Előfizetés

Sallai elégedett magával

Korom Milán
Publikálás dátuma
2017.09.15. 07:53
Fotó: AFP/Pierre-Philippe Marcou
Az APOEL magyar támadója úgy véli, jó teljesítményt nyújtott a Real Madrid ellen. Gulácsi Péter szerint, kis szerencsével nyerhettek volna a Monaco ellen.

Lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulója. A legutóbbi két kiírásban diadalmaskodó Real Madrid 3-0-ra győzte le a Sallai Rolanddal felálló ciprusi APOEL-t. A 20 esztendős támadó a sima vereség ellenére beteljesült álomként tekint arra, hogy pályára léphetett a királyi gárda ellen.

"Jól éreztem magam a pályán, szerintem jól teljesítettem. Egy ilyen jó és kemény csapat ellen nehéz játszani, ez meg is mutatkozott, hiszen jelentős fölényben voltak a hazaiak" – szólalt meg Sallai a lefújást követően, aki elismerte, látszik a játékán, hogy két hónapig nem lépett pályára mérkőzésen. A háromszoros magyar válogatott játékos ennek ellenére szinte azonnal a kezdőcsapat tagja lett új csapatában. Ennek kapcsán meg is jegyezte, érzi edzője bizalmát, és megpróbálja meghálálni, de még több erőre van szüksége.

– Szeretném végigjátszani a meccseket, de jelenleg még nem tudom – fűzte hozzá Sallai, aki hatvan percet töltött a pályán.

– Az volt az egyik álom, hogy itt, a Bernabéuban játszhassak, a másik meg az, hogy a Realban futballozhassak. Az álmom fele ma teljesült, remélem, a másik fele is valóra válik. Nagyon jó érzés volt, de szeretném többször átélni – mondta. Hozzátette, sokat kellett tennie, nagyon keményen kellett dolgoznia azért, hogy itt lehessen, de nem szabad megállnia. – Úgy érzem, nagyon jó csapathoz kerültem, a Bajnokok Ligájában is szerepelünk, ami a csapat számára és nekem is hatalmas lehetőség – vélekedett. Hozzáfűzte, mivel még csak húszéves, nem maradt le semmiről, próbálja mindig a legjobbat adni és olyan helyre kerülni a későbbiekben, amely az álmaiban szerepel. – Lépésről lépésre kell haladnom. Nem ugorhatok nagyot, mert akkor nagyot lehet esni – zárta szavait.

Szerdán egy másik magyar, Gulácsi Péter is pályára léphetett a BL-ben. Az RB Leipzig kapusa végül pontszerzésnek örülhetett a Monaco ellen.

„Kemény meccset játszottunk, rengeteg párharccal, kevés helyzettel" – kezdte a meccs utáni nyilatkozatát Gulácsi Péter. – Az 1-1 nagyjából reális eredmény a játék képe alapján. Ha kicsit szerencsénk van, talán megnyerhettük volna a meccset, de az első mérkőzésen, olyan csapat ellen, amely a legutóbbi szezonban elődöntőt játszott, az egy pont elfogadható. Nincs még nemzetközi tapasztalatunk ilyen téren, szerintem ez jó első lépés volt, és remélem, két hét múlva Isztambulban is pontot vagy pontokat tudunk szerezni.”

Lőw Zsolt, a lipcseiek másodedzője bizakodóan nyilatkozott a lefújás után. „Ahhoz, hogy egy ilyen csapatot legyőzzünk, még jobb teljesítmény kellett volna. Ezúttal ennyire voltunk képesek, nem voltunk annyira veszélyesek, mint amennyire szoktunk. Ez talán betudható annak, hogy az első Bajnokok Ligája-mérkőzésünk volt, kicsit izgultunk, kapkodó volt a játékunk, nem voltunk olyan pontosak és veszélyesek, mint szoktunk" – mondta a 38 éves tréner.

