Szakemberhiánnyal küzdő iparág

Publikálás dátuma
2017.10.30. 06:24

Az energiahatékonyságban érdekelt vállalkozások 61 százaléka csak nehezen tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel – áll a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Kft. felmérésében. Ennek legfőbb okaként a szakemberhiányt jelölték meg, ami újdonság. Több mint harmaduk bővítené dolgozói létszámát, elbocsátást pedig egyik megkérdezett se tervez. 35 százalékuk a kapacitáshiányra, körülbelül ugyanennyien pedig a változékony jogszabályi, illetve gazdasági környezetre is panaszkodtak. A tavalyinál jóval többen, immár kétharmaduk bizakodó mind a saját, mind az energiahatékonysági piac helyzetét illetően. A tavalyi évet az iparág 90 százaléka nyereséggel zárta, mintegy kétharmad pedig idén is növelte nyereségét. Míg tavaly a cégek 40 százaléka számolt be megrendeléseik bővüléséről, addig idén ez az arány 68 százalékra nőtt. Tavaly 70, idén 65 százalékuk javított teljesítményén – közölte a MEHI. 

Szerző

Mexikó - Verstappen nyert, Hamilton világbajnok

Publikálás dátuma
2017.10.29. 23:16
Mercedes finn pilóta Valtteri Bottas (L), a Red Bull holland vezető Max Verstappen (C) és a Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkone
Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött - informál az MTI.

A 20 éves Verstappennek ez volt az idei második, s pályafutása harmadik futamgyőzelme, Hamiltonnak pedig egy kilencedik hely is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2017-es világbajnokságot, ezzel pedig minden idők legsikeresebb brit F1-es pilótája lett.

Verstappen mögött Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője pedig a harmadik.

Hamilton legnagyobb riválisa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari) negyedikként ért célba.

A rajtnál Verstappen agresszívan támadni kezdte a pole pozícióból rajtoló Vettelt, majd az első kanyarban Hamilton és Bottas is "beszállt" a küzdelembe. A hosszú célegyenes után következő kanyargósabb részen mindhárom autó többször is egymáshoz ért, Vettel Ferrariján megsérült az orrkúp, Hamilton pedig jobb hátsó defektet kapott. Az első kör végén mindketten a boxba hajtottak, így Vettel a 19., Hamilton pedig az utolsó, 20. helyen tért vissza a pályára. Az élen Verstappen haladt, a második pozícióban Bottas, a harmadikban pedig Esteban Ocon (Force India) száguldott.

Végeredmény, Mexikói Nagydíj, Mexikóváros (71 kör, 305,354 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:36:26.552 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.678 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 54.007 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:10.078 mp h.
5. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.
6. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1 kör h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1 kör h.
10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
pole pozíció: Vettel

A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 2 van hátra):

pilóták:
1. Hamilton 333 pont - már világbajnok
2. Vettel 277
3. Bottas 262
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 192
5. Räikkönen 178
6. Verstappen 148
7. Perez 92
8. Ocon 83
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 54
10. Stroll 40
11. Felipe Massa (brazil, Williams) 36
12. Nico Hülkenberg (német, Renault) 34
13. Romain Grosjean (francia, Haas) 28
14. Magnussen 19
15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 13
16. Alonso 11
17. Jolyon Palmer (brit, Renault) 8
18. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 5
19. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 5
csapatok:
1. Mercedes 595 pont - már világbajnok
2. Ferrari 455
3. Red Bull 340
4. Force India 175
5. Williams 76
6. Toro Rosso 53
7. Renault 48
8. Haas 47
9. McLaren 24
10. Sauber 5

Szerző

Meghalt Szőke Kató

Publikálás dátuma
2017.10.29. 20:24
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 1949 - Szőke Kató későbbi kétszeres olimpiai bajnok úszó az FTC 50 éves jubileuma alkalmából r
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.

A korábbi versenyző pénteken hunyt el - tájékoztatta a szintén a finn fővárosban ötkarikás első úszó, Gyenge Valéria a Nemzeti Sportot.

Szőke Kató 1935. augusztus 17-én született Budapesten. Édesapja, Homonnai Márton kétszeres olimpiai bajnok (1932, 1936) vízilabdázó, édesanyja, Szőke Katalin a Magyar Úszó Egylet országos hátúszóbajnoka volt. Homonnai Katalinként anyakönyvezték, nevét szülei válása, édesapja külföldre távozása után változtatta meg. Az akkori sportvezetés ugyanis úgy határozott, hogy apja nevével nem képviselheti a szocialista Magyarországot nemzetközi versenyeken.

A két ötkarikás aranyéremmel ő volt az egyetlen többszörös olimpiai bajnok magyar úszónő egészen 1992-ig, amikor a barcelonai olimpián Egerszegi Krisztina három aranyérmet szerzett. 1954-ben Szőke a torinói Európa-bajnokságon megnyerte a 100 méteres gyorsúszást, és tagja volt az első helyezett 4x100 méteres gyorsváltónak. Szerepet kapott a vegyesváltóban is, amely 1954-ben 5:07.8 perccel, 1955-ben 4:57.8 perccel beállította a világcsúcsot.

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 1949 - Szőke Kató későbbi kétszeres olimpiai bajnok úszó az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen - Forrás: Fortepan/orig: KOVÁCS MÁRTON ERNŐ

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 1949 - Szőke Kató későbbi kétszeres olimpiai bajnok úszó az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen - Forrás: Fortepan/orig: KOVÁCS MÁRTON ERNŐ

Az 1956-os melbourne-i olimpián nem tudta megvédeni címét, az ötkarikás játékok után előbb Kanadában, majd második férjével, a volt vízilabdázó Domján Árpáddal az Egyesült Államokban telepedett le. Los Angelesben hunyt el. Sportteljesítményét 1955-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója díjjal és a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója címmel ismerték el. 1985-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, és 2014-ben a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába is bekerült.

Szerző