Előfizetés

Újabb 91 vulkán az Antarktisz alatt

Publikálás dátuma
2017.08.14. 07:18
Fotó: Shutterstock

Brit kutatók 91 újabb vulkánt fedeztek fel az Antarktisz jégtakarója alatt az eddigi 47 mellett, a legmagasabb mintegy négyezer méteres. A szakemberek szerint a hatalmas térség mellett valószínűleg eltörpül a kelet-afrikai vulkanikus hegyvonulat, ahol a világon a legsűrűbb a vulkánok előfordulása.

A kutatók felhívják a figyelmet arra: "ha ezek a vulkánok kitörnek, tovább destabilizálják a nyugat-antarktiszi jégmezőket. Minden, ami jégolvadást idéz elő - és ilyen a vulkánkitörés -, felgyorsíthatja a jég tengerbe jutását" - magyarázta Robert Bingham gleccserszakértő, a tanulmány egyik szerzője. A nagy kérdés az, mennyire aktívak ezek a vulkánok. Ez az amit a lehető leggyorsabban ki kell derítenünk - tette hozzá.

USA - Nem valószínű az azonnali háború

Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok katonai választ adjon az észak-koreai fenyegetőzésekre, de azonnali háborútól nem tart. 

Herbert McMaster az ABC televízió Ez a hét című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorának adott interjújában fejtette ki álláspontját.

McMaster leszögezte, hogy "a fenyegetés természetétől függ az", hogy önmagában egy fenyegetésre Washington katonai választ adjon. Hozzátette, hogy "nagyon, nagyon veszélyesnek" ítéli Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok valamennyi válaszlépését a térségben lévő szövetségeseivel szorosan együttműködve teszi meg. A nemzetbiztonsági tanácsadó emlékeztetett arra, hogy Washington lényegében az 1953-ban megkötött fegyverszünet óta készül a Koreai-félszigeten a helyzet eszkalációjára.

A három évig tartó koreai háború 1953 júliusában a Panmindzsonban megkötött fegyverszüneti egyezménnyel ért véget, és a felek azóta sem kötöttek békeegyezményt.

Az 1953-as és a mostani helyzet között párhuzamot vonva McMaster megállapította: "a különbség az, hogy most a veszély nagyobb, és minden egyes nappal, minden egyes rakétakísérlettel növekszik". A tanácsadó ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a harcias retorika ellenére sem nőtt meg drámaian egy háború kirobbanásának veszélye. "Nem vagyunk közelebb a háborúhoz, mint egy héttel ezelőtt. De közelebb vagyunk hozzá, mint egy évtizeddel ezelőtt" - mondta.

Herbert McMaster utalt Henry Kissinger volt külügyminiszternek a The Wall Street Journal című lapban a hétvégén megjelent véleménycikkére, és egyetértett a politikussal abban, hogy az Egyesült Államok - és a világ is - harminc éven keresztül halogatta az észak-koreai viselkedésre adott megfelelő választ, és ennek következtében az ázsiai kommunista ország fegyverkezési programja csak felgyorsult.

Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a Fox televízióban szintén azt hangsúlyozta, hogy azonnali háborús veszély nincs. "De ne tévedjünk, a nukleáris rakétával történő támadás egyre növekvő veszélye valóban nagyon komoly fenyegetést jelent" - tette hozzá. A CIA-igazgató szerint lehet számítani újabb észak-koreai rakétakísérletekre.

Martin Schulz: kancellár leszek!

Publikálás dátuma
2017.08.13. 18:14
FOTÓ: AXEL SCHMIDT / AFP
 Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint jó esélye van rá, hogy ő legyen a következő német kormányfő. Schulz a ZDF országos köztelevíziónak adott interjúban azt mondta, még semmi sem dőlt el, minden lehetséges, megéri kampányolni az utolsó pillanatig.

A politikussal készült beszélgetés vasárnap este lesz látható a televízióban. Az előzetesen közölt részletek szerint Schulz nyitottnak mutatkozott ismét együtt kormányozni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával a Keresztényszociális Unióval (CSU) abban az esetben, ha ő lesz az új kancellár.

A szociáldemokraták jelöltje annak ellenére nyilatkozott ilyen magabiztosan, hogy pártja a közvélemény-kutatások szerint bőven le van maradva mögött a CDU/CSU mögött. A felmérések szerint a konzervatív uniópártok támogatottsága 37-40 százalékos, míg az SPD 23-25 százalékon áll.