Előfizetés

Kubica nem megy

Publikálás dátuma
2017.10.11. 07:58
Fotó: Tóth Gergő

Mint ismert, a Forma–1-ben szereplő Toro Rosso a világbajnoki sorozat következő, Egyesült Államokban rendezendő futama előtt kénytelen lehet új pilóta után nézni, hiszen a csapat egyik állandó pilótája, Carlos Sainz Jr. átszerződött a Renault-hoz, míg a Daniil Kvyatot két futammal ezelőtt leváltó Pierre Gasly valószínűleg Japánban, a Super Formulában versenyez majd azon a hétvégén. A csapat egy korábbi versenyzője mellett lehetőségként felmerült a több istállóval szóba hozott Robert Kubica neve is, ám a pilóta menedzsere, a tavalyi egyéni világbajnok Nico Rosberg szerint kijelenthető, hogy a lengyel Austinban még nem ül autóba.

Apáca a Trafóban

Publikálás dátuma
2017.10.11. 07:48

A Trafóban a Cafe Budapest Kortárs Fesztivál keretében október 18-19-én mutatják be a Dollár Papa Gyermekei új előadását, Az apácát. A produkció Denis Diderot azonos című műve alapján készült, amelyet most visznek színre először Magyarországon. A nemrég New Yorkot is megjárt színházi műhely először játszik hagyományos nézőtér előtt. Az apácában a női közösségek működésmódját, és azokat a benne kialakuló viszonyokat mutatják meg, amelyeket a mai kor szülöttei is közelről ismerhetnek. Egy akarata ellenére zárdába kényszerített lány meséli el hányattatott életét, különleges találkozásait, szerelmeit, Istenhez fűződő viszonyát. Az előadásban két, a kortárs táncszcénából ismert művész, Hód Adrienn és Cuhorka Emese lépnek fel prózai szerepben, a produkcióban megszólal Pogány Judit is.