Szerdai eredmények:

E csoport:

Maribor–Szpartak Moszkva 1-1

Gólszerzők: Bohar (85.), illetve Szamedov (59.)

Liverpool–Sevilla 2-2

Gólszerzők: Firmino (21.), Szalah (37.), ill. Ben Yedder (5.), Correa (72.)

Kiállítva: Gomez (94., Liverpool)

F csoport:

Feyenoord–Manchester City 0-4

Gólszerzők: Stones (2., 63.), Agüero (10.), Jesus (25.)

Sahtar Donyeck–SSC Napoli 2-1

Gólszerzők: Taison (15.), Ferreyra (58.), ill. Milik (72., 11-esből)

G csoport:

RB Leipzig–AS Monaco 1-1

Gólszerzők: Forsberg (33.), ill. Tielemans (34.)

FC Porto–Besiktas 1-3

Gólszerzők: Tosic (21., öngól), ill. Talisca (13.), Tosun (28.), Babel (86.)

H csoport:

Real Madrid–APOEL 3-0

Gólszerzők: Ronaldo (12., 51. – a másodikat 11-esből), Ramos (61.)

Tottenham Hotspur–Borussia Dortmund 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Szon (4.), Kane (15., 60.), ill. Jarmolenko (11.)

Kiállítva: Verthongen (92., Tottenham)

Három helyet rontott a magyar válogatott

Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján, melynek élére a világbajnok német csapat került. A magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei közül az Európa-bajnok portugálok a hatodikról a harmadik pozícióba ugrottak, míg a továbbra is százszázalékos Svájc három helyet rontva a hetedik. A sorban a Feröer szigetek a 93., Andorra a 144., míg Lettország a 148. helyet foglalja el. Brazília eközben visszacsúszott a második helyre, a vb-selejtezőkön továbbra is szenvedő Argentína a negyedik, míg a négy pozíciót javító belgák az ötödikek.

Európa-liga - Ötöt hintett az AC Milan

Publikálás dátuma
2017.09.14. 23:10
Fotó: AFP/Joe Klamar

Elstartolt a labdarúgó Európa-liga csoportköre, az AC Milan pedig gólzáporos sikerével jelezte, komolyan számolni kell vele a végső elszámolás során. Vincenzo Montella a nyár folyamán jelentősen megerősítette keretét, szerzeményei pedig elkezdték törleszteni a vételárukat.

A Bayer Leverkusentől 20 millió fontért igazolt Hakan Calhanoglu már a 7. percben mattolta az Austria Wien kapusát, majd a Portótól 34 millióért vásárolt André Silva kétszer is betalált. A második félidő elején a csereként beálló Borkovic szépített, ám a 21 esztendős portugál alig később meglőtte harmadik gólját. A 63. percben Suso szépségdíjas találatot jegyzett. A spanyol középpályás épphogy beállt a kispadról, 30 méterről pókhálózta ki az osztrákok kapuját.

A Szalai Ádám nélkül felálló Hoffenheim hazai környezetben jól kezdett a Braga ellen, ám Wagner hiába szerzett vezetést a németeknek, a portugálok zsebelték be a három pontot. A Kádár Tamással felálló Dinamo Kijev éppen ellenkezőleg cselekedett, hiszen az albán Skenderbeu egygólos fórja után 3-1-es ukrán siker született. Sérülés miatt Kleinheisler László nem állt az Asztana rendelkezésére, a kazahok 3-1-re kaptak ki a Villarreal otthonában.

A játéknap meglepetését az Everton szolgáltatta, a jó erőkből álló angol együttes 3-0-ra égett meg az Atalanta ellen. A legutóbbi kiírásban elődöntőig jutó Lyon pedig a 93. percben engedte ki kezéből a győzelmet a ciprusi Apollon vendégeként.

Kapcsolódó
Európa-liga - Ismeretlen terepre tévedt az Arsenal