Előfizetés

Elfutnak a CEU-megállapodás elől

Publikálás dátuma
2017.10.16. 20:49
A CEU épülete a Nádor utcában FOTÓ: Molnár Ádám

Ha holnap módosítjuk a törvényt, akkor nem kell aláírni addig a CEU-ról a megállapodást, amíg nem járt le a törvényes határidő. A megállapodás aláírása igazából ilyen szempontból okafogyott – mondta az ATV-nek Balog Zoltán. A humán csúcsminiszter, azután beszélt erről, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfő indítványára megszavazta: kedden, egyetlen nap alatt megtárgyalja a felsőoktatási törvény módosítását, amely szerint egy évvel, 2019 januárjáig meghosszabbítja a határidőt a törvényben megszabott feltételek teljesítésére.

Orbán maga indítványozta Kövér László házelnöknél, hogy már kedden tárgyalja meg az Országgyűlés, és szavazzon is a lex CEU módosításáról. Ezzel még a miniszterelnök brüsszeli utazása előtt döntés születhet arról, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) egy év haladékot kap az áprilisi törvényi szigorítások teljesítésére. Orbán az indítványban azt írta: a parlamenti napirend megváltoztatását és a felsőoktatási törvény módosítását "a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kormányzati érdek indokolja".

A hvg.hu munkatársa ugyanakkor hétfőn egy kormánytisztviselőtől megtudta: ezzel igyekeznek elejét venni, hogy az Európai Bíróság előtt landoljon az ügy. A felsőoktatási törvény tavaszi módosításával kapcsolatban ugyanis az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, majd parttalan levelezés kezdődött Brüsszel és Budapest között. A magyar kormánynak még két hete lenne, hogy levélben próbálja megnyugtatóan lezárni vitáját a bizottsággal. Ha ez nem sikerülne, akkor megnyílt volna az út a bírósági procedúra előtt. Ennek végén luxemburgi bírák dönthettek volna a magyar törvényről. Márpedig a Velencei Bizottság korábbi állásfoglalása azt vetítette előre, hogy az európai bírák előtt nem lenne esélye a törvénynek.

elül nyugalom van. FOTÓ: Vajda József

Belül nyugalom van. FOTÓ: Vajda József

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs a Magyar Hírlapnak eközben azt állította, hogy "a pénteken benyújtott törvénymódosítás egy gesztus, hogy a Soros-egyetem nyugodtan meg tudjon felelni a törvényben leírtaknak." Lapunknak a hétvégén Mráz Ágoston Sámuel is ugyanezzel érvelt. A kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője szerint "szakmailag kölcsönösen előnyös és ésszerű megoldás a határidő-hosszabbítás, politikailag a kormánynak hasznosabb, az ellenzékhez közel álló szereplőknek viszont kifogja a szelet a vitorlájából." Az elemző úgy látja: A kormány szeretné elkerülni, hogy „igazságtalan” adminisztratív intézkedésnek tűnjön vizsgálata, s negatív döntés esetén a tanév közepén kelljen a CEU külföldi részétől a működési engedélyt megvonnia, amely a lépés legitimitását megnehezítené. Ugyan mindenkinek be kell tartania a törvényt, de ehhez ésszerű határidőt is biztosítania kell, s most úgy tűnik, kilenc hónap nem elegendő minden Magyarországon működő „külföldi egyetemnek”, hogy bizonyítsa külföldi anyaintézményének (vagy partnerének) létét. Az időnyerés – vélekedett Mráz – ugyanígy a Soros György által alapított egyetemnek is előnyös, hiszen időt nyert a szakmailag megalapozott és a törvényességi próbát kiálló amerikai anyaintézménnyel a partnerség kialakítására. Szemben a CEU értelmezésével a plusz egy év tehát nem a bizonytalanságot szolgálja, hanem a biztos megoldást – fogalmazott az elemző.

