Már nincs nyeretlen csapat az NB I-ben

Publikálás dátuma
2017.08.21. 07:52
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A labdarúgó NB I hatodik játéknapját követően is veretlen és éllovas a Budapest Honvéd. A legérdekesebbnek ígérkező összecsapáson végül megosztoztak a felek a pontokon Újpesten.

Pedig akár egy egészen hangulatos mérkőzés is kerekedhetett volna szombat este az Újpest és a Diósgyőr párharcából.

Persze, nyilván nem olyan érdeklődés mellett, mint azokban az években, amikor tízezrek tolongtak a lelátón, ám vélhetően a két szurkolótábor komoly hangpárbajt vívott volna a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-re végződő találkozó alatt. Az Újpest-szurkolók viselkedése miatt korábban kiszabott kétmeccses büntetés után erre most eleve nem volt esély, így egy férfi és a vele tartó, lila-fehérbe öltöztetett két kisfiú is csalódottan távozott, amikor a kezdést megelőzően a Mildenberger utcai kapunál azt közölték a biztonságiak, hogy senki nem mehet be.

A túloldalon egyébként volt élet, a Megyeri út felőli bejáratnál az első percekben mintegy 150-en követték kivetítőn a bajnokit. Bent a 90 perc során többször bizonytalankodó újpesti kapus, Filip Pajovic gyakorlatilag ajándékozott egy gólt az üres kapuba 25 méterről betaláló Makrai Gábornak és a vendégeknek a 12. percben, a lilák viszont néhánnyal a lefújás előtt egyenlítettek, így a nem kifejezetten látványos, ám mindenképpen harcos, a végén egy diósgyőri piros lappal színesített ütközet végén otthon tartották az egyik pontot.

„Ennek így inkább edzőmeccs hangulata volt” – beszélt a miliőről a Népszava kérdéseire válaszoló Makrai a lefújást követően. – Egyénileg és csapatszinten is csalódásként éltem meg a találkozót. Nyerni szerettünk volna, de sajnos nem tudtuk egy újabb góllal korábban eldönteni a mérkőzést – mondta el lapunknak az új idényben másodszor eredményes támadó, aki hozzátette: mindig arra számít, hogy hibázik az ellenfél, most is így volt, ezért idejében tudott reagálni Pajovic bizonytalanságára.

Korábban az újoncok felcsúti csatáján megszerezte idénybeli első sikerét a Balmazújvárost házigazdaként 2-1-re legyőző Puskás Akadémia, s ilyen arányban nyert szombaton a címvédő, a győztes gólt a 94. minutumban megszerző Honvéd is Mezőkövesden. A bajnokcsapat találatait Baráth Botond és Kadima Kabangu szerezték, a gólkirály, Eppel Márton viszont kerettag sem volt a kispestieknél: minden valószínűség szerint hamarosan bejelentik az eligazolását.

Az egyetlen pénteki találkozón, Debrecenben 4-1-es vereséget szenvedő Vasas vesszőfutása nem ért véget a cívisvárosban, tegnapi hír ugyanis, hogy az angyalföldi részről megsérülő Murka Benedeknél keresztszalag-szakadást állapítottak meg. Murka már kedden kés alá fekszik, így Michael Oenning vezetőedző hónapokig nem számíthat a csapat alapemberére.

Az élvonalbeli bajnokság szombaton a 7. körrel folytatódik.

Szerző

Bundesliga: gondok a videóbíróval

Komoly fennakadások voltak a videóbíróval a német labdarúgó-bajnokság első fordulójában. A liga (DFL) közleménye szerint három bajnoki mérkőzésen átmenetileg nem lehetett használni a rendszert, a lesek visszatekintése pedig minden találkozón csak kimerevített képpel, de a "lesvonal" behúzása nélkül volt lehetséges. A DFL vizsgálatot indított annak kiderítésére, mi okozta a technikai nehézségeket.

