Tüzes ló - A föld bíbora

Lassan teli lesz a kertünk ajándékbokrokkal. Faluhelyen – legalábbis az olyan igaziban, mint a mienk, ahová nem csak aludni járnak haza a városi népek – nemigen dobálnak ki az emberek semmit, főleg nem palántát. Akkor sem, ha már nincs hová elültetni őket. Így esik meg, hogy miután néhány, a tyúkoknak szánt, lerágott dinnyehéjjal átugrunk szembe, két hatalmas paradicsombokorral meg egy burjánzó tökpalántával térünk vissza. A szomszédasszony csak annyit kér, hogy miután beültettük, a helyes kis négyszögletű plasztiktartót vigyük vissza, s ha ő nincs épp otthon, tegyük le a kapu elé. Amiből mindjárt látszik, hogy ebben a közegben bizony még az apró és csekély jelentőségű, tán még Isten szeme elől is rejtve maradó tárgyak sem vesznek el. Csicsókát a szomszéd faluból kaptunk, ahol a zöldségeskert helyén pázsitot fektettek le: közelebb esnek a városhoz, gondtalanabb szívvel mondanak búcsút a gyomlálás gyötrelmeinek. Nem mintha a csicsóka elvárná az efféle törődést, ez a növény igénytelen, mint a hegyi kecske, lám, nálunk még az az ölnyi is burjánzani kezdett, amit véletlenül ott felejtettünk egy vödörben. A nemtörődést ráadásul vibráló ízekkel hálálja meg, aki nem evett még csicsókát nyersen, főzve vagy sütve, nem is tudja, milyen mennyei zamatok léteznek egy göcsörtös, földillatú gumóban.

A pár tő szeder egy idős nénitől érkezett: nem bírt már a folyton sarjadó s mindent átszövő indákkal, így egy részüket kiirtotta. Ki persze egyetlen tövet sem dobott, így boldog-boldogtalan kapott a környéken a hetyke kis vesszőkből. Befakadt valamennyi, s jó néhány szem feketéllik már a bokrokon.

Nekem a szeder mindig vadon termő növény marad. Apám erdőjáró ember volt, s nemigen fordult elő, hogy üres kézzel jött volna haza onnét. Olykor csak egy pár szem vargánya került a reggeli rántottába, vagy néhány csokor madársóska a salátába, netán pirosló kecskerágó-csokor anyám vázájába. Szebb reggeleken egész kandli erdei málna illatozott a konyhaasztalon, vagy ölnyi szurokfű, amiről akkoriban még nem tudtam, hogy később oregánóként fogom majd újra megszeretni.

Szedret minden évben családostól, együtt szedtünk. Szúrós, bajos, kellemetlen jószág, nem olyan, mint kertre nemesített, tüskétlen társai. Napokig tartott, míg végül négyen-öten összegyűjtöttünk két nagyobb vödörre valót. Azt szépen összetörtük – összedzsamáltuk, ahogy felénk mondják – majd egy tiszta vászonpelenkán átszűrtük, levét kinyomkodtuk. A bíborkék és a bíborvörös színpompás elegye bordóllott ilyenkor a vödörben, amibe anyámék némi szalicilt szórtak, s mehetett is üvegekbe töltve a kamrába.

Egyetlen nyarat kivéve mindig volt otthon szederszörp. Azon a nyáron valamelyőnk, akit apám a szalicilért szalasztott, véletlenül rossz zacskót emelt le a szekrény tetejéről, s mikor már az egészet beleszórtuk, akkor vettük észre, hogy hangyairtó volt.

Ma is gyakran felidézem a kert sarkát, ahová a vödörnyi szederszörpöt öntöttük, látom a fekete földbe csordogáló bíborlevet, a keserves munka gyümölcsét, s érzem potyogó könnyeimet, amiért a mennyei nedűtől egyetlen rossz mozdulat miatt megfosztattunk.

Szerző
Doros Judit

Bővül a Kolozsvári Magyar Napok

Kinőtte korábbi helyszíneit a 8. Kolozsvári Magyar Napok, ezért terjeszkedik a fesztivál - írja a kultura.hu. Az augusztus 13-án kezdődő nyolcnapos kolozsvári rendezvény a Sétatéren felállított színpaddal bővíti helyszínei számát.

Szerző

1,4 milliárd rekonstrukció újratervezésére

Újratervezik az Iparművészeti Múzeum felújítását - 1,4 milliárd forintért. A múzeum épülete rekonstrukciójának módosított engedélyezési és kiviteli terveit a korábbi tervező, a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. készítheti el, nettó 1 milliárd 372 millió forintért - írja a 444.hu.

Szerző