Brexit - Nem jó ötlet a kilépés az OECD szerint

Publikálás dátuma
2017.10.17. 16:39
FOTÓ: ERIC PIERMONT / AFP
Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta szervezet 57 oldalas jelentése úgy fogalmaz, hogy ha a Brexitről, a brit EU-tagság megszűnéséről szóló döntést "politikai határozattal", például egy újabb népszavazás eredményeként vissza lehetne fordítani, az nagyon kedvező hatást gyakorolna a brit gazdaság növekedési kilátásaira.

A brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
Az OECD jelentésére - amelyet a szervezet főtitkára, Angel Gurría mutatott be kedden Londonban - azonnal elutasítóan reagált a Downing Street. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette: az Egyesült Királyság távozik az EU-ból, és erről a kérdésről nem lesz újabb népszavazás. Hozzátette: a brit kormány célja a legjobb megállapodás elérése az Európai Unióval a brit munkahelyek védelme érdekében.

Néhány napja Theresa May brit miniszterelnök is leszögezte egy rádióinterjúban, hogy nem lesz újabb referendum a brit EU-tagságról. "Végrehajtjuk azt, amire a brit nép szavazott, végrehajtjuk a Brexitet és 2019. március 29-én kilépünk az Európai Unióból" - mondta May a leghallgatottabb londoni kereskedelmi rádió, az LBC múlt heti interjúműsorában.

Theresa May idén március 29-én jelentette be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza - és aktiválásának bejelentése el is indította - a Brexit-folyamatot.

Az 50. cikkely alapján a brit EU-tagság alapesetben a távozási szándék bejelentése után két évvel szűnik meg, hacsak nem születik olyan kilépési szerződés, amely ennél előbb életbe lép, vagy ha a felek nem egyeznek meg a tárgyalási folyamat meghosszabbításáról.

A kedden Londonban ismertetett OECD-jelentés szerint, ha az Egyesült Királyság valóban kilép az EU-ból, akkor is a lehető legszorosabb kereskedelmi kapcsolatrendszert kell fenntartania az unióval, ellenkező esetben a brit gazdaságnak súlyos növekedési kockázatokkal kellene szembenéznie.

Az OECD modellszámításai szerint ha Londonnak 2019-ig nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodásra jutnia az EU-val, és emiatt az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép érvénybe - amely vámjellegű és egyéb akadályok megjelenésével járna a kétoldalú kereskedelemben -, az a brit gazdaság növekedési ütemét már abban az évben 1,5 százalékponttal lassítaná. Ez akár recessziót is jelenthetne, mivel vannak olyan távlati előrejelzések, amelyek 2019-re 1,5 százaléknál lassabb növekedést valószínűsítenek a brit gazdaságban.

A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák legutóbbi, felülvizsgált előrejelzésében közölte, hogy jövőre 1,2 százalékos, 2019-ben 1,4 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban. Az üzleti szervezet a 2018-ra és 2019-re szóló GDP-növekedési becslést egyaránt rontotta: előző előrejelzésében erre a két évre 1,3 százalékos, illetve 1,5 százalékos növekedési várakozás szerepelt.

Az OECD által felvetett növekedési kockázatra nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott legutóbbi átfogó szektorelemzése szerint a brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kereskedelmi kapcsolatrendszerről.  A Moody's szerint ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) nemrégiben összeállított helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság növekedési üteme a következő hónapokban meredek ívben tovább lassul, és csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió.

Szerző
Frissítve: 2017.10.17. 18:52

A Nemzeti Közművek megvásárolja az ÉGÁZ-DÉGÁZ-t

Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és az ENGIE International Holding B.V. (korábban GDF Suez) adásvételi szerződést írt alá az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról.

A tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően zárulhat. Az adásvétel tárgya az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. részvénycsomagjának 100 százaléka, beleértve a társaság eszközeit és tudásbázisát, valamint a 23 125 kilométer hosszú földgázelosztó hálózatát.

Szerző

Szabálysértő taxisok kiszűrése - Főszezonban ellenőriztek

Publikálás dátuma
2017.10.17. 13:15
Illusztráció/ Népszava fotó
Csaknem 1250 járművet ellenőriztek az idegenforgalmi főszezonban tartott fokozott akcióban a közlekedési hatóság szakemberei, 98 esetben kellett eljárniuk. A fejlesztési tárca a taxishiénák végleges kiszűrése érdekében a bevált gyakorlat folytatását tervezi - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel kedden.

Az ellenőrök 2017. június közepe és szeptember vége között közlekedési hatósági jogkörben 98 esetben jártak el, 11 jármű rendszámát vonták be, és több mint 41 millió forint bírságot szabtak ki. A leggyakoribb jogsértésnek a személygépkocsis személyszállítási engedély 600 ezer forintos bírsággal szankcionált hiánya bizonyult.

Az NFM kiemeli: a szabályszegő taxisok nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosításával az ország hírnevének is ártanak. Az elmúlt hónapokban lezajlott fokozott ellenőrzés célja a káros jelenség visszaszorítása, fokozatos megszüntetése volt. A fővárosban egyszerre több egység dolgozott, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. A Budapest Liszt Ferenc repülőtér be- és kihajtójánál a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával tartottak kitereléses ellenőrzéseket. Több hatóság együttműködésében próbavásárlásokkal tárták fel a visszaéléseket.

A tárca közlése szerint a kedvező tapasztalatok birtokában újabb kiemelt akciósorozatot terveznek a társhatóságokkal együttműködve budapesti helyszíneken. A taxi szolgáltatók komplex ellenőrzésének középpontjában az elszámolással kapcsolatos mulasztások, a túlszámlázás, a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása áll majd. A hatósági fellépés alapvető célja az utasok és a felelősségteljesen működő szolgáltatók támogatása a jogszabályellenes tevékenységet végzők végleges kiszűrésével.

Szerző