Mindez azonban aligha állja meg a helyét, hiszen a CEU már korábban közölte: csakis a kabinetre vár, s minden törvényi feltételnek eleget tett. – Az igazságügyi miniszter javaslata meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát, miközben hátat fordít a kérdés kézenfekvő megoldásának – közölte az egyetem. Mint írták, a CEU fennmaradását biztosító megállapodás New York állam és a magyar kormányzat között készen áll az aláírásra. A helyzet megoldása a kormányzat kezében van: egyszerűen aláírhatja az általa letárgyalt megállapodást. Jelezték, a CEU együttműködik a Bard College-dzsal, hogy az új feltételeknek megfelelően New York államban is oktathassanak, programjuk már bejegyzés alatt áll a New York-i Oktatási Hivatalnál. "A New York állammal kötendő megállapodás aláírásának elmulasztását csak a CEU elleni diszkriminációként tudjuk értelmezni" – fogalmaztak.

Mráz ezt vitatta: "Az egyetem kritikája inkább politikai jellegű, úgy tűnik, szívesen lettek volna áldozatok a választási kampány utolsó szakaszában." Szerinte a hosszabbítás nélkül esetlegesen megvont működési engedélyük – amely az egyetem kurzusainak csak egy részét érintette volna – a kormánnyal szembeni nemzetközi kritikához és mozgósításhoz vezetett volna, és az egyelőre ötlet- és mondanivalószegény ellenzéki kampányban is hiánypótló lett volna.

Kilencedszer is eltussolták a letelepedést
A fideszes többség ismét megfúrta a napirendet, így hétfőn sem beszélt a letelepedési kötvényekről Varga Mihály és Pintér Sándor a költségvetési bizottság ülésén. A bizottság szocialista elnöke, Mesterházy Attila azt mondta, a következő hetekben is napirendre tűzik a kérdést.

Veronai busztragédia - Illegális üzemanyagtartályt szereltek be

Népszava
Publikálás dátuma
2017.10.16. 19:54
Gyászba borult a gimnázium a tragédia után. FOTÓ: Vajda József

Engedély nélkül alakították át azt a buszt, amelyik a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait hozta volna haza a franciaországi sítáborból. A Zoom.hu azt írja, a veronai busztragédia baleseti jegyzőkönyve szerint a Setra típusú autóbuszt 2003-ban 53 üléssel helyezték forgalomba, később azonban – engedély nélkül – átalakították. Ennek nyomán a fedélzeten 58 utas is elfért. A balesetben érintett gyerekek szülei a napokban kapták meg a dokumentumot, amely az olasz szakértők megállapításait tartalmazza. Az ügyben Magyarországon és Olaszországban továbbra is tart a nyomozás.

A jelentésből az is kiderül, a szinyeis diákokat és tanárokat szállító buszba egy plusz üzemanyagtartályt is szereltek. Ezért is terjedhettek olyan gyorsan a lángok az utastérben. Az eredeti 160, illetve 320 literes mellé egy 370 literes póttartály ugyancsak engedély nélkül került a járműre.

Az még tavasszal kiderült, hogy azt a sofőrt, aki épp a volánnál ült, amikor a 17 halálos áldozatot követelő baleset bekövetkezett, korábban alvászavarral kezelték. A jegyzőkönyvben foglaltak szerint azonban a férfi nem dolgozhatott volna buszsofőrként, hiába kapott gyógyszert és használt alvássegítő készüléket. A jegyzőkönyv szerint a férfit többször is kihallgatták. Azt állította, nem aludt el a volánnál, nem az alvászavara okozta a tragédiát.

Tragikus! Váratlanul meghalt a magyar énekesnő

Publikálás dátuma
2017.10.16. 19:44
Fotó: Shutterstock
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia. A mohácsi énekesnő halálhírét édesanyja erősítette meg - írja a Pécsi Újság. 

Mohácson szélsebesen terjedt a hétvégén a döbbenetes hír, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia. Az egykori C'est La Vie együttes mindig mosolygós, csupa derű énekesnőjét a napokban érte a halál. 42 éves volt. A szomorú hírt édesanyja hétfőn erősített meg az egyik legnagyobb közösségi oldalon.

Az 1997-ben alakult együttest négy fiatal lány alkotta. A 90-es években három slágerük (az Akarom, a Vár ránk a nyár, és az Erasure egyik dalának az, I Love To Hate You-nek a feldolgozása) is vezette a hazai popzenei sikerlistákat. A zenekar 2002-ben feloszlott.

Az együttesből Sebők Anikó 2005-ben autóbalesetet szenvedett, majd pár nappal később, szintén igen tragikus körülmények között elhunyt.