A bajnokság a hagyományoknak megfelelően a címvédő találkozójával kezdődött: pénteken a Bayern München a Bayer Leverkusent fogadta. Ezen a meccsen az időjárás jelentett problémát, a heves esőzés miatt a második félidő tíz perc késéssel kezdődött, a találkozót a müncheniek nyerték magabiztosan 3-1-re. A videóbíró használatára egyszer volt szükség, a felvételek megtekintése után tizenegyest kaptak a bajorok, amit Robert Lewandowski értékesített.

A magyar érdekeltségű csapatok közül az RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban 2-0-ra kikapott a Schalke 04 otthonában, a Hertha BSC ugyanilyen különbséggel nyert otthon az újonc VfB Stuttgart ellen. Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője a siker ellenére sem volt elégedett. "Az első félidőben körülményesen játszottunk, ezen sikerült változtatni a szünetben, a vezető gólunk megzavart minket, a második után még jobban összezavarodtunk, ilyesmi nem fordulhat elő, többet várok a meghatározó futballistáinktól" - értékelt a szakember.

Szalai Ádám végig a pályán volt a Hoffenheimben, amely 1-0-ra győzte le a Werder Brement: a 84. percben született találatot a magyar válogatott csatár készítette elő.

Bundesliga, 1. forduló:

Bayern München-Bayer Leverkusen 3-1, Hertha BSC-Stuttgart 2-0, Hoffenheim-Bremen 1-0, Hamburg-Augsburg 1-0, Mainz-Hannover 0-1, Wolfsburg-Dortmund 0-3, Schalke 04-RB Leipzig 2-0, Freiburg-Frankfurt 0-0, Mönchengladbach-Köln 1-0.

Szerző

Kínai csodák faltól falig

Publikálás dátuma
2017.08.21. 07:40
Fotók: Shutterstock
Kína egy európai számára megfejthetetlen és átláthatatlan. A világ egyik legrégebbi kultúrája él a kontinensnyi országban. Megfejteni reménytelen, de felfedezni szinte kötelező.

Azt mindenki tudja, hogy erre az országra nem alkalmazhatók a turizmusban bevett szabályok és fogalmak. Egy kínai körút lehet természetesen kéthetes, de tarthatna akár húsz évig is. A tájak, a látványosságok, a természet és az emberek változatossága akár egy életre is tartogathat újdonságot és felfedezni valót. Kína nem családi program, inkább egyedül vagy párosan csatangolnak itt a turisták a szervezett utakon.

Ha a kínaiak nem találták volna fel a puskaport és az írást, akkor a csodaszép természeti látványosságokról lennének híresek. A Sárga hegy meleg vizű forrásairól, sűrű fenyveseiről ismert. A hegy lábát sűrű köd borítja, ahogy a felhők felgyülemlenek, de természetesen minden évszak kicsit átformálja. Tavasszal rózsaszín virágok borítják a völgyeket, s betöltik a levegőt mámorító illatukkal. Nyáron a hegy sűrűn zöld, s gyöngyöző patakok csörgedeznek a sziklákon. Az ősz vörösre festi a vidéket, s télen minden nyugovóra tér a fehér hótakaró alatt. A környék gazdag növényvilággal rendelkezik, s emellett sok majom, szarvas, kecske és ritka madarak is élnek itt. Erről a hegyvidékről több ókori szövegben is említést tettek, festmények, versek is fennmaradtak róla.

