Előfizetés

Kettős játszma

Hétvégén az ENSZ Biztonsági Tanácsa az eddigi legkeményebb büntetőintézkedéseket fogadta el Észak-Korea ellen. Ha minden ország tartaná magát hozzá, akkor becslések szerint Phenjan exportból származó bevételei harmadával csökkennének. Az ENSZ tavaly novemberi határozata még csak korlátozta Kim Dzsong Un számára a szén exportját, most azonban nemcsak e nyersanyag külföldön való eladását tiltotta meg számára, hanem egy sor másét is. Élhetünk azonban a gyanúperrel, hogy a legújabb szankciók nyomán sem dobja be a törülközőt a kis vezér, s tovább folytatja nukleáris-, illetve ballisztikus rakétaprogramját. Kim Dzsong Un ugyanis úgy véli, ha interkontinentális ballisztikus rakétáival képes elérni az Egyesült Államokat, akkor ő diktálhatja majd a feltételeket.

A jelenlegi helyzet Kína számára a legkellemetlenebb. Peking nem kívánja kockára tenni kapcsolatait az Egyesült Államokkal egy őrült vezető miatt, de Észak-Korea összeomlását sem óhajtja menekültek millióitól tartva. Hivatalos közlések szerint Kína tartja magát ahhoz a februárban tett vállalásához, mely szerint nem vásárol szenet harcias szomszédjától. E dokumentumból ugyanis kiderül, hogy Észak-Korea júniusban egyetlen dollár exportbevételre sem tett szert a nyersanyagból. Sokan arra számítottak, hogy Kína az import leállításával térdre kényszeríti majd Kim Dzsong Unt, ennek azonban éppen az ellenkezője történt: minden korábbinál gyakrabban, már szinte hetente hajt végre rakétakísérleteket, s biztosak lehetünk abban, hogy még az idén sort kerít a következő kísérleti föld alatti nukleáris robbantásra is. Sőt, hírek szerint Phenjan a kínai import leállítása óta sem vásárol Pekingtől kevesebb luxuscikket.

Szakértők úgy vélik, a hivatalos közlések ellenére Kína továbbra is segítséget nyújt Phenjannak, például hitel formájában. Beszámolók szerint ráadásul Észak-Korea - a hivatalos közlések ellenére – adott el szenet Pekingnek.

A meglepetés erejével hatna, ha az újabb szankciókkal bármiféle hatást sikerülne elérni. Különösen, ha Kína nem veszi komolyan azokat.

Legenda születik

Hegyi Iván írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2017.08.08. 07:55
Deutsch Tamás klubelnök nem az NB II-ről álmodozott, amikor átadták az Új Hidegkuti Stadiont. Fotó: Molnár Ádám
Antigua és Barbuda múlhatatlan emléke a Hungária körúti másodosztályú labdarúgó bajnoki találkozón köszönt vissza, amikor csereként lépett pályára Bori Gábor.

A neves ügyvéd egyszer csak azt mondta a nem kevésbé jó hírű szállodában: „Megyek, megnézem a tévében az MTK-t.”

Az asztalnál néma csend támadt. Majd valaki félszegen visszakérdezett:

– Melyik csapattal játszik az MTK?

„A Cegléddel az NB II-ben” – érkezett a lakonikus válasz.

Most már tényleg teljessé vált a nesztelenség, ám a doktor úr különös passziója felkeltette az érdeklődést a találkozó iránt; még néhány hölgy is bele-belenézett a meccsbe. Egyikük megjegyezte: „Jé, nincsenek nézők”. A férfiak hümmögtek: – Nincsenek. „Kitiltották őket?” – Nem. Maguktól maradtak otthon. „Akkor azért van az a két hatalmas fal a kapuk mögött lelátó helyett!” – Nem, az tervezői lelemény. „Hol itt a fortély? Szörnyen néz ki...” – Ízlés kérdése, drágám.

Ahogyan az is, mivel tölti idejét vasárnap délután a jogtudományok doktora.

