Előfizetés

Javítanák az uniós döntéshozatalt

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2017.10.19. 07:37

Legyen az eddiginél több EU-csúcs, és ha másképp nem megy, akkor a tagállami vezetők próbáljanak meg politikai megállapodásra jutni azokról a jogszabályi javaslatokról, amelyekről a kormányok hosszú ideje nem tudnak megegyezni. Ezt tartalmazza az a két évre szóló munkaterv, amelyet Donald Tusk, az állam- és kormányfői testület elnöke terjeszt a huszonnyolc vezető elé csütörtökön kezdődő kétnapos brüsszeli találkozójukon. A tagállamok első reakciója kedvező volt, így szinte biztos, hogy a vezetők áldásukat adják a javaslatokra.

A csúcs résztvevői megelégedéssel nyugtázzák majd, hogy az Európába tartó migráció jelentősen visszaesett, és további intézkedéseket fognak sürgetni a külső határok kellő védelme, valamint a törvénytelenül itt tartózkodók visszaküldése érdekében. Donald Tusk azt is várja az állam- és kormányfőktől, hogy megerősítik korábbi vállalásaikat, és az eddigieknél nagyobb összeggel járulnak hozzá a kibocsátó, valamint tranzitországok támogatására létrehozott pénzügyi alapokhoz. Bizonyos jelek szerint a magyar kormánytól nem áll távol az a gondolat, hogy további anyagi támogatását attól tegye függővé, hogy az EU kifizeti-e a schengeni határőrizetre — benne a kerítésre — költött költségei felét. Brüsszeli diplomaták nem zárták ki, hogy a téma előkerülhet a Visegrádi Négyek és Jean-Claude Juncker lapzártánk után kezdődött brüsszeli nem-hivatalos vacsoráján.

Pénteken a huszonhét tagország dönt a Brexittel kapcsolatos további stratégiáról. Eszerint megkezdik a belső egyeztetéseket az Egyesült Királyság és az EU közötti jövőbeni kapcsolatokról, a brit kormánnyal azonban csak akkor ülnek le egyeztetni erről, ha sikerült “megfelelő előrehaladást” elérni a kilépés feltételeiről, elsősorban a pénzügyi elszámolásról. A csúcs rögzíteni fogja, hogy egyelőre nem ez a helyzet.

Sorra nyerik a választásokat a vonzó fiatalok

Körösi Ivett
Publikálás dátuma
2017.10.19. 07:34
Kanada ifjú miniszterelnöke nemcsak sportol, kiáll a melegjogok mellett is Fotó: AFP/Peter Mccabe

Évek óta figyelmeztetnek, hogy az európai népesség rohamosan öregszik, ám a választói preferenciák épp ellenkező irányba mutatnak. A vasárnapi ausztriai választásokon aratott győzelem után a néppárti Sebastian Kurz, 31 évével a legfiatalabb európai vezető lehet. Ifjú kora ellenére szinte veteránnak számít a politikában, hiszen 27 évesen már külügyminiszter volt a wunderwuzzi (csodagyerek), ahogy Ausztriában nevezik őt.

Kurz-cal csak bővül a lista, amelyen olyan nevek szerepelnek, mint Emmanuel Macron (39) francia elnök vagy Leo Varadkar (38), Írország első, homoszexualitását nyíltan vállaló miniszterelnöke. Bár már nem állnak egy kormány élén sem, a „klub” tagjai között tartják számon Matteo Renzit, aki 2014-ben, 39 évesen lett Olaszország legfiatalabb kormányfője, az észt Taavi Roivast, aki 34 évesen lett miniszterelnök, s utódját, a 39 éves Jüri Ratas, jelenlegi észt kormányfőt.

