átalakuló „merény”, a (szó szerint) Ámor nevében bujálkodó lányok mind-mind sokkal izgalmasabbak, mint a historikus hatású díszletelemek voltak. Annál is inkább: Kovács Yvette Alida jelmezei önmagukban is tökéletesen megidézik a kort, s jobban is tudtak érvényesülni a letisztult képek előtt.

Magas C - Csak ritkán használatos így a név, bántja a szemet

Magas C - Csak ritkán használatos így a név, bántja a szemet

Szikora János rendezése nem keresi a párhuzamokat – a direktor szerint a két tábor gyűlölködésére épülő szüzsé önmagában is kínálja az asszociációkat. Hajlok rá, hogy igaza van, a meggyőző erőhöz viszont ennél sokkal feszesebben kell mozognia mindenkinek, de különösen a tömegeknek a színpadon.

Végül tehát kettő volt ezen az estén, ami sztrájkba lépett: a kijelző, amin a szöveg futott, meg a Bacchus-felirat egyik – jelesül: nem létező – c betűje. Az utóbbival azért nem ártana minél előbb megkötni a kollektív szerződést.

Se szerződés, se sztrájk
Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Állami Operaház három szakszervezete sztrájkot hirdetett október 28-án 17:30-tól, a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékező Hugenották-premierre. A feszültség oka, hogy a felújítás alatt álló Operaház híján a két színháznyi társulat az Erkelbe szorult, illetve külföldön turnézik, ami alaposan felborítja a műszakrendet, és természetesen a pótlékokat is, ráadásul nyáron lejárt a kollektív szerződés, az újat pedig nem írta alá a főigazgató. Az Erkel Színház közönsége feszülten figyelte, szombat este, elkezdődik-e rendben az előadás. Ókovács Szilveszter hat órakor megköszönte a társulatnak, hogy a művészi célokat helyezte előtérbe, a bemutató pedig rendben lezajlott. Kollektív szerződés egyelőre továbbra sincs.