Amúgy a találkozó színvonala nem volt kirívóan alacsonyabb az úgynevezett NB I nívójánál, és a 951-es nézőszám sem törpült el az első osztályúnak mondott forduló 2453-as látogatottsági középértéke mellett. (A zárt kapus Újpest–Vasas találkozót természetesen nem vettük számításba.) A nyolcvanhatodik percig az idehaza megszokott mederben zajlott a mérkőzés, azaz – a bevett kifejezéssel – „csordogált a játék”, amikor hirtelen az ütötte meg a fület: beáll Bori, aki akár az MTK legendájának is tekinthető.

Na most, nekem személyesen semmi bajom a harminchárom éves labdarúgóval, aki ráadásul nem is tehet arról, hogy efféle szamárságokat mond róla az, aki – a jelek szerint – rosszabb riporternek, mint a szóban forgó védő-középpályás futballistának. Ám Bori eddig a leginkább azzal hagyott nyomot maga után, hogy Antigua és Barbuda világhírűnek nem nevezhető csapata ellen szerepelt a címeres mezes együttesben – csereként –, és többször nem is volt válogatott. Tűnődöm, vajon hányan mondanák fel hibátlanul az akkori (2005-ös) összeállítást? Nagyjából annyian, amennyien a mai MTK-ét... De hogy ne hagyjam kétségek között az olvasót, ide írom az egzotikus vetélytárs ellen fölényes, 3-0-s diadalt arató játékosok névsorát: Rabóczki (Vlaszák) – Vermes (Regedei), Böjte, Koller (Takács), Vanczák – Vadócz, Feczesin (Kapcsos), Tőzsér – Priskin (Majoros), Rajczi (Bori), Sitku (Ferenczi).

Senki ne szégyellje, ha ezt nem tudta fejből...

Annál inkább röstellheti magát a szpíker, mert az MTK hosszú évtizedekig nagy klub volt, legendáit mélységesen tisztelni illenék. Minimum azzal, hogy nem hígítjuk fel a dicsőséges listát. Amelyen – tényleg csak kivonatosan – olyan emblematikus alakok szerepelnek, mint Bíró Sándor, Börzsei János, Braun József, Bukovi Márton, Cseh II László, Guttmann Béla, Hidegkuti Nándor, Kalmár Jenő, Kovács Imre, Lantos Mihály, Mándi Gyula, Molnár György, Nagy István, Opata Zoltán, Orth György, Palotás Péter, Sas Ferenc, Schaffer Alfréd, Schlosser Imre, Sebes Gusztáv, Sándor Károly, Sipos Ferenc, Titkos Pál. Az 1964-es KEK-döntőben szerepelt csapatból (Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy, Kovács Ferenc – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi) két játékos került az előbb említettek közé... Hogy az 1968-ban kupagyőztes garnitúráról (Hajdú – Szántó, Dunai, Csetényi, Jenei – Török, Strasszer, Oborzil – Kékesi, Szuromi, Sárközi), netán Verebes József 1987-es bajnokcsapatáról (Gáspár – Huszárik vagy Talapa, Híres, Turner, Szalai – Kékesi, Varga, Turtóczki, Bognár – Boda, Szeibert) ne is beszéljünk...

Magunk közt szólva: az utóbbi társaságnak bizony már voltak gyenge pontjai. S az azóta eltelt harminc évben a helyzet messzemenően romlott.

Még akkor is, ha a közszolgálatinak magasztalt televízióban ma is legendák születnek.

Legenda születik

Hegyi Iván írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2017.08.08. 07:55
Deutsch Tamás klubelnök nem az NB II-ről álmodozott, amikor átadták az Új Hidegkuti Stadiont. Fotó: Molnár Ádám
Antigua és Barbuda múlhatatlan emléke a Hungária körúti másodosztályú labdarúgó bajnoki találkozón köszönt vissza, amikor csereként lépett pályára Bori Gábor.

A neves ügyvéd egyszer csak azt mondta a nem kevésbé jó hírű szállodában: „Megyek, megnézem a tévében az MTK-t.”

Az asztalnál néma csend támadt. Majd valaki félszegen visszakérdezett:

– Melyik csapattal játszik az MTK?

„A Cegléddel az NB II-ben” – érkezett a lakonikus válasz.

