Észak-Korea Londont is fenyegeti?

Publikálás dátuma
2017.09.10. 14:39
Sir Michael Fallon FOTÓ: KATE GREEN / ANADOLU AGENCY
Legalábbis erre utalt Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter, aki a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában azt mondta: az észak-koreai válság közvetlenül érinti Nagy-Britanniát is, mivel "London közelebb van Észak-Koreához és rakétáihoz, mint Los Angeles".

Szerinte Észak-Koreának "még nincs" olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de egyértelmű, hogy a phenjani rezsim folyamatosan gyorsítja rakétafejlesztési programját, és rakétáinak hatótávolsága egyre növekszik, ezért el kell érni e fejlesztési program leállítását - fejtette ki a műsorban. Hozzáfűzte, hogy jelenleg rendkívül magas a kockázata annak, hogy "valaki elszámolja magát", és ez válaszcsapáshoz vezet.

Ugyanebben a BBC-műsorban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára "globális válaszintézkedéseket igénylő globális fenyegetésnek" nevezte Észak-Korea magatartását.

Szerző

Halálos pusztítást végzett a vihar Európában is

Hat ember életét vesztette és legalább ketten eltűntek a toszkánai Livornóra szombat éjszaka lesújtó viharban. A vasárnap is folytatódó rossz idő kritikus helyzetet teremtett Pisa városában és Rómában is.

A nagy erejű vihar vízzel és sárral árasztotta el Livorno városát. Több helyen földcsuszamlások voltak. Négy áldozat egy földszinti épületrészben tartózkodott, amikor a lakóházat víz- és sártenger öntötte el. A halottak egy család tagjai voltak. Egy férfi a Livorno közeli Monteneróban vesztette életét, és az olasz katasztrófavédelem jelentése szerint egy hatodik áldozata is van a viharnak. További két személy eltűnt. 

Filippo Nogarin livornói polgármester kritikusnak nevezte a helyzetet. Toszkánában több szakaszon megakadt a vasúti közlekedés, Livorno vasútállomását lezárták a síneket elöntő víz miatt. A vihar nem kímélte Pisa városát sem.  Korábban a szomszédos Liguria tartományon söpört végig a vihar vízzel árasztva el Rapallót. Majdnem egész Olaszországban viharriasztás lépett életbe. 

Reggel óta zuhog az eső Rómában is, ahol több metróállomást lezártak a beömlő víz miatt. A hatóságok arra kérték az olasz főváros lakosait, csak szükség esetén hagyják el otthonaikat. Szombat este elmaradt a Sampdoria-Roma labdarúgó mérkőzés Genova stadionjában, és a vasárnap délutáni Lazio-Milan találkozó elhalasztása is felmerült. Olaszország nagy részén egész nyáron alig esett csapadék, és most a szárazságot heves viharok váltották fel. A Corriere della Sera című napilap vasárnapi elemzése szerint Olaszország kiemelt "áldozata" a globális klímaváltozásnak. 

Közben Amerikában már elérte Florida partjait az Irma hurrikán, az erről készített fényképeket és videót ide kattintva nézheti meg!

Szerző

Merkel örül az Orbán-kormány ellen hozott ítéletnek

Publikálás dátuma
2017.09.10. 14:01
FOTÓ: Christoph Schmidt / DPA
Van esély a menekültek európai uniós tagállamok közötti szolidáris elosztására - mondta Angela Merkel német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban megjelent interjúban. Az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletéről szólva azt mondta: nagyon üdvözli a bíróság döntését.

A tagállamok nagy többsége nem perelt a menekültek elosztása miatt, és nem az az álláspontja, hogy soha nem akar befogadni egyetlen menekültet sem. Ezért "látok esélyt arra, hogy a nem nagyon távoli jövőben eljutunk a menekültek szolidáris elosztásáig, ha kitartóan dolgozunk és figyelembe vesszük valamennyi tagország egyéni adottságait és eltérő gazdasági erejét" - mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus.

Valószínűleg jobban ki lehet alakítani egy elosztási mechanizmust, ha "a menekült- és a migrációs politika minden további eleme stabil", vagyis ha eredményes a menekülésre késztető okok megszüntetéséért folytatott küzdelem, hatékony az uniós külső határok védelme, az EU fejlesztési partnerségi kapcsolatot alakít ki Afrikával és sikerül messzemenően felszámolni az embercsempészetet. 

Ebben az esetben "eloszlik a bizalmatlanság a rendezett, legális migrációval szemben". Azonban "legkésőbb ekkor meg kell követelni a belső szolidaritást az Európai Unióban", mert ha a migráció ügyében nincs szolidaritás, akkor más területeken sem lesz, ami "keserű" következményekkel járna a tagországok közötti összetartást illetően - mondta a német kancellár.

Arra a felvetésre, hogy vannak eltérések Magyarország és Szlovákia álláspontja között, azt mondta: "valóban látok árnyalatokat és eltéréseket a visegrádi országoknál; főleg Szlovákia, de Csehország is rugalmasabb, ezért ésszerű minden kormánnyal külön tárgyalni".

Az észak-afrikai Líbiából a Földközi-tengeren át Olaszországba vezető migrációs útvonal ügyéről elmondta, hogy a megoldás "alapmintája" az EU-Törökország menekültügyi megállapodás, amelyet azonban nem lehet egy az egyben a líbiai helyzetre alkalmazni, mert gyenge a helyi kormány. Ezért törekedni kell megerősítésére, és a parti őrség fejlesztése révén arra, hogy meg tudja védeni tengeri határát, és gondoskodni kell arról, hogy a nemzetközi segélyszervezetek közreműködésével javuljon a menekülttáborokban élők helyzete.

Természetesen a legjobb az lenne, ha az emberek nem is indulnának el Líbia felé a Szahara sivatagon keresztül, ezért együtt kell működni az olyan tranzitországokkal, mint Niger, és a Szahara túlsó oldalán fekvő származási országokkal. Az ugyanis biztos, hogy csökkenteni kell az életszínvonalbeli különbségeket, különben "érthető módon" mindig lesznek zavargások és menekülthullámok - mondta Angela Merkel a migráció mellett egy sor más témára is kitekintő terjedelmes interjúban.

Szerző