Előfizetés

BL - Bajban a Dortmund és a Monaco

Publikálás dátuma
2017.10.19. 07:53
Fotó: DPA/Angelos Tzortzinis

A Borussia Dortmund csak 1-1-es döntetlent ért el kedden a ciprusi APOEL vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, így nagy lehetőséget szalasztott el, hogy zárkózzon a Real Madrid, Tottenham duóra. A hazai csapatban a magyar válogatott Sallai Roland a 72. percben csereként lépett pályára.

A csoport rangadóján szintén 1-1-es döntetlen született a címvédő Real és a Tottenham között. A jó iramú mérkőzésen a vendég angolok akár a győzelmet is megszerezhették volna, de Navas kétszer is nagyot védett. A két gárda így egyaránt hat ponttal előzi meg a másik két csapatot.

A játéknap másik nagy presztízsű találkozóján a Manchester City 2-1-re felülmúlta a Napolit, amely korán kétgólos hátrányba került, s az első félidőben még büntetőből sem sikerült szépítenie. A szigetországiak sikerükkel százszázalékosak maradtak.

A másik magyar érdekeltségű csapat, az RB Leipzig megszerezte első győzelmét a legrangosabb európai kupasorozatban, ugyanis 3-2-re legyőzte a vendég Portót. A német együttes kapuját a magyar válogatott hálóőre, Gulácsi Péter védte, míg az első gólt a magyar válogatottal is kapcsolatba hozott Willi Orban szerezte. Ebben a négyesben hibátlan maradt a Besiktas, amely ezúttal 2-1-re nyert a Monaco otthonában. A tavalyi elődöntős így továbbra is egy ponttal áll kvartettjében.

A legtöbb gól Mariborban esett, ahol a Liverpool 7-0-ra kiütötte szlovén vendéglátóját, de a Sevilla is méretes zakóba szaladt a Szpartak vendégeként.

Világbajnoki feltételekre vár Budapest

Kovács Gyöngyike
Publikálás dátuma
2017.10.19. 07:52
LÁTVÁNYTERV - Majd kiderül, milyen lesz az atlétikai stadion valójában
Jelenleg Budapest az egyedüli érdeklődő a 2023-as atlétikai játékok megrendezésére, a honi szövetség a feltételek ismertetésére vár.

Az idei londoni vb után Magyarország jelezte érdeklődését, de egyelőre a jelentkezési feltételeket sem ismeri a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ). A nemzetközi szövetség (IAAF) új elképzelésekkel szeretné a továbbiakban lebonyolítani a következő világbajnokságokat, ezek azonban még nem ismertek.

Több érdeklődő is volt eddig, nemrégiben az afrikai kontinensről bejelentkező 6 ország - köztük Kenya - jelezte, 2025 előtt nem vállalkoznának ilyen események lebonyolítására, így jelenleg Magyarország az egyedüli érdeklődő.

“Ez ugyanakkor még nem garancia semmire - mondta a Népszava megkeresésére Gyulai Márton, a MASZ főtitkára. - A magyar szövetség valóban, jóval a feltételek megismerése előtt jelezte érdeklődését az IAAF felé. A feltételek még nem ismertek, de bízunk abban, hogy minél hamarabb kiderülnek, hiszen egy év múlva már annak is el kell dőlnie, ki lesz 2023-ban a házigazda. Az sem biztos, hogy egyedül maradunk, bármely másik tagország jelentkezhet a 214 közül, a feltételek nyilvánosságra hozatala után.”

A nemzetközi szövetség több változást tervez a rendezési feltételekben.

“Teljesen új gondolkodásmódot próbálnak bevezetni, odafigyelnek arra, hogy a helyi piac mennyire erős, milyen megjelenési lehetőségeket kaphatnak az IAAF szponzorai. A televíziós közvetítések is kiemelten fontosak, meg kell vizsgálni, hogy milyen időzónában lesznek a versenyek, milyen szerződései vannak a jogtulajdonosnak, s ehhez hasonlók. Ez egy eddig példátlan, komoly reformokkal járó, új pályázati rendszer lesz, ezért is időigényes” - tette hozzá a főtitkár, aki beszélt a Budapesten megépülő Atlétikai Stadionról is, amely a vb-rendezéstől teljesen független.

Gyulai Márton elmondta, az ütemezés terveit egyelőre a honi szövetség sem ismeri, de a tervpályázat kialakítása a MASZ bevonásával történt. A Rákóczi-hídtól délre, a Kvassay-zsilipnél megépülő stadion 15 ezer férőhelyes lesz, amely akár 55 ezresre is bővíthető majd. A magyar atlétika szempontból pedig igazán fontos, és meghatározó helyszín lehet a későbbiekben, bármikor.

“A sportszakma oda-vissza volt, amikor meghallotta, hogy érdeklődünk a 2023-as vb feltételei iránt, pozitív visszajelzéseket kaptunk. Amikor a Gyulai István Memorialt útjára indítottuk - idestova 7 éve -, csak remélni mertük, hogy napjainkban ekkora érdeklődés övezi majd ezt az atlétikai versenyt” - utalt ezzel Gyulai arra, hogy az ország legrangosabb, éves atlétika eseményét is rengetegen követik figyelemmel, egy világbajnokság megrendezésekor még inkább fokozódna mind a részvétel, mind a szurkolók érdeklődése.

“A magyar atlétikának nagyon sokat jelentene, de az egyetemes magyar sportnak is hatalmas löketet adna egy vb megrendezése. Ez az a sportág, amelynek eseményeire nem csak egy adott személy miatt látogatnak ki a nézők, hanem a versenyek fajtái és sokszínűségei miatt – hangsúlyozta a vezető. - Sokaknak egy vb a karrierjük csúcsa, a magyaroknak is sokat jelentene ebben az esetben, ha családtagjaik és szeretteik előtt versenyezhetnének.”

Gyulai lapunknak kifejtette, az utánpótlással e tekintetben minden a legnagyobb rendben, több olyan fiatal is van, akik 2023-ban dobogóra, vagy a dobogó legfelső fokára állhatnának, akár Budapesten, akár bárhol máshol, ahol végül megrendezik majd az eseményt.

“A fiataljaink teljes erőbedobással fognak küzdeni azért, hogy jó eredményt érjenek el a jövőben, esemény helyszínétől függetlenül. Értelemszerű, ha ez esetleg itthon, Budapesten történne, jó értelemben véve lejtene picit a pálya, gondolok elsősorban például a motivációra, a környezet és a magyar szurkolók miatt – emelte ki Gyulai. - Meggyőződésem, hogy az utánpótlásunk is van annyira jó, hogy 2023-ra erős csapatunk legyen, akár Budapesten is.”

Vb 2018 - Idén minden stadion elkészül

Leonyid Sztavickij miniszterhelyettes bejelentette, hogy december végéig minden stadion elkészül, amelyben mérkőzéseket rendeznek a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. „A létesítmények megépítése a végső szakaszba lépett, mindegyiket át kell adni december végéig, késedelem nélkül” – mondta kalinyingrádi látogatása során az építési, lakásügyi és közigazgatási miniszterhelyettes. Sztavickij hozzátette, a hangsúly most már a szükséges dokumentációk előkészítésén van. A világbajnokságra június 14. és július 15. között kerül sor Oroszország 11 városának 12 stadionjában.