A Jangce külön fejezet Kínában. A rajta épült Három-szurdok-gát, a világ legnagyobb vízerőműve. Szokták mondani, hogy a Jangce választja el Észak- és Dél-Kínát. Valóban nagy különbség van a két terület között mind az éghajlatban, kultúrában, gazdaságban, népviseletben és természetesen a tájban is. Mivel a folyó hatalmas, érdemes befizetni egy hajókázásra, ahol órákon át élvezhetjük a ringató hullámokat. Természetesen vannak megállók a különleges helyeknél, mint Fengdu szellemvárosa vagy a Shibaozhai, egy csodás kőerődítmény. Úgy látszik, ha Kínában építenek valamit, abból előbb-utóbb mindig természeti látványosság lesz. Aki nem hiszi, az menjen el, a Qiandao mesterséges tóhoz, melyben rengeteg szigetecske található, innen kapta a nevét. A víz gyönyörű azúrkék, a szigeteket pedig sűrű zöld lombozat színezi.

Wuzhen vízivárosa a Jangce folyótól délre terül el. A 2000 éves történelem kiválóan tükröződik a rejtélyes lebegőhidakon, a bonyolult fafaragványokon és a régi köves ösvényeken. A város még mindig őrzi a hagyományokat, ókori jellegét gyönyörűen fenntartja. Lijiang városát nyugatról az Oroszlánhegy, északról pedig az Elefánthegy határolja. A vidéket zöldellő területek ölelik körül, melyeket kristálytiszta vizek tarkítanak. Kubla kán, a Jüan-dinasztia első uralkodója itt építette fel birodalmát, s ma is érezni a levegőben a hely fontosságát, a jólétet. A Hunan tartományban lévő Fenghuang városa viszonylag nehezen közelíthető meg. Az útviszonyokra és a forgalomra való tekintettel a legjobb választás a buszozás. A nagy falról kitűnő kilátás nyílik a rizsteraszokra.

És természetesen ott van a Kínai Nagy Fal is, ami kötelező program. Számtalan elképesztő tájon visz minket keresztül: sivatagok, fennsíkok, hegyek és rétek rengetegét szeli át. De nem csak a gyönyörű táj az, amiért el kell ide látogatnunk. Egy olyan építményen sétálhatunk végig, mely hatalmas történelmi jelentőséggel bír. Érdekes módon, mint mindennek, ennek is van eleje és vége. Aki már járt ott, ahol a szinte végtelen fal a tengerbe vész egészen más véleménnyel lesz a múlandóságról.

Aki csak a körúti kínai bisztró étlapjáról próbál megismerni egy kínait, azt elsőre igazi kulturális sokk éri majd. Például ott van az állandó zsivaly. A kínaiak nem bírják a csendet. Sőt, legalább annyira utálják, mint a legtöbb nyugati a nagy zajt. A csend magányt jelent, de ha van velünk valaki, az zajong. Ez ilyen egyszerű. Ha a kínai ,,remekül érzi magát", azt mondja, ,,re-nao", azaz ,,meleg van és zaj". A csend szükségképpen kizárja, hogy az ember jól érezze magát.

Magányos kínait ritkán látunk, mert csapatostul intézik ügyeiket. Ha egy kínai fekvő beteg, esze ágában sincs azt kívánni, hogy hagyják magára szenvedésével, és engedjék háborítatlanul lábadozni. Hosszú, tömött sorban érkeznek a rokonok, barátok, és a betegágy fölé hajolva fecsegnek, megvitatják a tüneteket, adják a tanácsokat a mielőbbi gyógyuláshoz, illetve bánatos fejcsóválással vigasztalják a haldoklót.

Nyugaton minél drágább egy étterem, annál halkabb, annál süppedősebbek a szőnyegek. Kínában viszont az áraktól függetlenül minden étteremben kockakő és csempézett fal van a hangok felerősítése érdekében: a pincérek beordítják a rendelést a konyhába, a vendégek is teljes hangerővel társalognak, a gyerekek körbe-körbe rohangásznak az asztalok között és visítoznak.

A kínaiak kedvenc játéka a madzsong. Madzsongot kártyával is lehet játszani, de ilyet senki nem csinál. Túl csöndes volna. Vannak viszont e célra készített asztalok, jó zajos, visszhangzó asztallappal, hogy a kockákat minél hangosabban lehessen csapkodni.

Szerző