Előfizetés

Nő a feszültség Észak-Korea és az USA között

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint növekszik a feszültség Észak-Korea és az Egyesült Államok között.

A szakértő a köztévé kedd reggeli műsorában azt mondta, hogy kontrollálhatatlanná vált Észak-Korea, és ezért növekvő feszültség van az Egyesült Államok és a szövetségesei, valamint Észak-Korea között. Ez pedig most már komoly katonai előkészületeket is generál - tette hozzá. Frank Tibor úgy fogalmazott: "Észak-Korea egy büszkén fegyverkező ország, amelyik a fegyvereivel fog próbálni érvényt szerezni a gazdasági szükségleteinek."

Múlt héten lapunk is beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok szigorúbb szankciók bevezetését sürgeti Észak-Korea ellen. Ehhez megszerezhették Kína támogatását is, mivel azt remélik, hogy a Biztonsági Tanács 15 tagja egyhangúlag jóváhagyja majd a büntetőintézkedések megerősítését – értesült a Reuters. Washington és Peking a június 4-i észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakétakísérlet óta tárgyalásokat folytat egymással arról, hogyan lehetne az észak-koreai rezsim nukleáris ambícióit megfékezni. Azóta Phenjan újabb nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki. A kínai ENSZ-nagykövet, Liu Csie-ji a hírügynökségnek megerősítette, hogy konszenzusos határozat elfogadására számítanak.

Az újabb szankciók elfogadásához legalább kilenc igen szavazat szükséges, méghozzá úgy, hogy a BT egyetlen állandó tagja sem él vétójogával. Kína és Oroszország is egyeztet az észak-koreai szankciók ügyéről. A Trump-kormányzat Kínától várja, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára, rákényszerítve Phenjant nukleáris kísérleteinek és rakétatesztjeinek beszüntetésére.

A vád tanúja

Éppen ideje volna, hogy az ellenzéki elemzők megköszönjék Orbánnak a Soros-kampányt, a főmumus plakátjával beborított országot. Sokan sokféleképpen próbálták már rábizonyítani Orbánra, hogy felszámolja a demokráciát és fokozatosan diktatúrára jellemző viszonyokat teremt, de ennek hazai és külvilági tudatosításában senki sem volt annyira sikeres, mint ő maga. Ezzel az ádáz kampánnyal végre elérte, hogy azok is igaznak találják a vádakat, akik ezt túlzásnak tartották. Ezekkel a plakátokkal alighanem eloszlatott minden kételyt: ilyen propaganda cunamira csakis tekintélyuralmi rezsimek képesek.

Sorra utalnak erre a nyugati publicisták, akiknek érthetően szemet szúrtak e plakátok, s korántsem csupán letagadhatatlan sandaságuk okán. Mert mindent elárul maga a tény, hogy az első számú közellenség képével riogatnak egy országot. A mai nyugati nemzedékek közszereplői kivétel nélkül ismerik Orwell regényét, s abból Goldsteint, a közgyűlölet célszemélyét. Ha tehát látnak egy felettébb erre emlékeztető kampányt, mi más is jutna eszükbe?! Amikor a minap nálunk járt egy német miniszter, meghökkenve beszélt a látványról, amely a repülőtérről a városba vezető úton fogadta, az egymásba érő Soros-plakátokkal. Ennél hatásosabb rendszerellenes reklámot nehéz lett volna kitalálni. Bennem fel is ötlött, hogy az Orbánnak e tanácsot adó ötletgazda netán tényleg a legendás film Marlene Dietrichjének módjára az ellenkezőjét akarja elérni, mint amit a vezérnek eladott: a rezsimje leleplezését. Persze elhessegettem magamtól ezt az összeesküvési teóriát, sohasem szabad lebecsülni a butaságot.

Egy biztos: ennyire még senkinek sem sikerült megcsinálnia a tökéletesen negatív országimázst. E plakátokat jószerivel az egész világsajtó bemutatta, s már felesleges is volt a hozzájuk fűzött magyarázat. Hiszen önmagukért beszéltek. Nem lehet demokrácia az, ahol egy kormányzat ilyen kampányt folytat. Ahol a csapból is a megszemélyesített főellenség, Soros (Trockij, Rajk, négyek bandája) gyalázása folyik. Ahol – hajdani náci és bolsevik karikatúrák mintájára – a gonosz tőkés rángatja bábként az ellenzéket, a civil szervezeteket. Nincs demokratikus párt és politikus, aki Kukrinyikszi Pravda-karikaturistával, vagy a Stürmer rajzolóival óhajtana vetélkedni. A jobboldalon negyedszázada hajtogatják, hogy a külvilágban az itthoni liberális és baloldali „súgók” rágalmazzák a magyar népet, amelynek képviseletét kormányon és ellenzékben csakis (magukat nemzetiként emlegetve) a nacionalisták láthatják el. Holott persze a nyugati világban már ez az igény is felér egy önbélyegzéssel. A kilencvenes évek elején egy amerikai kollégám mesélte, hogy interjút csinált Csurkával (a Soros-gyalázás ihletőjével), s tíz perc múltán már a szóhasználatából tudta, hová sorolja.