Most már tényleg teljessé vált a nesztelenség, ám a doktor úr különös passziója felkeltette az érdeklődést a találkozó iránt; még néhány hölgy is bele-belenézett a meccsbe. Egyikük megjegyezte: „Jé, nincsenek nézők”. A férfiak hümmögtek: – Nincsenek. „Kitiltották őket?” – Nem. Maguktól maradtak otthon. „Akkor azért van az a két hatalmas fal a kapuk mögött lelátó helyett!” – Nem, az tervezői lelemény. „Hol itt a fortély? Szörnyen néz ki...” – Ízlés kérdése, drágám.

Ahogyan az is, mivel tölti idejét vasárnap délután a jogtudományok doktora.

Amúgy a találkozó színvonala nem volt kirívóan alacsonyabb az úgynevezett NB I nívójánál, és a 951-es nézőszám sem törpült el az első osztályúnak mondott forduló 2453-as látogatottsági középértéke mellett. (A zárt kapus Újpest–Vasas találkozót természetesen nem vettük számításba.) A nyolcvanhatodik percig az idehaza megszokott mederben zajlott a mérkőzés, azaz – a bevett kifejezéssel – „csordogált a játék”, amikor hirtelen az ütötte meg a fület: beáll Bori, aki akár az MTK legendájának is tekinthető.

Na most, nekem személyesen semmi bajom a harminchárom éves labdarúgóval, aki ráadásul nem is tehet arról, hogy efféle szamárságokat mond róla az, aki – a jelek szerint – rosszabb riporternek, mint a szóban forgó védő-középpályás futballistának. Ám Bori eddig a leginkább azzal hagyott nyomot maga után, hogy Antigua és Barbuda világhírűnek nem nevezhető csapata ellen szerepelt a címeres mezes együttesben – csereként –, és többször nem is volt válogatott. Tűnődöm, vajon hányan mondanák fel hibátlanul az akkori (2005-ös) összeállítást? Nagyjából annyian, amennyien a mai MTK-ét... De hogy ne hagyjam kétségek között az olvasót, ide írom az egzotikus vetélytárs ellen fölényes, 3-0-s diadalt arató játékosok névsorát: Rabóczki (Vlaszák) – Vermes (Regedei), Böjte, Koller (Takács), Vanczák – Vadócz, Feczesin (Kapcsos), Tőzsér – Priskin (Majoros), Rajczi (Bori), Sitku (Ferenczi).

Senki ne szégyellje, ha ezt nem tudta fejből...

Annál inkább röstellheti magát a szpíker, mert az MTK hosszú évtizedekig nagy klub volt, legendáit mélységesen tisztelni illenék. Minimum azzal, hogy nem hígítjuk fel a dicsőséges listát. Amelyen – tényleg csak kivonatosan – olyan emblematikus alakok szerepelnek, mint Bíró Sándor, Börzsei János, Braun József, Bukovi Márton, Cseh II László, Guttmann Béla, Hidegkuti Nándor, Kalmár Jenő, Kovács Imre, Lantos Mihály, Mándi Gyula, Molnár György, Nagy István, Opata Zoltán, Orth György, Palotás Péter, Sas Ferenc, Schaffer Alfréd, Schlosser Imre, Sebes Gusztáv, Sándor Károly, Sipos Ferenc, Titkos Pál. Az 1964-es KEK-döntőben szerepelt csapatból (Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy, Kovács Ferenc – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi) két játékos került az előbb említettek közé... Hogy az 1968-ban kupagyőztes garnitúráról (Hajdú – Szántó, Dunai, Csetényi, Jenei – Török, Strasszer, Oborzil – Kékesi, Szuromi, Sárközi), netán Verebes József 1987-es bajnokcsapatáról (Gáspár – Huszárik vagy Talapa, Híres, Turner, Szalai – Kékesi, Varga, Turtóczki, Bognár – Boda, Szeibert) ne is beszéljünk...

Magunk közt szólva: az utóbbi társaságnak bizony már voltak gyenge pontjai. S az azóta eltelt harminc évben a helyzet messzemenően romlott.

Még akkor is, ha a közszolgálatinak magasztalt televízióban ma is legendák születnek.