Peking - Babosék kikaptak a döntőben

Publikálás dátuma
2017.10.08. 14:51
Babos Timea és Andrea Hlavackova a női páros döntőjében 2017. október 8-án. Fotó: Zhang Chenlin/ AFP
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova kikapott a döntőben a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében- informál az MTI. A negyedik helyen kiemelt duó - amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon - vasárnap az elsőként rangsorolt svájci Martina Hingis és tajvani Csan Jung-jan ellen lépett pályára, és egy óra hat perces csatában maradt alul. A magyar-cseh kettős májusban a madridi döntőben is találkozott riválisával, amely akkor 6:3, 6:4-re győzött. Ezúttal a US Open bajnokai még simábban nyertek.

Babosék - akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak - ötödször vívtak döntőt az idén, és három alkalommal (Rabat, Quebec City, Taskent) nyertek a fináléban. A tajvani-svájci kettős idei nyolcadik végső sikerét ünnepelte.

"Sajnos ma nem úgy játszottam, ahogyan szerettem volna. Most ez így sikerült. Nagyon kellemetlen stílusú ellenfelünk volt" - nyilatkozta honlapján Babos. "Ez egy nagy verseny, jó felkészülés volt Szingapúrra. Ráadásul a világbajnoki szereplésünket ezen a héten tettük biztossá" - tette hozzá a magyar teniszező, aki a jövő héten Hongkongban lép pályára, csak egyesben. Ellenfele a nyitófordulóban a világranglistán 21. orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz.

Eredmény:
nők, 6,4 millió dollár (1,7 milliárd forint) összdíjazás:
páros, döntő:
Martina Hingis, Csan Jung-dzsan (svájci, tajvani, 1.)-Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 4.) 6:1, 6:4

Szerző

Bezár a Munkácsy-múzeum Békéscsabán

Publikálás dátuma
2017.10.08. 11:24
Forrás: Munkácsi Mihály Múzeum/Facebook
Kétszázmillió forintos támogatásból új közösségi és kiállító teret alakítanak ki a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban, amely emiatt határozatlan időre bezárja kapuit.

Az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) elnyert támogatás révén a múzeum főépületét összekötik a Jankay-Tevan hagyatéknak otthont adó szárnnyal - amelyek a Széchenyi utca 7. és 9. szám alatt működnek - egy csaknem 200 négyzetméteres új létesítménnyel, amely közösségi és új kiállítótérként is funkcionál majd.

Andó György múzeumigazgató az átalakítással kapcsolatban elmondta, jelenleg Békéscsabán nincs galéria kortárs alkotók számára, ez változhat meg az épületek összekötésével, ezen túl számos alkotó időszakos tárlatának adhat otthont az új épületrész.

Az új fogadótér azt is biztosítja, hogy az eddigiekben az udvaron, szabadtérben tartott kisebb zenés rendezvények is zárt térbe kerüljenek. Az új épületrész lapos tetején egy teraszt alakítanak ki, ahol szabadtéri kiállításokat lehet majd rendezni. A múzeum előtti téren pedig parkosítanak. A múzeumban a héten elkezdődött a tárlatok ideiglenes lebontása, az intézmény az átalakítás alatt csak néhány rendezvény erejéig lesz látogatható - mondta Andó György.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője elmondta, jelenleg folyamatban van a közbeszerzés, a város közgyűlése októberben dönthet a nyertes ajánlattevőről, ezt követően novemberben átadhatják a kivitelezőnek a munkaterületet. A beruházás 2018 június végére készülhet el.

Szerző

Elérte az amerikai partokat a hurrikán

Publikálás dátuma
2017.10.08. 10:15
Lafitte's Blacksmith bárja New Orleans-ban, 2017. október 7-én, esküvői vendégekkel - Érkezik a Nate hurrikán a térségbe - Fotó:
A Mississippi torkolata mellett érte el az amerikai partokat vasárnapra virradóra a Nate hurrikán. A Nate Louisiana, Mississippi és Alabama államot fenyegeti özönvízszerű esőzésekkel és áradásokkal. 

Partot érése után a Nate trópusi viharrá enyhült, de az országos hurrikán-előrejelző központ szerint helyi idő szerint vasárnap reggelre, amikor eléri Alabamát, ismét 1-es fokozatú hurrikánná erősödik. A hurrikán az előrejelzésekre rácáfolva elkerülte New Orleanst. A Nate az idén a Harvey, az Irma és a Maria hurrikán után a negyedik, amely az Egyesült Államok déli szövetségi államaiban pusztít, de egyelőre ez a legkevésbé erős. A Harvey és az Irma Louisianát, Texast, Floridát és Puerto Ricót sújtotta, majd Puerto Ricóra lecsapott a 4-es erősségű Maria hurrikán is. 

Az érintett szövetségi államokban a kormányzók mindazonáltal rendkívüli állapotot hirdettek, és egyes, elsősorban a part menti, alacsonyabban fekvő vidékeken a települések kiürítését rendelték el. Helyi idő szerint szombat délután lezárták a Mexikói-öbölben lévő olaj- és gázkitermelő platformokat, New Orleansban lezárták az áradástól védő mintegy kétszáz zsilipet, Alabamában a part menti településeken rendeltek el - nem kötelező érvényű - evakuálást, Floridában pedig mintegy 100 ezer embert érint a kötelező kiürítés.

Louisianában a Nemzeti Gárda 1300 tagját mozgósította a kormányzó, Alabamában a Nemzeti Gárda mindösszesen 75 tagját hívták segítségül. Louisianában a tengerszint alatt fekvő településekről buszokkal és katonai járművekkel vitték el a veszélybe került lakosokat. John Bel Edwards kormányzó telefonon egyeztetett Donald Trumppal, és az elnök a szövetségi kormányzat minden segítségét megígérte a bajba jutottaknak. Alabamában és Florida nyugati vidékén a repülőtereket lezárták, így zárva van a floridai főváros, Pensacola nemzetközi légikikötője is.

A vihar a helyi idő szerinti éjjeli órákban Mississippi és Alabama part menti településein pusztított. Floridában Rick Scott kormányzó arra figyelmeztetett, hogy a tengerszint emelkedése életveszélyes hullámokat sodor a Mississippi folyó torkolatától egészen a floridai államhatárig. Helyi idő szerint éjfél után Biloxi mellett másodszor is lecsapott - földet ért - a hurrikán. Az előrejelzések szerint ezután a Tennessee folyó völgye és az Appalache-hegység felé fordul majd.

Vasárnapra virradóra Mississippi államban - a CBS televízió jelentése szerint - már 3500 otthonban nem volt áram. A vihar óránkénti 135-137 kilométeres sebességgel száguld, útját özönvízszerű esőzés, kidőlt fák és villanyoszlopok, összedőlt házak jelzik.



Szerző