Az újgenerációs vezetők sikerét elnézve felfedezhető néhány közös vonás. Elemzésében a BBC rámutat: manapság a választók számára nem feltétlen a politikai tapasztalat a fő kritérium, ennél fontosabb a karizma, a frissesség, a lendület, és a meggyőző, a jövőbe optimizmussal tekintő kampány. Kurzra, Macronra és Renzire is igaz, hogy tradicionális pártokban „nevelkedtek”, de képesek voltak meggyőzni a szavazókat arról, hogy új szelek következnek: képesek rá, és meg akarják újítani a rendszert. Kurz néhány hónap alatt alakította át az ÖVP imidzsét, amelyet a fekete szín türkizre váltása szimbolizált. Macron sikertörténete szintén a kockáztatásról és a frissességről szólt, hiszen hátat fordított a szocialistáknak, és saját mozgalmat alapított. Jean-Jacques Barbéris, Francois Hollande korábbi szocialista elnök egyik gazdasági tanácsadója azt nyilatkozta a Financial Timesnak: Macron olyan hatással volt a francia politikára, mint az Uber a taxis társadalomra. „Macron ‘uberizálta’ a francia politikai rendszert, több száz veterán politikust körözött le” – írta le a brit gazdasági napilapnak a jelenséget a szakértő.

Az elmúlt években egyre nagyobb igény mutatkozott a választók részéről erre a frissességre, olykori radikális hozzáállásra. A gazdasági világválság után sokan csalódtak a tradicionális pártokban, az addig uralkodó politikai rendszerben. Sophie Gaston, a brit agytröszt, a Demos igazgató-helyettese úgy véli, a fiatal vezetők előnyt tudnak kovácsolni korukból, sőt tapasztalatlanságukból is, hiszen nem viselik a nagy botrányok, kudarcok stigmáját, így az emberekben reményt keltenek. „Úgy tekintenek rájuk, mint akiket nem szennyezett be a politika, vagy ahogy Macron esetében, azt látják bennük, hogy mernek kockáztatni, és szembemennek az orthodox szemlélettel” – magyarázta a BBC-nek Gaston. Az szintén megkülönbözteti őket a hagyományos politikai garnitúrától, hogy közülük többen belátták 2008 után: a kétpólusú politizálás, a bal és jobboldal kiábrándította a szavazók egy jó részét, akik más, modernebb megközelítésre vágynak.

Ennek közvetítésében sokat segít a digitalis médiában rejlő lehetőségek hatékony kiaknázása. A közösségi felületeken többnyire olyan képeket és videókat osztanak meg, amelyeken az átlagemberek számára elérhető, laza, modern politikus benyomását keltik.

Kurz gyakran hagyja a szekrényben a nyakkendőt, de Matteo Renzi sem vetette meg a bőrdzsekit. A fittség szintén fontos eleme a fiatal, lendületes imidzsnek. Emmanuel Macronról júniusban készült egy fotósorozat, amelyen kerekesszékben teniszezett, de a tengerentúlon is a PR-gépezet kedvelt eleme a sport. Az amerikaiak imádták a kosárlabdázó Barack Obamáról készült fotókat, de ott van Justint Trudeau, Kanada liberális miniszterelnöke is, aki – a róla készült fotók tanúsága szerint – bokszol, fut és rendszeresen kirándul a csaádjával, noha kérdés, hogy mikor jut minderre ideje.

Ahogy elemzésében a The New York Times is rámutat: természetesen nem áldozott le az idősebb vezetőknek, hiszen így is többségben vannak. A kor önmagában nem garancia semmire, hiszen a szélsőségesek táborában is sok a fiatal, és az idősebb vezetők sem feltétlen maradi gondolkodásúak. Ott vannak ráadásul az egykori rebellis üstökösök – példéul Alexis Ciprasz görög kormányfő –, akik mostanra beolvadtak a mainstream politikába. Az elemzők szerint Emmanuel Macron népszerűségének esése szintén jelzésértékű. Úgy tűnik, amint az egykor tettrekész, reformer politikusok a rendszer részévé válnak, vonzerejük máris csökken. Az igazi munka ekkor kezdődik igazán.

Profi politikusokra vadászik Macron

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2017.10.19. 07:33
Fotó: AFP/Ludovic Marin
A semmiből lett kormányzó erővé Emmanuel Macron pártja. Néhány hónap kormányzás után kiderült., ismert, profi politikusokra van szüksége a fennmaradáshoz.

Gondban van Emmanuel Macron francia államfő pártja, az eredeti nevű Hajrá Franciaország! mozgalom. Hagyomány, hogy a párizsi politikai életben mind a jobb, mind a baloldalon, sőt a centrumban is, markáns pártok viszik a prímet, az élükön jól ismert politikusokkal, akik fölkészültségükkel, rokonszenves eszméikkel vonzzák a szavazókat. A tavaszi választásokon, kivéve az őszi szenátusi erőpróbát, sikerült meggyőző többséget szereznie a Macron pártnak viszonylag kevésbé ismert, jelentéktelen nevekkel. A vezető francia lapok szerint azonban az Élysée-palota most nagy kampányba kezd, jelesekre vadászik.

