Előfizetés

Rendkívüli állapot - Tüntetők közé hajtott egy autós Virginiában

Publikálás dátuma
2017.08.13. 10:44
A hatóságok próbálna rendet tartani. FOTÓ: PAUL J. RICHARDS / AFP
 Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban, Charlottesville-ben a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Egy valószínűleg szándékos autós gázolásnak halálos áldozata és sok sérültje van. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot, majd beszédet is mondott a zavargások kapcsán.

Charlottesville város polgármestere, Mike Signer, saját megfogalmazásában "megtört szívvel" jelentette be, egy autó a tüntetők közé hajtott, egy embert halálra gázolt, és a több komoly sérültet is hagyott az úttesten. A hírt először a város kórházának szóvivője, Angela Taylor közölte, aki megerősítette azt is, hogy az egyetemi klinikán a támadás 19 sérültjét ápolják. 

A városban péntek este óta zajló megmozduláson, majd az ezt követő szombati összecsapásokban többen megsebesültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban erről egyelőre nem közölt pontos adatokat.

A virginiai Charlottesville városában - amely egyetemi központ - az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.

Virginia állam demokrata párti kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. Terry McAuliffe elfogadhatatlannak nevezte a történteket - illetve a retorikát is - és közölte, hogy "a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti".
Sajtóértesülések szerint nagyjából két órával az erőszakos összecsapásokat követően egy kocsi nagy sebességgel hajtott több száz tüntető közé. Szemtanúk több sérültről számoltak be. Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e.

Donald Trump elnök először Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket, és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak, majd kora délután sajtónyilatkozatot is tett. "Össze kell fognunk és el kell ítélnünk ezt a gyűlöletet. Az Egyesült Államokban nincs helye az ilyesfajta erőszaknak. Gyerünk, fogjunk össze!" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök. Majd kora délutáni sajtónyilatkozatában erőteljesen elítélte "a gyűlölet, a fanatizmus és az erőszak több oldalon történő megnyilvánulásait". "Mindenekelőtt amerikaiak vagyunk", fogalmazott Trump, majd "a rend és a törvényesség gyors visszaállítására", valamint "ártatlan életek megóvására" szólított fel. A bedminsteri golfklubjában tett sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy telefonon egyeztetett Terry McAuliffe kormányzóval. Trump hangsúlyozta, hgy McAuliffe és ő egyetértettek abban, hogy "a gyűlöletnek és a megosztottságnak véget kell vetni, és most azonnal kell véget vetni".

A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe. A szobrát védelmező demonstrálók - köztük sokan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők - is konföderációs zászlókat lobogtatva jelentek meg a város egyik parkjában meghirdetett rendezvényen. Sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is. A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát "Egységet és biztonságot Amerikának" nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis - törvénytelennek nyilvánítva - berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.

Charlottesville liberális város hírében áll az elsöprő többségében konzervatív Virginia államban. A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől - utcákról, középületek elől - eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is - ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll -, és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.

Lezuhant egy rendőrségi helikopter
Lezuhant egy rendőrségi helikopter szombaton Charlottesville közelében, és a rajta utazó két rendőr meghalt - közölte a helyi rendőrség. A helikopter erdős területen zuhant le, egy ház közelében, Albermale megyében. A földön tartózkodók közül nem sérült meg senki. A baleset okát vizsgálják.
Az AP hírügynökség meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva jelentette, hogy a városbeli erőszakos cselekményeknek van közük a helikopterbalesethez, de beszámolóiból egyelőre nem derült ki, hogy milyen módon. A dpa hírügynökség úgy tudja, hogy a helikopter személyzete a tüntetéseket figyelte.

Háziállatokra is átterjedt a sertéspestis Kárpátalján

Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a munkácsi járási Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában - adták hírül szombaton kárpátaljai hírportálok.

A jelentések szerint pénteken egy alsókerepeci lakos jelezte a Munkácsi járás állategészségügyi szolgálatának, hogy két sertése pusztult el gyors lefolyású betegségben. Az állatok tetemeiből vett minták laboratóriumi vizsgálatából szombatra kiderült, hogy a sertésekkel az ASP vírusa végzett. Az elhullott állatok maradványait az állategészségügyi szolgálat munkatársai megsemmisítették, a sertésólat és az egész portát fertőtlenítették. Alsókerepecet 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, a településen leölik és elégetik az összes sertést. A hatóságok azt ígérik, hogy a gazdáknak az állam kártérítést fizet az állatokért.

Kárpátalján az ASP-fertőzést első ízben a múlt év végén mutatták ki egy nagyszőlősi szálloda gazdaságában elhullott vaddisznókban. Azóta a veszélyes állatbetegség megjelent a Beregszászi, Ilosvai, Ökörmezői, Técsői és Volóci járások területén. Korábban minden helyszínen vaddisznók fertőződtek meg, a mostani az első eset, amikor a Munkácsi járásban elpusztult házi sertésekben mutatták ki az ASP vírusát.

Az elmúlt öt évben Ukrajna 23 megyéjében közel 240 ASP-s esetet regisztráltak, az idén már mintegy 90-et, szemben a tavalyi egész évi 91 esettel. Szakemberek szerint, ha az ASP terjedése a jelenlegi mértékben folytatódik, Ukrajna sertésállománya 2020-ig 1,4 millió egyeddel fog csökkenni.

Japán is rakétavédelmi rendszert telepít Észak-Korea miatt

Publikálás dátuma
2017.08.12. 10:30
FOTÓ: STR / JIJI PRESS / AFP
Japán megkezdte Patriot rakétavédelmi rendszerének telepítését szombaton, miután Észak-Korea a héten rakétatámadással fenyegette meg Guamot - derült ki az NHK japán köztelevízión sugárzott felvételekből, írja az MTI nyomán az Index.

Az NHK szerint a védelmi minisztérium szombaton megkezdte Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) típusú rakétavédelmi rendszerének telepítését a szigetország nyugati részén található Simane, Hirosima, Kócsi és Ehime prefektúrákban, amelyek fölött - Phenjan fenyegetése szerint - átrepülnének a Guam felé tartó rakéták.

A japán televízióban mutatott felvételeken látható, hogy katonai járművek pirkadat előtt indítóállásokat és a rakétavédelmi rendszer más részeit szállították egy Kócsiban található katonai támaszpontra. A Kyodo japán hírügynökség védelmi minisztériumi tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a rendszer telepítése szombat délelőtt már be is fejeződhet.