Nyugaton egész könyvtára van a rossz rezsimek módszereinek, propagandájának, korántsem csupán Orwelltől tájékozódtak. Önmagukat csapják be a jobboldalon, ha elhiszik, hogy „súgók” nélkül a nyugati demokráciák politikusai és médiája nem képes róluk képet alkotni. S nincs az a furmányos ellenzéki, aki lejáratásban képes volna akárcsak megközelíteni az Orbán-kormány Soros-plakátokkal kialakított országképét.

A vád tanúja

Éppen ideje volna, hogy az ellenzéki elemzők megköszönjék Orbánnak a Soros-kampányt, a főmumus plakátjával beborított országot. Sokan sokféleképpen próbálták már rábizonyítani Orbánra, hogy felszámolja a demokráciát és fokozatosan diktatúrára jellemző viszonyokat teremt, de ennek hazai és külvilági tudatosításában senki sem volt annyira sikeres, mint ő maga. Ezzel az ádáz kampánnyal végre elérte, hogy azok is igaznak találják a vádakat, akik ezt túlzásnak tartották. Ezekkel a plakátokkal alighanem eloszlatott minden kételyt: ilyen propaganda cunamira csakis tekintélyuralmi rezsimek képesek.

Sorra utalnak erre a nyugati publicisták, akiknek érthetően szemet szúrtak e plakátok, s korántsem csupán letagadhatatlan sandaságuk okán. Mert mindent elárul maga a tény, hogy az első számú közellenség képével riogatnak egy országot. A mai nyugati nemzedékek közszereplői kivétel nélkül ismerik Orwell regényét, s abból Goldsteint, a közgyűlölet célszemélyét. Ha tehát látnak egy felettébb erre emlékeztető kampányt, mi más is jutna eszükbe?! Amikor a minap nálunk járt egy német miniszter, meghökkenve beszélt a látványról, amely a repülőtérről a városba vezető úton fogadta, az egymásba érő Soros-plakátokkal. Ennél hatásosabb rendszerellenes reklámot nehéz lett volna kitalálni. Bennem fel is ötlött, hogy az Orbánnak e tanácsot adó ötletgazda netán tényleg a legendás film Marlene Dietrichjének módjára az ellenkezőjét akarja elérni, mint amit a vezérnek eladott: a rezsimje leleplezését. Persze elhessegettem magamtól ezt az összeesküvési teóriát, sohasem szabad lebecsülni a butaságot.

Egy biztos: ennyire még senkinek sem sikerült megcsinálnia a tökéletesen negatív országimázst. E plakátokat jószerivel az egész világsajtó bemutatta, s már felesleges is volt a hozzájuk fűzött magyarázat. Hiszen önmagukért beszéltek. Nem lehet demokrácia az, ahol egy kormányzat ilyen kampányt folytat. Ahol a csapból is a megszemélyesített főellenség, Soros (Trockij, Rajk, négyek bandája) gyalázása folyik. Ahol – hajdani náci és bolsevik karikatúrák mintájára – a gonosz tőkés rángatja bábként az ellenzéket, a civil szervezeteket. Nincs demokratikus párt és politikus, aki Kukrinyikszi Pravda-karikaturistával, vagy a Stürmer rajzolóival óhajtana vetélkedni. A jobboldalon negyedszázada hajtogatják, hogy a külvilágban az itthoni liberális és baloldali „súgók” rágalmazzák a magyar népet, amelynek képviseletét kormányon és ellenzékben csakis (magukat nemzetiként emlegetve) a nacionalisták láthatják el. Holott persze a nyugati világban már ez az igény is felér egy önbélyegzéssel. A kilencvenes évek elején egy amerikai kollégám mesélte, hogy interjút csinált Csurkával (a Soros-gyalázás ihletőjével), s tíz perc múltán már a szóhasználatából tudta, hová sorolja.

Nyugaton egész könyvtára van a rossz rezsimek módszereinek, propagandájának, korántsem csupán Orwelltől tájékozódtak. Önmagukat csapják be a jobboldalon, ha elhiszik, hogy „súgók” nélkül a nyugati demokráciák politikusai és médiája nem képes róluk képet alkotni. S nincs az a furmányos ellenzéki, aki lejáratásban képes volna akárcsak megközelíteni az Orbán-kormány Soros-plakátokkal kialakított országképét.