Állítólag sürgős szükség van erre, mert a köztársasági elnök úgyszólván teljesen elszigetelt, magányos. Politikai űr keletkezett ebből, amely sebezhetővé tette magát a rendszert. Nemzetközileg Macron igencsak aktív szereplő, de ez kevés az üdvösséghez, odahaza sebtében volna szüksége támogatói táborra. A győzelmekor büszkék voltak fiatalságára, 39 esztendős korára, szakmai fölkészültségére, ifjan betöltött gazdasági miniszteri rangjára, és ez nagy magabiztosságot adott neki, első államfői hónapjait jobbára sikerek, népszerűség kísérte. Ez azonban viszonylag igen hamar olvadni kezdett, mára bajok vannak. Éppen a népszerűség kezdett fogyatkozni. A fölmérések már elég gyakran visszaeső, negatív arányokat mutatnak.

Ennek az okát az elemzőknek eléggé tekintélyes része abban látja, hogy „két Macront” ismertek meg. Az induláskor ügyes diplomataként, politikusként viselkedett, aki hálás elismeréssel nyugtázta legközelebbi és távolabbi munkatársainak rokonszenves működését, dicsérte profizmusukat. Aztán külhonban kezdődött a baj. Görögországban, athéni útján mondott fontos beszédet, és ebben már mondhatni durva, barátságtalan szavakkal szólt beosztottairól. Igaz, Párizsban már voltak jelei annak, hogy nem minden ideálisan alakul, a közigazgatásban hibákat észleltek, amiről Macron föltűnő durvasággal szólt. Dilettánsokként, mi több „semmirekellőként” jellemezte környezetének egy részét. Az athéni szereplés is kedvezőtlen, barátságtalan visszhangot váltott ki, a kommentárok sajnálkoztak az újonnan megismert Macronon.

Aztán hazament, és erre a meglepetésre rátett még egy lapáttal. Ezúttal a Sorbonne-on, rangos egyetemi közönség előtt beszélt. A gorombaságot növelte, a rendellenességeket „kuplerájnak” kiáltotta ki, és mert a mértékadó lapok jogosan hördültek föl beszéde miatt, indulatosan általánosítva egyes újságírókat ostorozott az ilyen állapotokért. Több se kellett ahhoz, hogy hirtelenében politikai hatalom-sajtó háborúskodás jelenlétét fedezzék föl az amúgy is sértődékeny, a szólásszabadságot gyakran firtató kommentátorok. Betelt a pohár. A rangos újságok meglepetéssel írtak arról, úgy látszik, elég későn vették észre, hogy a köztársaságnak kétarcú vezetője van. Egyfelől a vitathatatlanul profi, ügyesen lavírozó politikus, aki esetenként igyekszik normálisan viselkedni, másfelől gyakran érthetetlenül magával ragadja az indulat, ami fölösleges konfliktusokat gerjeszt. Vagyis kezdték szóvá tenni, hogy az így alakult viszonyok az okai a váratlan rendellenességeknek.

Krízis van, sürgősen meg kell találni a rendezés módját, az Élysée-palotának van ideje, és ha tapintatosan ügyes és találékony, módja is van változtatni ezen a váratlan és kellemetlen helyzeten. Pánikra semmi ok, higgadtságra van szükség.

Így jutottak el az Élysée palotában ahhoz, hogy elérkezett a „nagy rendteremtés” ideje. A Hajrá mozgalomból igazi politikai pártot akarnak alkotni, hasonlatosat ahhoz, amilyen De Gaulle tábornok RPR-je volt az 1980-as évek elejéig, amikor viszont Mitterrand erős Szocialista Pártja vette át a helyét. Ehhez azonban hivatásos apparátusra volna szükség, tapasztalt gárdára, azoknak a még zöldfülű fiataloknak a pótlására, akik között sok a tehetséges, de még kellő tudás és tekintély híján. Ez várna most Macronra és legközvetlenebb követőire. Nem könnyű, ellenben sürgős, hovatovább nélkülözhetetlen.